'Dark Night Of My Soul'

Endless Pain (1985.): Hú-ha! :) Azt nem mondom, hogy végtelen fájdalom, de igazi ősi, kapkodós thrash metal, a trióban játszott fajtából.
Érdekessége - azon kívül, hogy Mille (ének/gitás) és Ventor is 18-19 évesek voltak a megjelenésekor (!!) (és vélhetően Rob Fioretti is az a korosztály) -, hogy Mille csak a páros számú dalokat énekli, a páratlanokat Ventor (a dobos!!!) kiabálta lemezre. Nincs minőségi különbség a két hang között :), nekem Ventoré még jobban is tetszik. Ő hörgősebb, Mille bénább, black metalos károgásszerű hangon nyomja.
Van húzása, érdekes album - de mai füllel nem jó lemez.
A Flag Of Hate és a Tormentor a mai napig koncertjeik része. (Ne vegye el a kedvét senkinek a többi lemeztől, az ismertetők elolvasásától ez a dal, mert nagyokat váltottak, változtak az idők folyamán!)
5,3 pont

Pleasure to Kill (1986.): A hangulatos, tercrokon (!?), NAGYON muzikális intro (Choir of the Damned) után elképesztő csépelés veszi kezdetét. Jobb a hangzása, mint az első albumnak, kidolgozattabb is, de a fel-felbukkanbó zeneiség helyett inkább a sodrás, a sebesség jellemzi.
Ventor már csak három dalban énekel, ezek közül a Riot Of Violence az első olyan Kreator szerzemény (időrendben), melynek felépítése, szerkezete van, és érdekes (,jó) megoldásokat is tartalmaz. Az utána jövő The Pestilence állat riffel és dobolással indít, és majdnem 7 perces.
Kemény, kíméletlen lemez, tekerős szólókkal. Körvonalazódik rajta a kezdeti stílusuk, hangzásuk, amely hírnevet hozott nekik. Nem az ilyen alkotásaikat szeretem.
Kevés rajta az igazán jó pillanat, de van stílusa, lendülete.
5,7 pont

Terrible Certainty (1987.): Három év, három album. Ez az első, melyen már négyesben játszanak. Jörg "Tritze" Trzebiatowski az új tag. Ventor már csak egy dalban énekel, Mille "éneklése" viszont itt vette fel a sokáig klasszikus jegyként viselt acsarkodó ugatást.
Igazi, kiforrott Kreator. A tempó a kezdetektől adott volt, itt már a hangzás is megvan.
A címadó zseniális dobritmussal indít, majd bejön a basszus és a gitárok is, ugyanarra a riffre. A dal utolsó harmadában megismétlik ezt a jó kis ötletet.
A Toxic Trace-ben a kiállás is rendben van a közepén és a One Of Us is remek riffelgetéssel indul, és 1-2 kiállás, dallam-kísérlet hallható ugyan még a lemezen az említetteken kívül, de zeneinek nem nevezném őket - a záró Behind The Mirror introját leszámítva.
Egy egyéniséggel rendelkező zenekar vérbeli, klasszikus európai thrash metal albuma. A stílusnak megfelelő doboláson kívül másra nem igazán tudom felhívni a figyelmet róla.
Haladtak, fejlődtek, de nem az én ízlésem irányába. A szólók pl. még mindig csak üres tekerések és a klisés csépelésből is túl sok.
5,6 pont

Lesz jobb. Hamarosan.
(Az aláhúzott dalcímekre kattintva megnézhető/-hallgatható az adott szerzemény.)