'Dark Night Of My Soul'

Hat rám a Rotten könyv. Pl. már annyira sem akarok megfelelni dolgoknak/embereknek, mint eddig. Eddig sem jellemzett túlzottan az iyesmi, de megbántani a lázadó tiniségem óta senkit nem akarok, és itt, a blogon pláne igyekszem simulékony :) lenni.
Erre itt ez az album egykori "munkatársamtól". Ráadásul még írok is róla. (Miattam az idézőjel, hiszen nekem csak hobby (volt) a zenei újságírás.)
Vannak "adott pillanatban jó ötletnek tűnt" dolgok, de amikor komollyá fordul a kérdés - például egy albumnak, ráadásul az elsőnek kell címet adni -, akkor át kell gondolni, túl kell lépni az ilyesmin. Különben marad a vállalhatatlanul gyenge "Szörpoholista".
Eklektikus, inkább össze-vissza, és összességében gyenge - ha Alexra jellemzően keményen és röviden szeretném leírni ezt a 46 percet, akkor csak ennyit mondanék.
      Van itt kérem vocoderes rádió-pop (rögtön a második Nekemte), vocoderes elektromos tánczene (Te vagy és Játék), reggae (harmadik, Láttamoztam), (soft-)rock (Messziről), népzene (Az én rózsám), disco (Te vagy), még egy Ady vers is, de mindez egyéniség, tartalom, összetartó erő nélkül, standard-eket puffogtatva egymás mellé pakolva.
És kapunk háromféle Kedvesemet.
A kiemelendő dalok közül a Csóró itt minden hang csendes nyugalmával, hangulatával, egyéniségével, a már említett Messziről húzásával, realtíve érdekes (bár sablon) dobtémáival, a követendő irányt jelző Csókolom és az említett mű-népdal jelzi, hogy nem reménytelen ez a szólópálya.
A Kedvesemről nem szóltam, mert azzal kapcsolatban már mindenki kialakíthatta álláspontját.
A versenyben, ahol indult üde színfolt volt, de mostanra túljátszották.
       A szövegek helyenként egészen jók, érezni rajta (a bölcsészt :) az egyéniséget, de az esetek nagy részében a zene gyengesége kioltja őket, elviszi róla a figyelmet.
      Alex a mai kor gyermeke, talán a "nagylemez" formátun nem Neki való. Ha a jobb dalokra támaszkodva, apránként, csepegtetve jelentkezett vona, a produktum és a fogadtatás is jobb/kedvezőbb lenne, lett volna idő kiérlelni az egyéni hangot, elhagyni az elhagyandókat.
Így viszont azt mondom, amit A három nővér paródiájában az ünnepelt a harmadik ajándékba kapott szamovár után: ezt (így) "igazán nem kellett volna".
      Nem tudom elképzelni, kinek tetszik ez az album.
A pontszámom jóindulatú.
4/10 pont

Egy mail elküldésekor ez ugrott fel:

"Attól, hogy üldözési mániád van még nem biztos, hogy nem üldöznek!"
/Ex padtársam/

"Haver csajáról vagy jót, vagy rosszat" szólt egykori szobatársam félrecsúszott mondása.
Tény, hogy vannak helyzetek, amikor az őszinteség nem a legjobb út, más úton pedig eleve nem kellemes járni. Ezért fogadtam meg magamban annak idején az első eset után (amiből egészen jól kijöttem, igaz, erőfeszítések árán) a lapnál, hogy nem nehezítem a saját dolgomat, és ismerős (pláne haver vagy barát) zenekaráról nem írok. Be is tartottam. Ez azonban nem a lap vagy egy "hivatalos" média, így aztán kivételt teszek.
Jelen írásom tárgya a Zord zenekar második albuma, mely a hetekben jelent meg. Nem vagyok egy puncsolós típus - sem a szó bratyizós, sem a csak azért is bepancsolós értelmében -, ezért örülök, hogy olyan lett ez a lemez, amilyen. Így bátran vállalhatom a véleményemet, nem bántok meg vele senkit, és az a vád sem érhet, hogy tolom a banda szekerét. Ha nem ismernék két tagot személyesen, akkor is ugyanezt mondanám.
      Ha a névből nem esne le, az ötös thrash metalban aprít, zenél. Ebben a stílusban (is) sok múlik a megszólaláson, ami az első lemez gyengébb pontja volt. Most azonban minden a helyén van, súlyos és dörren. A lassabb Home, Black Hole-ban hallani, hogy nem angol anyanyelvű az énekes, de ezzel együtt is odatehető a lemez bármely album mellé a nemzetközi mezőnyben. Ez nagy szó.
Az talán még nagyobb, hogy nem csak a hangzás, de maga a zene is óriásit fejlődött az egyébként nem gyenge első jelentkezés óta. Thrash metalt írtam, de sok hagyományos metal elem, megközelítés teszi egyedivé, változatossá a dalokat.
Kedvencem a két instrumentális, a címéhez méltóan játékos és poénos Pedal to Metal, illetve a záró Dini, mely egy akusztikus (!), hangulatos, érzelmes zenélgetés, mely egyben keretbe is fogja az akusztikus, klasszikusba hajló pengetéssel induló CD-t.
Nem a csépelésről, hanem nagyon is a dalokról, a zenélésről szól ez az "ősi" alapokon nyugvó, lendületes, modern (!), az ének és a hörgés között kb. félúton alkotó új frontemberrel felvett 40 és fél perc.
Kb. így kell thrasht játszani 2013-'14-ben!
Rátalált a zenekar a saját hangjára, zenéjére, ami ebben a műfajban pláne nagy szó, hiszen évtizedek óta - finoman fogalmazva is - telített a mezőny.
A már említett intro utáni Child of the Bright Tribe jól jellemzi az egész albumot, annak hagyományosabb vonalát:
https://www.youtube.com/watch?v=NaIAGnq-Xjc
       CD-t említettem. Akit érdekel, a zenekar honlapjáról (zord.hu) jelképes összegért megszerezheti, de akár rajtam keresztül is megkaphatja ugyanannyiért.
       Felmerülhet, hogy egy amatőr (a szó azon értelmében, hogy mindannyian dolgoznak, a zenélés csak a hobbyjuk) miskolci banda zúzására hogyan adhatok magasabb pontszámot, mint a Dream Theater legutóbbi lemezére. Nos, ezt a lemezt örömmel hallgatom, a Dream műve pedig minden egyes hallgatás után legalább egy hétre elveszi a kedvem az új zenéktől. Nálam ez is számít.
7,5-8/10 pont

Bár személyesen talán soha nem találkoztunk, de egy barát-család közeli rokona volt, így többet tudtam az állapotáról, mint amit az újságokban olvasni lehetett...
Éppen egy semmiség miatt morogtam, hogy valaki többedszer használta ki a segítőkészségemet, amikor hallottam a híradóban, hogy meghalt...
Nem is emlékszem, néztem-e TV-ben a négy NBI-es meccsből egy(fél)nél többet, melyeken védett...
20 éves (volt).
Egy ideje nem morgok semmin.