Most hallgatom másodszor. Hogy többször nem fogom 1-2 éven belül, az nagyon valószínű. Az első hallgatás után ugyanis hetekre elment a kedvem az új zenéktől.
Nem rossz lemez ez. Egyértelműen mutatja, milyen irányba mozdultak, mit szeretnének játszani az alapító dobos zsenijük kirúgását követően. Kiforrott, még azt is megkockáztatom, hogy karakteres zene. Ezzel nincs is baj. Nekem úgy nem tetszik, ahogyan van - ezzel sincs. Veszítettek egy rajongót, csodálót. Gondolom, jól meglesznek nélkülem is.
A hangsúly érezhetően a dalokra helyeződött, a dalok viszont átlagosak, semmire nem emlékszik az ember belőlük a hallgatás(ok) után. Zeneileg nem hogy újat nem mutat az ötös, de az eddigi szintet sem hozza. Régebben ha egy-egy korábbi téma ismét felbukkant, az zseniális újraértelmezés volt. Az ezt megelőző lemezen azonban már az önismétlések és a bárgyú lírai alibizések hemzsegtek. Most mindkettőből sokkal kevesebbet kapunk, de tartalommal sem sikerült megtölteni a játékidőt.
Korábban, míg érezhetően szívből/lélekből jött a zene, a legegyszerűbb, már-már klisés szövegek is hatottak, mert őszinték, hihetőek, zenével alátámasztottak voltak, most az olyan sorok, mint például "Restless angels help me find my way" csak mosolyt vagy értetlenséget váltanak ki.
Lehet, hogy most is van 67 féle (szűkített) dzsisz és egyéb soha nem hallott hangnem (és akkord), melyben relatív prímes ütemmutatókkal játszanak - olyasmi, amire felkapja a fejét az ember, sajnos nincs -, de eddig sem azért voltak KÁPRÁZATOSak a lemezeik, mert több kereszt volt a kottaképben, mint egy katolikus temetőben, hanem, mert úttörők, művészileg értéket képviselők voltak. Ilyesmi erről a 68 percről nem mondható el.
Az instrumentális Enigma Machine a kellemes, üdítő kivétel, melyben a szabadjára engedett kreativitásból egy jó kis zenélés kerekedik - hogy aztán 4 perccel a kezdést követően egy korábban már felhasznált ötlet csökkentse a lelkesedést.
Említést érdemel még a záró (22 perces) Illumination Theory, mely a lenyugvásig szintén kreatív, a szimfonikus rész után pedig elborul egy rövid ideig, a szó jó értelmében.
Kb. ennyi.
Összességében ez egy átlagos alkotás. Nem önmagukhoz, hanem a zenei mezőnyhöz képest. Csak azért készült, hogy legyen egy újabb Dream Theater lemez. Abból pedig van elég. Ennél sokkal jobbak. Olyanok, melyek a progresszív rockzene legendájává tették a bandát, nem önmaga kiégőfélben lévő, túlhajtott árnyékává.

Ha valaki korábban (egyenként) lehozta a csillagokat, attól nagyon kevés, ha egy készen megvehető kis csokor virággal állít be. Akkor inkább ne hozzon semmit.

Dream Theater: Dream Theater

Amit mindenképpen érdemes meghallgatni róla: https://www.youtube.com/watch?v=CU7uGKV7d4E

5-6/10 pont hangulattól, pillanatnyi vérmérséklettől függően