'Dark Night Of My Soul'

"A csávó úgy nézett ki, mint amikor a kert végében álló kőbudinak gyereke születik
 a Sziklás-hegységtől."

"A tengert tizennégy éves koromban láttam először. Ada nagynéném vitt el, aki
 Sunderlandben élt. Óceánt - olyan vizet, amiben nem úszik egy halom szemét,
 és nem fagysz meg benne három másodperc alatt - pedig bőven huszonévesen
 láttam először."

"Azt mondják, a disznó egyetlen része megy veszendőbe, és az a visítás."

"Astonban csak akkor láttál virágot, ha utánad dobták a lyukba, amikor ötvenhárom
évesen elpatkoltál, miután halálra dolgoztad magad."

"A tünetek? Ó, hát tudja, rosszullétek, fejfájás, láz, súlyos rángatózás,
 kontrollálhatatlan vislekedés, depresszió, kórós félelem a folydékoktól...
- Na, az nem valószinű - morogta Sharon.
- ... Aztán a páciens rendkívül letargikussá válik, kómába esik, majd leáll a légzése.
- Istenem.
- Ezért rossz ötlet orvosi szempontból denevért enni."

"Másnap reggel én voltam az "És végül..." kezdetű hír kábé a bolygó összes
hírműsorában. Mindenki azt hitte, hogy szándékosan haraptam le a denevér fejét..."

     Félelmetes, mennyire rányomta bélyegét a tegnap leírt eset a hangulatomra.
Még az alibi angol játékkal 0-0-ra lehozott Marseille-Manchester United meccsen sem
tudtam bosszankodni szerda este. (Pedig, amit Berbatov leművelt...)
      Kreatort hallgattam a meccs alatt. Az Endorama albumot. (és a Live Kreation-t)
Ez az egyik kedvenc Kreator lemezem. Tetszik, hogy valami(lyen drog) hatására úgy
döntöttek, hogy thrash metal csapat létükre csinálnak egy heavy metal lemezt.
Visszavettek a sebességből és a keménységből (persze, így is háromszor keményebbek és
gyorasabbak, mint az általam örökké szapult, korlátolt Metallica fél életműve), telepakolták a lemezt refrénekkel (!) és dallamokkal. Nagyon tetszik.
Simán benne van a "100 album, melyet hallanod kell, mielőtt meghalsz"-ban nálam.
A már említett kedvenc idézetem is ezen a lemezen van.

Tegnap totálisan jól indult a napom. Sajnos nem erről írok.
Este, foci. Én voltam a soros, éppen beálltam a kapuba, az ellenfél kapusa jött kidobással - tehát én álltam a legmesszebb az eseményektől.
B. fordul, összesik (!), rángatózik a földön néhányat (!!), majd ott marad, háton
fekve mozdulatlanul.
Az én reakcióim, gondolataim sorrendben: "B. elájult!", mikor rángatózott: "Nem is tudtam,
hogy epilepsziás, remélem, le tudjuk reagálni, és semmi gond nem lesz.", (ekkor (fura)
kicsit nyugodtabb lettem, hiszen ahhoz képest, ahogy' megijedtem, az epilepszia nem
vészes (és ismert!!), hiszen itt vagyunk, sokan, segítünk), "J. miért érinti meg??
Nem szabad lefogni!", mikor csak feküdt (teljes döbbenetben) "TE JÓ ÉG, nagy baj
van!, hívjuk a mentőket!!", "Miért B.? Ő a LEGJOBB ember az egész csapatból."
Hogy az utóbbi gondolat hogy' jött, ne kérdezzétek!
Mindez kb. 6-7 másodperc alatt játszódott le a fejemben, miközben mentem (valószínűbb,
hogy futottam) felé.
Mindebből SEMMIT nem bírtam kimondani. Az eszembe sem jutott, hogy egy mentős is
van a csapatunkban. Csak egy ember volt higgadt, aki annyit mondott, nem kicsit
ijedten, hogy "a nyelvét húzzátok ki, tegyük stabil oldalba".
A többiek is lefagyhattak, mert kb. harmadiknak értem oda, akkor szólalt meg B.
először. Nem tudta, mi baja van. A mentős tanácsára már én emeltem meg B. lábait,
hogy vér menjen a fejébe, és én +J nyugtattuk, hogy semmi gond, maradjon fekve,
kicsit rosszul lett.
B.: "Jó, akkor lefekszek. Ja, már fekszek?".
Meghült a vér az ereinkben. Az állandóan egymást húzó, poénkodó (velem az élen)
brigád szétesett egy jó időre. Pedig B. hamar jól lett, végigjátszotta a meccset.
J. mondta később, hogy nem lefogta, hanem azt nézte, hogy ver-e a szíve, mert
veszettül betojt Ő is, és hogy NAGYON megkönnyebbült, mikor érezte a szívverését.
Jellemzó a lefagyásra, hogy a szíve fölött nézte, nem a nyakán vagy a csuklóján.
Szeretem a szokatlan helyzeteket, amikor önmagamat jobban megismerem a reakcióim kapcsán, de azt a kb. öt másodpercet senkinek nem kívánom, amíg csak feküdt a hátám mozdulatlanul!
Nagyon rövid az élet. Nem is tud(hat)juk, mennyire. Éljétek!

Life is short. Live it.

Falom a zenéket. Az elmúlt hetekben "szakmailag" hallgattam meg jópár lemezt.
Egy ilyen időszak után általában pár napig semmit nem hallgatok, mert nem kívánom,
de most "civilben" is folytatom általam eddig nem ismert, régebbi lemezek meghallgatásával.
Olvasok is. Sokat. "Egyszerre" Shakespeare-t, Ozzy-t, Star Wars-t (Baljós árnyak).
Az elsőt csodálattal (mint mindig), a másodikat hangosan nevetve (!!), a harmadikat angolul.
A zenék között akadt egy, amelyik hatott, a 2006-os Deftones album, a Saturday Night Wrist.
Az (is) tetszik benne, hogy nem tudom, mi tetszik benne.
Ez az előző mondat megérne egy tartalmi elemzést. :)
Várom a tavaszt.

Szóba került a Symphony Of Destruction egy beszélgetés során (NEM én hoztam
szóba! :), hát meghallgattam a teljes Countdown to Extinction albumot a Megadeth-től.
Döbbenetesen lassú és slágeres az addigi munkáikhoz képest, a szólók száma kb. a
hatodára esett vissza, de azért még így is kellően kemények és technikásak.
A szövegek a brilliáns és a semmilyen (Psychotron) között ugrálnak.
Egyik kedvenc sorom is ezen a lemezen van, a
                       'Silence speaks louder than words',
de a legjobban ez a (magyarra átültethetetlen) versszak tetszik:

                                         'In our life there's if
                                          In our beliefs there's lie
                                          In our business there's sin
                                          In our bodies there's die'

Jó lemez. Sok olyan szólót tartalmaz ez is, melyekhez hasolnót Kirk csak Megadeth lemezeken hall. :)
A borító (az első, melyen nem Vic látható) is király a lebegő taggal.
1992-es.