Már legalább kétszer beszóltam itt a művésznőre, holott régen nagyon szerettem a zenéjét, lemezeit. Aztán ez valahogy megtört. Nem hinném, hogy én változtam. Az ok az lehet, hogy nem tud megújulni, abban a szűk keretben, amelybe tette magát, amelyben létrehozza zenéjét pedig már mindent "feltalált", feltálalt.
Ugyanezt érzem a hét év elteltével megjelent lemezét hallgatva is.
Elsőre csak el szerettem volna aludni rajta, ehhez képest untatott és kissé bosszantott is. A nyolcadik, Sancta Marianal aztán abba is hagytam az album hallgatását, mondván, ha a Neoton jobb dalt írt ennél ugyanezzel a refrénnel, akkor jobb valami mást keresni.
Azt még saját újkori rögeszmémnek tudtam be :-), hogy itt is találtam egy a-ha (koppintás) számot (Even In The Shadows), de az I Could Never Say Goodbye egy akkora Elvis ének lopással (Can't Help Falling In Love) indul, hogy belepirultam.
Az ilyesmire sajnos egyre háklisabb vagyok.
Összességében nem rossz a zene, a dalok között sincs kifejezetten gyenge (igaz, kiemelkedő sem - legjobbnak az Echoes In Rain-t tartom). Aki esetleg nem hallott még Enya lemezt (dalt biztosan mindenki hallott, aki hallgat zenét, rádiót vagy néz tv-t), az sem kizárt, hogy kedvelni fogja, hiszen itt van az összes védjegy, hangszín, dallam, ami 30 éve (!!) azonnal felismerhetővé teszi a zenéjét. És persze a hangja, éneklési stílusa sem változott.
Számomra azonban már unalmas mindez, semmi pluszt nem ad.
Pedig - ismétlem és nagyon remélem, hogy - nem változtam azóta, hogy először elvarázsolt.
enya: Dark Sky Island (2015.)
A legjobb rész (egyben a "daja-vu" zenei definíciója:
https://www.youtube.com/watch?v=OWFc5mkABNo
És a "hogyan forgassuk meg Elvist a sírjában" énekdallam:
https://www.youtube.com/watch?v=nOdU5iL5BV4
5,6/10 pont
