'Dark Night Of My Soul'

Fotók: www.boon.hu, www.mnsz.hu

     20-25 éve láttam A velencei kalmárt ugyanitt. Az – ha jól emlékszem – egy hagyományos (szöveghű????) adaptáció volt, Szegedi Dezső remek alakításával Shylock szerepében.
Dezső bácsi most is szerepel a darabban, Shylock szolgáját alakítja, aki mellékállásban zenél is. Ezzel gyakorlatilag le is írtam minden hasonlóságot a két rendezés között. Az aktuális előadás ugyanis jelenkori jelmezekkel, mai, gyakran trágár nyelvezettel (a 18-as karika indokolt a plakáton) állítja színre a klasszikust. Shakespeare-hez csak annyiban van köze, hogy az alaptörténet, annak vezetésének főbb pontjai megegyeznek, de vannak kihagyások (a gyűrűs vonal teljesen hiányzik), a szöveg pedig 100%-ban át van írva. .
      Az első percek éppen ezért zavaróak is. Egy italozó társaság zsidózik, káromkodik, gyűlölködik. A zsidók gyalázása a teljes színdarabon hangsúlyosan végigvonul, a trágár beszéd azonban gyakran alábbhagy. Az eredeti műben a harag és a megbocsátás, a törvény kontra emberség a fő mondanivalók, gondolatébresztők, ebben a darabban viszont legalább ilyen erővel van jelen a kirekesztés, a rasszizmus, a „Velence a Velenceieké” gondolkodás. Nem nehéz tehát jelenkori áthallásokat találni benne.
A szöveg átírása sok lehetőséget adott a fentiek kidomborítására, (nyelvi) poénok beszúrására („Hallottad? Kikapott a Dózse!”), és ezzel éltek is a szerzők.
      A kezest játszó Simon Zoltán „csak” jó, a darab viszont akkor kezd élni, amikor Shylock színre lép. Egyszerű ruházata, kimért karaktere, beszédmódja, szóhasználata hatalmas kontrasztot hoz a fiatal velencei nemesek uralta darabba. Görög László meggyőző, erős, remekül hozza a megvetett, erős önérzettel bíró, „tipikus” zsidó üzletembert. Hiteles a játéka. Karaktere, ereje kiemelkedik a többiek közül.
      A pusztán szekrényekből (álló forgó)színpadkép minimalista, de ötletes és jól funkcionál. A ZENE az előadás másik kiemelkedő pontja. A sarokban, olykor a háttérben hol intenzíven, hol csak egy-egy hangot kitartva az – egyébként nagyon hosszú, 7-től majd’ fél 11-ig tartó – előadás jelentős részében játszó zenészek remek aláfestést, hangulati pluszokat adnak az élményhez.
      Mert összességében élmény az előadás. Szórakoztat, de sokkal inkább elgondolkodtat. Mindig volt mire figyelnem, valamin töprengenem a főpróba alatt. Nem éreztem, hogy 200 percig tart.

Bemutató ma a Miskolci Nemzeti Színház Kamaraszínházában.

A cím telitalálat. A két női főszereplő is remek, Ullmann Mónika főleg, mint írtam.
Kb. ennyi pozitívumot találtam az előadásban, vagy még inkább: a darabban.
Az tény, hogy még a minden kívánságot teljesítő aranyhal sem értheti a nőket (egyszerűbb Hawaii-ig 8 sávos autópályát építenie New Yorkból vagy a kontinenseket megcserélgetnie). Ennek a színdarabnak a történetét legfeljebb a női logikátlansággal (a vak, feltétlen szerelemmel?) lehet magyarázni, ami férfi szemmel nem egy túl élvezhető előadást eredményez.
Érdekes volt a kezdés, miközben a Játék/Szín piciny nézőterét elfoglaltuk, az összes szereplő sétálgatott a (végig) díszlet és kellék nélküli színpadon. Akik - mint én is - "körbe" mentek, átsétáltunk a színpad szélén, gyakorlatilag a szereplők mellett.
Valahogyan nem hozta ki belőlem ez a dráma a művészetre fogékonyt. Egy határozatlan, önző férfi, egy gyáva/szerelmes és egy butácska, a dolgokat nem átlátó, a jövőre nem gondoló, sodródó nő/lány történetének látom, akik vergődnek a saját hálójukban, a sorsukban, amit maguknak szőttek.
Ironikus, és (rám) jellemző, hogy amikor a darab vége előtt nem sokkal üvölt Róza (U. Mónika) egy ajtó előtt/mögött, hogy "VILMA!!!!", szerintem mindenkiben folytatódik a klasszikus, hogy "engedj be!". :))) Nem hiszem, hogy csak én lennék ilyen lökött.

