Először voltam a Sportarénában. Pepec. Nagyon rendben van.
      A Cynic egy szimpatikus csapat egy olyan dobossal, akit
élmény volt nézni, hallgatni. A többiek sem rosszak (boundok nélküli
basszus öt húrral, fejek és látható hangolókulcsok nélküli szólógitárok),
a zenéjük is kellően egyéni. Egészen jó, de nem hibátlan hangzást kaptak.
Dalaikkal, (nagyon) szerény, tisztelettudó magatartásukkal kivívták a
publikum elismerését.
     Furcsa, amikor megszokottá válik egy Dream Theater koncert.
Az első (néhány) alkalom rendesen lecsapott a lábamról (arcra ragadó mosoly,
ilyesmi), ehhez képest ez "csak" egy remek koncert volt számomra.
Fantasztikusak, ez természetesen nem változott. SEMMI show elem (filmek,
háttér, pirotechnika) nem volt, mégis mindig volt mit figyelni.
Portnoy ismét új dobszerkót épített, már nem az átlátszókon nyomja.
Dobverő pörgetés, fel-, illetve a technikusnak dobálás és elkapás(i
kísérletek), köpködés vízzel és anélkül... Volt minden.
Amikor olyan dolgokat üt, amit egy "alap", átlag dobos, akkor úgy tűnik a
többi részhez képest, mintha csak ücsörögne. Döbbenetesen jó dobos.
Az egész koncert tökéletes közelben szólt (a basszus és - hála Istennek -
a billentyűk kevesebb volt a kelletténél), de a dob/gitár/ének hármas
úgy szólt, hogy nehéz lett volna fokozni. A hangerő éppen megfelelő volt.
Ha jól emlékszem, csak két dal hangzott el az új albumról (A Nightmare
To Remember, A Rite Of Passage); a kedvenc korszakomat (Scenes) is
gyakorlatilag hanyagolták; úgy éreztem magam, mintha a Once In a LiveTime
világában lennénk. (Voices, Pull Me Under, Hollow Years, Caught In A Web,
Learning To Live, Metropolis stb.). (Remélem, nem írtam olyan dalt, amely
nem hangzott el.)
Számomra olyan volt a műsor, mintha az akkori koncert lenne az alap,
melyet néhány későbbi dallal aktualizáltak.
A Hollow Years az est egyik csúcspontja volt nálam.
Jordan egy mókás kis (2 oktávos?) hordozható szintetizátorral rittyentett
egy (halom) szólót Mr. Petruccival a ráadás(blokk)ban. Élmény volt nézni.
Kb. ebben a ráadásblokkban volt annyi hang, mint a szimpatikusok Promenád
koncertjén összesen az elmúlt héten. :)
Szerencsére az általam érzett bukta szagnak nyoma sem volt. Jó volt látni,
hogy ennyi emberben van igény, van lehetősége, hogy eljöjjön egy nem
olcsó Dream Th. koncertre. Eléggé elöl voltam, így nem tudom megmondani,
mennyien voltunk, de számomra meglepően sokan.
Isten áldotta tehetségek, akiken a sztárságnak semmi jele nem látszik.
Rengeteg ilyen EMBER kellene a "zeneiparba"!!
1998-as a Once In A Livetime. Te jó ég, hogy mennyi mindent alkottak azóta!!!
2 óra (10 perc?) Álomszínház!