Szögezzük le a legelején, hogy a "Budapesti vonósok" zenekar jó.
Amennyire én hallom az ilyesmit, nagyon jó(k).
Tizenhat vonósból állnak (ülnek).
A nagybőgős hölgy jót játszott, kifejezetten élmény volt hallani az arányos hangképben.
Szóval, minden, amit írok, a zeneszerzőknek és a műveiknek szól.
Liszt 2. Magyar rapszódiája megmutatja, honnan lopta a szerző Koós Jánosnak a
Kislány a zongoránál refrénű dalt, a 14 Magyar rapszódia pedig nagyban hasonlít
a tizenötödikre, a Rákóczi indulóra, melyre sikerült naponta órákat menetelnem
katona koromban. A filmhíradóknak is ez (is) volt zenéje.
Mindkettő hallgatható, jó, mindkettőt Wolf Péter írta át kamarazenekarra.
Kovács Zoltán (nem, nem a gyakran fel-felsíró lila :), hanem egy 1969-ben született
zeneszerző) Álomtáncok című darabja is hallgatható, de igazán csak egyszer.
Modern. Nem rémes, sőt, nem is rossz, de számomra kevés az igazi dallam benne.
A klarinéttal, mint szólista hangszerrel nem volt bajom - ez új.
A szerző vezényelt.
Csajkovszkij: Vonósszerenád (C-dúr, OP. 48): egy átlagosan jó komolyzenei mű.
Nem több, nem kevesebb. Sok jó ötlettel, jól van megírva, de például a nagy kedvenc
második tétel (keringő) egyáltalán nem hatott meg. Pedig megkaptuk ráadásnak is.
Akkor sokkal inkább a záró tétel, abban több érzelem, ötlet van:
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.