'Dark Night Of My Soul'

Nem kis érdeklődéssel hallgattam meg újra (kb. 15-20 év után először) a második Pokolgép albumot a napokban.
Rendesen meglepődtem, hogy a véleményem semit nem változott erről a 40 percről. A fele tetszik, a másik fele nem annyira.
Arra pedig nagyon nem számítottam, hogy egykori kedvenc dalomat mai füllel is nem hogy vállalhatónak, de ugyanúgy hibátlannak tartom, mint annak idején.
Hangzás (!!!!), tempó, dallamok, szólók, verzék, refrén (a kétszólamú énekkel), az átkötő részek és ezek együtt is a mai napig nyerők nálam.
A sok régi (zömmel ismerős) kép már csak a hab a tortán a zenéhez:

https://www.youtube.com/watch?v=GFiVRAyFkBI

Ha visszamehetnék az akkoriban a zenekar koncertjén tomboló tini önmagamhoz, 1-2 apróságot leszámítva nem is tudnék tanácsot adni neki, hogy mit (ne) csináljon másként, mint ahogyan alakult.
És ez - azt hiszem - jó(l van így).

Tarajos sül - Porcupine. Meglepően nagy: testhossz 60-90 centiméter, testtömeg 13-25 kg.

     The Perfect Circel, Porcupine Tree, Katatonia, Opeth, Long Distance Calling... - vannak zenekarok, akiknek egyetlen dalát sem tudnám eldúdolni, címekre sem emlékszem, hiába kedvelem őket és hallgatom zenéiket relatíve gyakran. Egyszerűen teljesen másképp állnak a zenéhez, mint a többség. Nem dalokban, refrénekben, dallamokban, hanem hangulatokban gondolkodnak. Mivel ezek hozzám közel álló hangulatok és az említettek tökéletesen leírják, kifejezik őket hangszerek segítségével, általában az Év albumai listámon előkelő helyeket foglalnak el.
Ez is egy ilyen előadó/album.
Elsőre azt írtam gondolatban róla, hogy "három semmilyen dal, majd kezdődik a VARÁZSLAT, 9 pont". Később aztán rájöttem, hogy annyira ebben a materiális világban élek, járnak a gondolataim, hogy első hallásra kellett három dalnyi idő, hogy kiszakadjak belőle.
Az első két dal valóban amolyan (tökéletes) felvezetés, de a harmadik (Hypnone) már vastagon megragadja a lelket és tisztítja, viszi magával.
A maradék 35 perc leírásához én kevés vagyok.
     Olyan harmónia, szépség, tisztaság, mélység (tartalom) árad belőle, hogy azt vagy megérzi a hallgató és akkor feleslegesek a szavak, vagy nem, és akkor a lelkendezésem tűnne értelmetlennek, hiábavalónak.
Összefüggő, egyben tekintendő alkotással van dolgunk, egy kialakult, stílussal bíró zenekar újabb, immár kilencedik utazásával a... Hova? Az érzések birodalmába, önmagunkba...? El? Vagy éppen egy választható mindenkori, permanens jelenbe?

Sokadik hallgatásra azért olyan földi dolgok is feltűnnek, hogy a dobos végig technikás és ötletes dolgokat üt élményszámba menően, de a zenébe teljesen beleolvadva, hogy tud SEMMIT sem játszani, csendben ülni, amikor nincs rá szükség (amikor éppen erre van szükség), vagy hogy a kellemesen mélyre kevert (de azért valószínűleg normál hangolású gitárokkal játszott) hangképben az összes hangszer végig arányosan és jól megkülönböztethetően szól. Élen a cintányérokkal!
     Hibátlan.
     Mivel nem túl kemény a csapat, a gitárok nincsenek agyon torzítva és Jonas Renkse is tisztán, hörgés nélkül énekel, mindenkinek (mimózáknak is) merem ajánlani a lemezt. Ha mást nem is ad, azt megmutatja, hogy így is lehet a zenélni.

     Káprázat, spirituális meghívás, táplálék, nyugtató.
Persze, ilyen névvel fura is lenne műmellű nőkről és arany láncokról énekelni.
Svédek, ráadásul stockholmiak. Ez is sok mindent megmagyaráz.

Katatonia - Dead End Kings

Kb. ilyesmi. Itt kezdődik a VARÁZSLAT:
https://www.youtube.com/watch?v=ZaNxGe0Vz3g&feature=related

A legmozgalmasabb, a záró tétel, afféle eszencia (a cinek!!!). 2 percig (a nyugis részig) én kibírnám a helyetekben. Utána úgyis kitartotok a végéig:
https://www.youtube.com/watch?v=u79MohYXcl4

Éppen ma költöztek/látogattak be a varjak a városba.



9,7/10 pont