'Dark Night Of My Soul'

Ez egy nagyon jó regény. Mondom ezt annak ellenére, hogy amikor a végére értem, úgy éreztem, hogy megmarom magam.
Aztán belegondoltam a befejezésbe, majd ismét elolvastam azt a részletet a regényből, amihez illeszkedik a lezárás... Ezt követően ismét elolvastam az utolsó oldalakat.
Nem egy síkon játszódik/hat a történet.

"Feladom! - kiáltotta. Elmondta, hogy tud a kamráról és tudja, hogy ott bújtak el. - Nem haragszunk rátok, csak félünk! - folytatta. - Tudni akarjuk, mi folyik itt!"

Elsőre egy "laza", klisés horrornak tűnik. Két pár eltéved majd karambolozik Izland lakatlan, kietlen részén és egy házban találják magukat, ahol két öreg él. Egyre több a gyanús, nehezen magyarázható jel, tárgy, esemény, a háziak furák, a négyes pedig a megmenekülés helyett egyre érdekesebb és vészjóslóbb helyeket talál, a háztól elszakadás pedig mintha lehetetlen lenne. Mondom: mint egy egyszerű horror.
A részletek azonban sehogyan sem állnak össze, a talányok szaporodnak, de egyikük sem fejtődik meg, a szereplők logikátlanul viselkednek - nem osztanak meg lényeges információkat egymással, nem a közös célért dolgoznak.
Aztán - számomra a derült égből - jön a már említett befejezés.
Első reakcióm az volt, hogy úgy hülyeség a könyv, ahogyan van. Most pedig - kb. egy héttel később - még mindig gondolkodom rajta, és ismét elolvasni is lenne értelme, hiszen teljesen új megközelítést hoz a befejezés ahhoz a nézőponthoz képest, amelyből elsőre olvastam.
Másról szól, mint hittem.
A szereplők előéletét, olykor közös múltjukat jól mutatja be az író, és ügyes megoldás, hogy egy-egy eseményt mindig csak egyetlen szereplő szemén keresztül, őt követve látunk, és annak a szereplőnek a múltjáról tudunk meg dolgokat.

"Mindennek vége, kicsi Anna. Nem is volt soha semmi, és most annak is vége. Vége a semminek."

Izlandi az író. 2011-ben adták ki először. Magyarul, könyv formátumban olvastam.
Szeretek nézőpontot váltani. Jót tesz az önismeretnek. Is.