Az kimaradt tegnap, hogy jól visszaadja, felidézi a könyv, hogy mit érez, gondol az ember, egy (régi?) tini (!) egy kapcsolat előtt, illetve az elején. Mit, miért (nem) mond (a másik), mikor kellene hívni, miért nem hív, hogyan telik az idő, stb...
" 'Listen. You're gorgeous. But the trouble is, you know it, and you think you can treat people like dirt because of it. Well, I'm sorry, but I'm really not that desperate.'
And I left her there. It was one of my greatest moments: all the words came out right, and I meant everything I said, and I was glad I'd said it. I wasn't doing it for effect either. I was really, properly sick of her, for about twenty seconds. After twenty seconds I calmed down and started trying to work out a way back into the conversation. And I hoped that the conversation would turn into something else - a kiss, and then marriage, after we'd been out for a couple of weeks. But I was sick of the way she was making me feel. I was too nervous, to keen not to make a mistake, and I was being pathetic. If we were going to talk again, it had to be because she wanted to."
" "Figyelj, szuper vagy, de az a gond, hogy ezzel tisztában vagy, és azt hiszed emiatt szemétként bánhatsz az emberekkel. Nos, bocsi, de totál nem vagyok ennyire kilátástalan."
És otthagytam. Életem egyik legnagyobb pillanata volt. Minden szó a helyén volt, és mindent, amit mondtam, komolyan gondoltam, és örültem, hogy kimondtam. Nem a hatás kedvéért tettem. Marhára elegem volt belőle kb. húsz másodpercig. Húsz másodperc elteltével lehiggadtam és megpróbáltam kitalálni, hogyan térhetnék vissza a beszélgetésbe. És reméltem, hogy a beszélgetésből más is lesz - egy csók, aztán, miután néhány hétig jártunk házasság. De gyűlöltem az érzést, amit kiváltott. Túl ideges voltam, görcsösen vigyáztam, hogy ne hibázzak, szánalmas/fellengző/patetikus voltam. Ha fogunk még valaha beszélgetni, annak azért kell megtörténnie, mert ő így akarja."
/Nick Hornby: Slam/
Régen olvastam Hornbyt. Pedig nagyon tetszik a stílusa.
