Többen kérdezték, hogy miért nem írok több lemezről. Egyrészt azért nem, mert írok
eleget máshol, másrészt azért, mert itt csak olyan zenét akarok "reklámozni", ami rám
jellemző, nekem sokat ad, ilyen pedig kevés van az új dolgok között.
Mivel "munkám során" nagyon sok zenét hallgatok - örömmel! -, néha jól esik 1-2
"csendes" nap. Saját zenéimet általában csak ilyenek után hallgatom. Ez egyrészt rossz,
mert sok olyan régi kedvencem van, amelyet évek óta nem hallgattam, másrészt nagyon
jó "szűz" füllel ismét - esetenként sokadszorra - felfedezni dolgokat.
Péterfy Boriék első lemeze is tetszett, leszámítva a legnagyobb slágert (Hajolj bele
a hajamba), de a 2 az egyik legjobb (magyar) lemez lett, amit az elmúlt nem is tudom
mennyi időben (mondjuk a Fear Factory tavalyi alkotása óta) hallottam.
Élőben már elsőre megvettek, az "új" lemez dalaira is sokat ugráltam koncerteken, de
az csak mostanra esett le, hogy a lemez is gyakorlatilag hibátlan, úgy tetszik, ahogy'
van. A sok "szakmai" zenehallgatás azzal is jár, hogy az új dolgok közül azok,
melyekről nem "kell" értekeznem, érdemben késéssel jutnak el hozzám.
Ez a CD is 2009-es, az év végi listámon viszont nem szerepel - pedig valószínűleg
ráfért volna.
Elsőre a Téged nem egyszerűnek hangzó, de sok hangszer egyidejű füleléséhez ifjan
hozzászokott fülemnek/agyamnak nagy élményt/kihívást adó szinti alapja ütött be,
aztán jött az érdekes képi világú klip (itt megnézhető), aztán a dalok nagy része
élőben, majd (most) a lemez egészében. Változatos a hangszerelés, minden dalnak
hangulata van, a szövegek is átlag felettiek. Talán a záró Ötszáz villám az egyetlen, mely nem tetszik, de a másik tizenhárom tétel nagyon ott van.
Szeretem ezt a lemezt, zenekart. (A 2B már gyengébb lett, de az nem is sima nagylemez.) Néha írok albumokról.