'Dark Night Of My Soul'

A sok komolyzenei művész mellett Tori Amos sorai is ott vannak a Bösendorfer (zongora) honlapján. Így kell hangszert, minőséget "reklámozni". A gyógyszeres mondat nagyon tetszik. (A "kiváltságos" szó helyett melyik ilik oda magyarosabban?)

"Nincs a világon másik zongora, melyet Élőnek hívhatnánk. Élő, amilyennek barátként önmagunkat szeretnénk látni. Egy Bösendorferben megbízhatunk, sok esetben inkább, mint az emberekben. Soha nem fedik fel titkodat, hacsak nem akarod kifejezetten. Úgy gyógyítanak, ahogy gyógyszer nem képes. Kiváltságos vagyok, hogy ismerek egy olyan teremtményt, mint a Bösendorfer. Szeretettel: Tori Amos"

       Idén májusban jelent meg Tori Amos legutóbbi stúdióalbuma az Abnormally Attracted To Sin. Ennek turnéján írta meg a Midwinter Graces dalait, mely november elején jelent meg. Mondhatjuk rá, hogy karácsonyi album, de egyben vérbeli Tori Amos lemez is. Nagyon tetszik! Tori (született Myra Ellen) Amos zenéje mindig is egyéni és különleges volt. Minden lemeze azonnal felismerhetően magán hordozza a stílusjegyeit (zongora, jellegzetes énekhang, gyönyörű, már-már megható dallamok és elvont, kissé zakkant melódiák), de el is térnek egymástól, szó nincs önismétlésről. A Midwinter Graces az élő hangszerekre és a tiszta, lélekemelő énekre helyezi a súlyt, de közben egy vérbeli Tori Amos sorlemez. Már a tizenegyedik!
       Van itt minden (ZONGORA (Bösendorfer), hegedű, csőharang, csengettyű), csak egy valami nincs - ami a karácsonyi piacra szánt zenékre általában jellemző -, giccs, mesterkéltség. (Ez kettő valami volt.) A tizenkét dalból csak ötöt szerzett a művésznő, a többi tradicionális - de nehogy azt higgye bárki, hogy a bevásárlóközpontokban, vagy filmekben hallható agyonjátszott karácsonyi "slágerek"! -, de a borító megtekintése nélkül nem mondaná meg a hallgató, hogy melyik új és melyik régi. Kivétel talán a jazz-be hajló Pink And Glitter.
       Adventi, alternatív, pop, művészi. Valami félelmetesen hiteles. Egy metodista lelkész ZENÉSZ lányának hangokból festett meghitt, spirituális karácsonyi képeslapja, mely az év bármely szakában megérinti a lelket. Mint Tori Amos lemezei.

Jajj, már megint Enya!
Nem akarom én bántani, megtettem a legutóbbit megelőző albuma kapcsán, de ismét megküzdött a "pofonért".
Nem tudom, mennyi Best Of albuma van (egy mindenképp), erre most, Karácsony közeledtével kiad egy Very Best Of albumot. Jó, van mellette egy DVD is, de ez akkor is szánalmas. Talán még el is mentem volna mellette szótlanul, de a borító!!! Nem írok semmit (önfegyelem hegyek :), csak idepakolom az új "alkotása" borítóját, utána pedig a The Smashing Pumpkins 1998-as Adore albumának színes verzióját (a hivatalos kiadvány a kép fekete-fehér változatával jelent meg (eredetileg)). Íme:

A Trio Duecento Corde egy hegedű, gordonka, zongora alkotta trió.
Változatos, jó estet raktak össze. Kezdtek Haydn E-moll triójával, amiben semmi
különös nincs - hangok egymás utánja, szépen, rendben, de ennyi.
Debussy G-dúr triójában már sokkal nagyobb összhang van a hengszerek között,
sokkal inkább kiegészítik egymást, mintsem csak kísérgetnek. Kellemes, jó darab.
A koncert második fele egy merő meglepetés volt. A zongorista (Szabó Ferenc János) átiratában szólaltak meg ismert operarészletek és az Osztrák-Magyar Monarchia ragtime-jai. Bizony, ilyen is volt, ezek szerint!
A ragtime nagyon könnyed műfaj, de amennyire egyszerűnek tűnik, annyira nehéz
játszani. Legalábbis egy zeneileg ennyire képzetlen embernek, mint én.
Kicsit fura is volt ilyen könnyed dallamokat (is) hallani egy komolyzenei
hangversenyen, de nagyon élveztem. Ritkán lát az ember csellista lányt a
hangszerén dobolni, rockabily nagybőgős módjára hangszert pörgetni pedig még
ritkábban. Itt is csak egyszer történt ilyesmi, de az vicces volt.
Az ilyen kamarazene eléggé elveszetten szólt egy nagy koncertteremben, gondoltam
az első néhány tétel alatt, de összességében egy nagyszerű zenei csemegét kaptunk,
a hármas pedig megérdemelt vastapsot.

Az utolsó Kaukázus jelenés kis városomban.
Nem is tudom, milyen koncert volt.
Nem fotóztam, mert nem szeretek vakuzni, a Vian fényei viszont kevesek a gépemnek.
Írni sem tudok róla, mert túl sok belsõ infót tudok, amit nem szellõztethetek.
Az elsõ 2-3 szám (szerencsére a Teszkóval nyitottak, amit nem szeretek, noha nagy
sláger) alatt neutrális volt az egész, már-már hakni jellegû. Aztán belemelegedett
a zenekar, és olykor egészen hangulatosan, a körülményekhez képest jól lehozták a
koncertet. Janó visszafogott volt. Alig politizált, alig poénkodott. Itt-ott
látszott, érzõdött, hogy nem hagyja hidegen a mostanra kimondott megszûnés, de
mindig leállt, amikor vallomás, vagy véleménynyilvánítás jellege lett volna a
dolognak. Kíváncsi vagyok, az utolsó koncerten is lesz-e ekkora önfegyelme.
A dalok nagyon jók voltak, és ez a lényeg. Több új kedvencem is lett. Sajnos nagy
részüket többször már nem fogom hallani, és sok közülük élõben játszott verzióban
nincs is meg. Pl. a Megmozdultam valami nagyon nagyot üt élõben, és semmi köze
nincs a honlapon található akusztikus változathoz.
Nagy kedvencem, a Tartós béke zárta az estét. Janó (poénból?) szólt elõtte,
hogy "ez az utolsó alkalom a színpadon táncolásra". Na, több sem kellett
az úri közönségnek! Kb. 15-en telerakták és betáncolták a nem túl nagy színpadot.
Mosolygó, bulizós lett tehát a zárás, és összességében is a koncert.
A Kicsiország, A jó a rossz és a kreatív és a Rézcsõ hiányzott, de ezzel együtt
is nagyon jó volt a játszott dalok listája. Toldi mester pedig az ultra-minimál dobszerkón ismét olyat alkotott, hogy élmény volt látni, hallani!
Nagy kár a zenekarért, de õszintén remélem, hogy legalább olyan jó dolgok
sülnek majd ki a szétválásból, mint ha tudták volna együtt folytatni.

"Valahol még találkozunk a Bécsi Kapunál. Bye-Bye
"Szevasztok, szevasztok!"."

 https://www.youtube.com/watch?v=qRGpo-Lz5fk