Nyújtózkodik a zúzmara,
megdermed az idő.
Elcsitul a jelen, és
megnémul a jövő.
Csak üldögélek tétlenül,
lekapcsolom magam.
Bámulok a semmibe,
így minden rendbe' van.
Míg vesztegel a pillanat,
idebent csak pörög
egy végtelen magnószalag
a szemhéjam mögött.
Néha jó, néha rossz, néha nem.
Néha nem foglalkoztat semmi sem.
Végül minden végső helyére kerül,
maradok ott, ahol voltam, egyedül.
Beborítva sugarakkal,
szemben állok a Nappal.
Köröttem légüres tér,
riadtan tátogok.
Hűvös fénnyel izzanak
lámpás csillagok.
Egymást követve fagynak el
a kimondott szavak.
Szilánkokra törnek, aztán
szertefoszlanak.
Magam leszek a zúzmara,
a hóval olvadok.
Elillanok, akár a tél,
akár a sóhajok.
Néha jó, néha rossz...
/Vad Fruttik/
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.