Nem vagyok a zenekar nagy rajongója, de ezt a könyvet eléggé gyorsan befaltam. A tegnapi idézetek is ebből valók.
Kezdem a hibájával: a szerző a rajongását sokszor nem tudta palástolni, és ez többször túlzott elragadtatásban, értelmetlen fényezésekben is megjelenik a műben.
Ezt leszámítva egy jól megírt, olvasmányos, tartalmas könyvről beszélhetünk.
Nekem a kitekintések, a kezdeti években kialakuló mozgalom bemutatása, a sok ismert zenész (természetesen Dave Mustaine-nel az élen) megnyilvánulása sok témában tetszettek leginkább.
Maga a zenekar az egyik legismertebb a világon, így életük, munkásságuk nyitott könyv a zenéjükre fogékonyak előtt. A szerző kedvet csinált, hogy végighallgassam a banda teljes diszkográfiáját. (1-2 óra brutálisan unalmas lesz benne, de kibírom! :)
Mint nagy Megadeth rajongót, különösebben soha nem ütött meg a Metallica zenéje - kivéve a Master Of Puppets albumot -, és szerintem Hetfieldék rajongójának lenni kb. annyit jelent '86. után, hogy az ember a kezébe veszi az egyre gyengébb lemezeket, első hallásra kitör belőle, hogy "ez meg mi a f... (frász:)!!?", majd (görcsösen) próbál vele megbarátkozni.
Mindezzel együtt nem véletlen, hogy világhírűek lettek, én is jó, de alaposan túlértékelt zenekarnak tartom őket, akik annyira önmagukat adni, bizonyítani, újítani akarnak állandóan, hogy közben nem veszik észre korlátoltságukat.
Elkanyarodtam. Ez egy jó könyv. A fordításban is alig vannak hibák, kellemes órákat szerzett.
Lars-ról eddig azt hittem, hogy enyhén pösze vagy selypít. Most megtudtam, hogy az elkényeztetett milliomos kislányok (!!:)) hanghordozását beszéli.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.