"Haver csajáról vagy jót, vagy rosszat" szólt egykori szobatársam félrecsúszott mondása.
Tény, hogy vannak helyzetek, amikor az őszinteség nem a legjobb út, más úton pedig eleve nem kellemes járni. Ezért fogadtam meg magamban annak idején az első eset után (amiből egészen jól kijöttem, igaz, erőfeszítések árán) a lapnál, hogy nem nehezítem a saját dolgomat, és ismerős (pláne haver vagy barát) zenekaráról nem írok. Be is tartottam. Ez azonban nem a lap vagy egy "hivatalos" média, így aztán kivételt teszek.
Jelen írásom tárgya a Zord zenekar második albuma, mely a hetekben jelent meg. Nem vagyok egy puncsolós típus - sem a szó bratyizós, sem a csak azért is bepancsolós értelmében -, ezért örülök, hogy olyan lett ez a lemez, amilyen. Így bátran vállalhatom a véleményemet, nem bántok meg vele senkit, és az a vád sem érhet, hogy tolom a banda szekerét. Ha nem ismernék két tagot személyesen, akkor is ugyanezt mondanám.
Ha a névből nem esne le, az ötös thrash metalban aprít, zenél. Ebben a stílusban (is) sok múlik a megszólaláson, ami az első lemez gyengébb pontja volt. Most azonban minden a helyén van, súlyos és dörren. A lassabb Home, Black Hole-ban hallani, hogy nem angol anyanyelvű az énekes, de ezzel együtt is odatehető a lemez bármely album mellé a nemzetközi mezőnyben. Ez nagy szó.
Az talán még nagyobb, hogy nem csak a hangzás, de maga a zene is óriásit fejlődött az egyébként nem gyenge első jelentkezés óta. Thrash metalt írtam, de sok hagyományos metal elem, megközelítés teszi egyedivé, változatossá a dalokat.
Kedvencem a két instrumentális, a címéhez méltóan játékos és poénos Pedal to Metal, illetve a záró Dini, mely egy akusztikus (!), hangulatos, érzelmes zenélgetés, mely egyben keretbe is fogja az akusztikus, klasszikusba hajló pengetéssel induló CD-t.
Nem a csépelésről, hanem nagyon is a dalokról, a zenélésről szól ez az "ősi" alapokon nyugvó, lendületes, modern (!), az ének és a hörgés között kb. félúton alkotó új frontemberrel felvett 40 és fél perc.
Kb. így kell thrasht játszani 2013-'14-ben!
Rátalált a zenekar a saját hangjára, zenéjére, ami ebben a műfajban pláne nagy szó, hiszen évtizedek óta - finoman fogalmazva is - telített a mezőny.
A már említett intro utáni Child of the Bright Tribe jól jellemzi az egész albumot, annak hagyományosabb vonalát:
https://www.youtube.com/watch?v=NaIAGnq-Xjc
CD-t említettem. Akit érdekel, a zenekar honlapjáról (zord.hu) jelképes összegért megszerezheti, de akár rajtam keresztül is megkaphatja ugyanannyiért.
Felmerülhet, hogy egy amatőr (a szó azon értelmében, hogy mindannyian dolgoznak, a zenélés csak a hobbyjuk) miskolci banda zúzására hogyan adhatok magasabb pontszámot, mint a Dream Theater legutóbbi lemezére. Nos, ezt a lemezt örömmel hallgatom, a Dream műve pedig minden egyes hallgatás után legalább egy hétre elveszi a kedvem az új zenéktől. Nálam ez is számít.
7,5-8/10 pont