Valamikor általános iskolás koromban volt síléc a lábamon, akkor sem sokszor.
Aztán most, pénteken. És hétfőn is.
Gyakorolnom kell, hogy ne nulláról kezdjek, amikor komolyra fordul a dolog.
Találtam egy olyan helyet, ahol senki nem láthatott, és egyre magasabbról
nekilendültem a kicsi (kb. 100 méteres) dombnak.
Érdekes érzés volt. Az egyensúllyal, lesiklással nincs gond (súlypont előre,
lábakat nem engedni kalandozni és keresztezni). A megállással sem
sok (éljen a hóekézés!), de kanyarodni egyáltalán tudok. Remélem, a többiek
majd egy fél óra alatt megtanítanak, és onnan kezdve minden sima lesz.
        Vannak azért kételyeim. A bal lábamat még annyira sem tudom használni,
mint fociban - ott támaszkodni tökéletesen tud :), sőt, alkalom
adtán közelre még passzolni is szoktam vele. Síeléskor megy, amerre akar.
A másik "gondom" az, hogy nem igazán estem el. Nagyot legalábbis nem.
Így nem sok félelemérzet van bennem. Pedig annyira azért nem veszélytelen sport.