Ahogy Ákos azt hiszi néha, hogy tud (keményebb) rockot játszani, úgy a "női
Ákost" (Ágnes Vanilla) is elérte a bekeményedés. Ez azért nem lep meg, mert
láttam már a művésznőt metal zenekar klipjében énekelni (nem lógott ki, sőt!)
és egyik-másik régi dalát hallgatva (lebuktam! szeretem a popos dolgait is)
felmerült bennem, hogy "ebből áthangszerelve mekkora királyság zúzda
lehetne!!".
A Gömb eléggé zordan szóló (még azt is megkockáztatom, hogy talán mélyebbre
hangoltak a gitárok?), Ágnes hangja is mintha mélyebb lenne kicsivel, mint a
megszokott. A dallamok, mondanivaló, hangulat, érzések megmaradtak a már ismert
tiszta, szép, pozitív szinten, tárgykörben, nem hiszem tehát, hogy veszíteni fog
rajongókat. A szövegek is jók (lesz, amely itt is visszaköszön majd), nálam az
"Amit ígért az Isten a legelején" sor a legnagyobb, de nem tudom indokolni,
miért.
/Ja: edzőm: beszéltem egy thrash gitárossal, akik D-re hangolnak. Ez teljesen
normális, de koncerten rezgés közben szinte látni a szinuszokat az E-ből
lett D húron, annyira laza. Komolyam. Nem semmi látvány volt./
//Megfelelő megvilágításban klasszikus gitáron is látni! Láttad már? Ha nem,
az azt jelenti, hogy nem gyakorolsz eleget (este. : ) //
Van a magyar zenei életnek egy olyan szegmense, keménységi foka, ahol nincs
kiemelkedő alkotás, zenekar. Néhány éve ezt lőtte telibe Kentaur a zseniális
Urban Stigmata albummal és most Agnes is ide talált be a kb. ugyanannyira
jó Gömbbel.
Messze nem hibátlan album, de hiteles és vállalható, a magyar mezőnyből
egyértelműen kiemelkedik.
Nem mondom, hogy "az év magyar albuma", mert alig hallottam idei albumokat,
még az "új" PUF-ot sem.
Ha ezen az úton megy tovább és fejlődik, idővel Ákos lesz "a lágy Agnes".:)