Alakul a tél. Az jó kérdés, hogy miért morgunk, amikor naponta többször takarítjuk a
havat a kocsiról, vagy a latyakban lépkedünk, ahelyett, hogy (forralt)borral a kézben
néznénk a hóesést az ablakból.
Egyszer bementünk, lementünk (tengerszint feletti magasság: 450m) Rosenheim-ba.
Megmutatta a várost, meglátogattuk egy barátnőjét.
Míg bement egy boltba pár pillanatra, elkezdtem (én, a hős lovag) letakarítani a kb.
25 cm-es havat a kocsijáról. A városban kevés hó volt, a kocsikon alig.
Mikor kijött, kérdezte, hogy mit csinálok. Mondtam, hogy látja, tüntetem el a havat.
A válasz: jajj, ne. Hadd lássák, hogy (I am a mountain girl) hegyi lány vagyok.
Máskor, mikor Nála töltöttem néhány téli napot, ketten ástuk ki a kocsit a hóból
kb. fél órányi munkával.
Ezekre a havazásokra mindig szívesen emlékszem.
Pedig minden hóesés szép.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.