Bizony, kemény vagyok - csaknem pontosan kilenc évvel az eredeti olvasása után magyarul is sorra került. Hamar megnyugodtam, ugyanis magyarul is csaknem annyira nehéz olvasmány, mint eredetiben. Óriási, olykor csaknem egész oldalas körmondatok, egymásba ágyazott, egymásba bugyolált fél(negyed,tized)mondatok teszik próbára az olvasó kitartását. Hátránya egyben a legfőbb erénye is - rendkívül egyéni a szerkezete, a felépítése. Gyakorlatilag egy óriási gondolatfüzér, egy 1923-as londoni nap leírása, naplója, ahol a szereplőket lineáris időrendben követjük. Egy egyszerre meglátott utca részlet, egy találkozás, egy óraütés és hasonló apróságok a snittek, melyek segítségével vált a szerző szereplőről szereplőre, hogy különböző figurák vigyék tovább a gondolatmenetet, a jelen történéseit és meséljék a múlt dolgait. Az idő telik onnan kezdve, hogy Clarissa, a címszereplő reggel elindul virágért, egészen az esti partiig. A szálak közül több összefut, ahogyan a múltban is történt néhányukkal. Nem egyszerű olvasmány, de bőven ad cserébe az erőfeszítésért.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.