A cím telitalálat. A két női főszereplő is remek, Ullmann Mónika főleg, mint írtam.
Kb. ennyi pozitívumot találtam az előadásban, vagy még inkább: a darabban.
Az tény, hogy még a minden kívánságot teljesítő aranyhal sem értheti a nőket (egyszerűbb Hawaii-ig 8 sávos autópályát építenie New Yorkból vagy a kontinenseket megcserélgetnie). Ennek a színdarabnak a történetét legfeljebb a női logikátlansággal (a vak, feltétlen szerelemmel?) lehet magyarázni, ami férfi szemmel nem egy túl élvezhető előadást eredményez.
Érdekes volt a kezdés, miközben a Játék/Szín piciny nézőterét elfoglaltuk, az összes szereplő sétálgatott a (végig) díszlet és kellék nélküli színpadon. Akik - mint én is - "körbe" mentek, átsétáltunk a színpad szélén, gyakorlatilag a szereplők mellett.
Valahogyan nem hozta ki belőlem ez a dráma a művészetre fogékonyt. Egy határozatlan, önző férfi, egy gyáva/szerelmes és egy butácska, a dolgokat nem átlátó, a jövőre nem gondoló, sodródó nő/lány történetének látom, akik vergődnek a saját hálójukban, a sorsukban, amit maguknak szőttek.
Ironikus, és (rám) jellemző, hogy amikor a darab vége előtt nem sokkal üvölt Róza (U. Mónika) egy ajtó előtt/mögött, hogy "VILMA!!!!", szerintem mindenkiben folytatódik a klasszikus, hogy "engedj be!". :))) Nem hiszem, hogy csak én lennék ilyen lökött.
A képek forrása: www.mnsz.hu
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.