A napokban fejeztem be Sharon (Ozzy felesége) elsõ könyvének olvasását (a másodikról
már írtam itt), így éppen jókor jött, hogy egészen baráti áron kaptam egy jegyet férje
pesti koncertjére.
Az első meglepetésem az volt, hogy az előzenekar Room Of The Mad Robots hibátlan
megszólalást és hangerőt kapott. Tisztességgel zúzhatták tehát rövid műsorukat.
Az is meglepett, hogy mennyire sokan voltunk. Erõs kétharmad háznak néztem a jelenlévőket, kevesebbre számítottam előzetesen.
Az átlagéletkor valahol 40 környékén járhatott.
Mint az új lemezről írott ismertetőmben is említettem (itt), nem vagyok Ozzy rajongó.
A korai lemezei egyáltalán nem tetszenek (lehet kövezni, de még a Sabbath-os dolgai
sem), aztán csinált pár érdemleges albumot, az újak pedig egészen jók - az én ízlésem
szerint.
Ozzy idős és beteg. Betegségei nem túl vészesek, de például a jellegzetes mozgását
az egyiknek köszönheti. Kb. úgy mászkál, mint amikor a nemzet bohóca ("Kokó") kereste
a ring sarkát az argentín csóka ütése után. Érdekes. Ahogyan ugrál, helyben fut, az
viszont teljesen egészséges, mókás, lelkes.
Ozzy egy vidám figura, egy örök gyerek. És persze egy profi frontember, showman.
Tudja, mi kell a közönségnek, és annak kiszolgálásában nem is hibázik. Kiáltásra
biztat, tapsoltat, locsol (locsoló csőből és vödörből (!) is), folymatosan tartja
a kapcsolatot.
A zenekara? Egy megbízható, látványosan de, számomra nem különösebben érdekes
témákat ütő dobos; egy showman (kalap, szakáll, tetkó, rohangálás) basszusgitáros;
egy ZSENI, virtuóz, bitos kezű gitáros.
Nem volt semmi pirotechnika, háttérvászon vagy kivetítő, csak tisztán a zene.
És - nagy szó! - tisztán Ozzy. Drognak, piának nyoma sem volt.
Az énekhangja olyan, amilyen. Hallgatható, passzol a zenéhez, ennyi.
A másfél órás műsorban volt jó néhány Sabbath klasszikus - és kevésbé klasszikus -,
gitár- és dobszóló, nagy hangerő, tiszta hangzás (basszus olykor kicsit elnyomva).
A hangzásra az állóhelyi ismerősök panaszkodtak, úgyhogy ez lehet, hogy helyfüggő volt.
Ozzyn látszott, hogy élvezi, amit csinál, a végén a kétszeri térdre borulás a közönség előtt, még nálam is hatott.
Jó kis koncert volt, de semmi több. Aki a bálványát jött megnézni, az is elégedetten távozott, akit csak szimpla érdeklődés hajtott az Aránába, mint engem, az is jól szórakozott, aki kihagyta, annak sem kell kétségbe esnie.

Így kezdődött: https://www.youtube.com/watch?v=lHs0Qphi74Q