'Dark Night Of My Soul'

     Nem tudom megmondani miért, de szeretek Nick Hornbyt olvasni.
Nem kirobbanóan vicces, de mégis humoros, nincsenek különösebb történetei a regényeinek, mégis érdekesek - ilyesmik jutnak eszembe róla.
Erről a könyvről is.
      A '60-as éveket írjuk. Egy blackpooli lány komikus szeretne lenni, ezért Londonba költözik. Ott első próbálkozására felfigyel rá a TV-s szakma, szerepet kap egy induló vígjátéksorozatban...
A történet a szereplők (színészek, forgatókönyvírók, házastársak, stb.) és a sorozat életéből mutat meg jeleneteket, egészen a jelenig. A súlypont (középpont) ügyesen kerül egyik szereplőről a másikra, éppen akkor, amikor történik valami az életében.
      Humoros, a maga finom, brit módján. Olyannyira, hogy magyarul (Vicces lány címmel jelent meg) nem vagyok benne biztos, hogy átjön(ne)-e. (Ezt a Hogyan legyünk jók-kal kapcsolatban tapasztaltak miatt írom. Azt is angolul olvastam először, és nagyon tetszett. Majd évek múltán, tavaly, elolvastam magyarul is, és nem értettem, mi tetszett rajta elsőre. Valószínűleg így járnék ezzel a könyvvel is.)
A benne található néhány kép remekül lefesti a korszellemet, megmutat egy-egy helyszínt, konkurens TV műsort, hírességet. Olyan az egész, mintha egy megtörtént esetet dokumentálna.
Hornby stílusa az, ami nem csak szerethetővé, de remek olvasmánnyá is teszi.

A semmiből becsöppenő "Végül is nagyon gyorsan esett szét az egész" (It all fell apart very quickly in the end) mondatot ki is írtam magamnak, mint 100% Hornbyt.

     Régen olvastam Hornbyt. Pedig nagyon tetszik a stílusa.
Nem ez a legerősebb regénye. Finoman fogalmazva.
A Pistols könyv elolvasásához egy hónap kellett, ehhez egy hét elég volt. Terjedelemre és "sűrűségre" is messze elmaradt Rotten könyvétől. Ettől persze még lehetne zseniális, de nem az.
Egyszerűen csak jó.
     Olvasmányos, könnyed, de alig-alig (sem) nevettet meg fanyar, brit humorával, gondolataival.
Rendkívül egyszerű viszont olvasni. Szókincsileg kifejezetten minimalista, nyelvtanilag is csak a hosszú mondatok és az elbeszélő múlt (vagy mi) nehezíti az ezekhez nem szokott olvasó dolgát.
     A stílust indokolja, hogy a főszereplő, egy 18 éves fiú meséli el a történetet. Hornby 50 éves volt, mikor (2007.) ezt a regényt írta, ez (mai fiatalokra jellemző nyelvezet, gondolkodásmód megtalalása, alkalmazása) lehetett a fő szakmai kihívás számára íráskor.
     Könnyed nyelvgyakorlás, hibátlan, de semmi kiemelkedő. Ne ezzel kezdjétek Hornby olvasását!
(Hanem pédául (szurkolók) a Focilázzal (Fever Pitch) vagy a mókás A Long Way Down-nal (Hosszú út lefelé).) Aki látta az Egy fiúról-t (About a Boy), az betekintést nyerhetett Hornby világába.
((A címet nem egyszerű lefordítani úgy, hogy jó is legyen. Én a Padlózva vagy az Odacsapva egyikét adtam volna, de magyarul Betoncsók címmel jelent meg.))
Szívesen fordítanék ilyen műveket!

"I'd never got back together with anyone before. Whenever I'd split up with anyone, I'd stayed split up, and I'd never really wanted to see her again. There was one couple at school who were always splitting up and getting back together, and I'd never understood it, but I could see now. It was like coming back to your house when you'd been on holiday. Not that anything had been much of a holiday since we were last together."

"Soha nem kezdtem újra senkivel. Valahányszor szakítottam valakivel, az végleges volt, és nem igazán akartam újra látni a lányt. Volt egy pár a suliban, akik folyton szakítottak, majd ismét összejöttek. Soha nem értettem, de most már igen. Olyan ez, mint hazatérni egy vakációról. Na, nem mintha bármi vakációszerű történt volna, mióta együtt voltunk."