"Jó. Ez olyan... Várjál, hogy kezdjem... Először is azt kell ehhez tudni, hogy hol van Portugália. Európa legszélén. Ott, ahol véget ér a földrész. Nem így, hogy vége a földnek, és kezdődik egy tó. Az más. Onnantól már nincs semmi, csak a tenger. Nem látszik másik part sehol égen-földön. A víznek nincs vége. Ott élnek ezek a portugálok. Ez egy elég szegény ország, tudod? Ha tenger nem lenne, élni se tudnának. A tengerből élnek. Halásznak, meg ilyenek.
Várjál, azt mesélem. Esténként, vagy délután, amikor megy le a nap, kiülnek a partra. Kiülnek szép sorban. Nézik a tengert. Ott a hatalmas óceán, a lábuknál kezdődik, és a szem nem lát semmi mást, csak a vizet. Ameddig ellátnak, csak a víz. Valahol nagyon-nagyon messze elhomályosodik az egész, lehet látni, ahogy fordul a Föld, látni, a horizontnál, a víz lefelé hajlik. De addig végestelen-végig semmi. Semmi. Csak a tenger hangja, a hullámzás, a végtelen víz. Ezt nézik a portugálok. Közben álmodoznak. Valami olyanra gondolnak, ami elérhetetlen. És közben megy le a nap az égen. Úgy megy, mintha búcsúzna, mielőtt elhagyja az eget. Mintha a szerelmesét hagyná el. Szép lassan csúszik a tengerbe, a látóhatár mögé. És akkor ott marad a semmi. Úgy ülnek ott a portugálok, ahogy most mi. Rágják a pipájukat, merednek előre, és nézik a semmit. És érzik is a semmit. A világ végén vannak."
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.