A képek forrása: www.mnsz.hu

Színdarab, régi, és olasz. A színház három terméből a legkisebben játsszák, minden közel van és jól látható tehát.
Érdekessége, hogy a tíz szereplőt öt színész játssza, mindenki kettőt. Mindig, mindenki színen van, az átöltözések is a színpadon zajlanak.
Vígjáték. Ebbe az is belefér - és ezzel még nagyobb a csavar; vagy éppen, hogy tudatosítja, hogy hol vagyunk - hogy a színészek többször a kettős szerepeket játszó színészeket is játsszák. "Kiesnek a szerepből", szólnak a súgónak, a kellékesnek, a közönséghez, egymáshoz, mint színészekhez. Ez persze okoz néhány vicces jelenetet, mint például amikor a kávézó vendége kér még egy kört, és a helyiség előtt éppen beszélő báró (az őt játszó színész alakítja a kávézóst is) beszól, hogy "ne kelljen már most átöltöznöm! Szolgáld ki magad!". Amikor nincs szerepük, akkor ülnek, és nézik a kollégáikat.
A történet nem egy nagy szám, egyszerű, de "az arcok maradnak, a szerepek mások" szindróma miatt számomra nem is volt élvezhető, mert többször gondolkodtam (hogy ki kicsoda, és hogy ki kivel találkozott, kivel nem), ahelyett, hogy élveztem volna, sodort volna magával.
Az ötlet jó, a színészek jók -> jó, érdekes színdarab.
Ha szeretném a színházat, biztos tetszett volna. Így "csak" egy érdekes estét jelentett. Ajánlani tudom.

A képek forrása: www.mnsz.hu

     Csendben ültünk V-vel (nem keverendő Vr-val!)a Rába parton. Idill, mindketten élveztük egymás társaságát, a nyugalmat, békét, harmóniát.
Meg is állapítottuk, hogy jó pár lennénk. Aztán egyszerre néztünk egymásra és röhögtük el magunkat, hogy "na, de járni egymással...!!!???". Aztán abban maradtunk, hogy ha úgy alakul, hogy mindketten egyedül leszünk, akkor 60 évesen összejövünk, és boldogan élünk, amíg csak.
Szerelmes és hűséges (típus :) voltam a barátnőmbe/-höz, egy másik lányba/-hoz... Ezért is lehettünk ennyire jóban V-vel... Mert tudta, hogy közöttünk csak barátság lehet, semmi más.
      Ez a folyóparti délután jutott eszembe a színdarabról.
Hogy hamarosan 60 éves leszek :)  :(, és egyedül vagyok...
Nem ígértünk semmit egymásnak. A darab két szereplője viszont igen, és az egyik "benyújtja a számlát", számon kéri a réges-régi ígéretet...
     A Színház legkisebb termében, karnyújtásnyira ültünk a szereplőktől. A díszlet minimális volt, de több apróbb/nagyobb EREDETI és olykor humoros ötlettel dobta fel a rendező (vetítés, UV-ben látszódó feliratok, makettek, stb.).
A cselekmény vezetése 5-20-30 perceket ugrált az időben előre-hátra, így több dolgot többször is láttunk. Ez először érdekes volt, majd zavart, a vége előtt viszont kifejezetten tetszett.
Az alapötlet nagyon jó. Mindannyian (a szerencsésebbek legalábbis) voltunk szerelmesek, és noha pl. nálam nem sok hiányzott hozzá, alig van valaki, aki az első szerelmével él. Márpedig az érzelmek közepette mondunk az adott pillanatban igaz(nak érzett) dolgokat, amelyek később átértékelődnek. Számomra kb. erről szól a gyakorlatilag egy Beatles (brrr) dalra, annak szövegére (I Will) (("Love you forver and forever" - egyszer csak eljutok eddig a dalig az életművük bemutatásában)) épülő színdarab.
Én a logikus dolgokat kedvelem (ha eddig nem vettétek volna észre), ezért a vége felé kissé elvesztettem a fonalat, a befejezésnél pedig pláne, de aztán (ha nem is teljesen) segítettek összerakni az én mérnöki agyamnak is.
Összességében nem bántam meg, hogy megnéztem, kicsit el is gondolkodtatott, de ajánlani csak a modern(ebb) színház kedvelőinek tudom.
Nem elvont vagy ilyesmi, de azért kell nyitottság a befogadásához.
     Az öt szereplő: Ullmann Mónika (nő a múltból) remek, Simonfi Adrienn (a fiú barátnője) gyakorlatilag csak monológokat mondott, jól, Györgyi Anna (feleség) hozta a formáját, profi színésznő, de nálam ott van egy kis "de" minden játékában. (A vágy villamosában nem éreztem erősnek, Az eltört korsóban viszont jó volt. Kíváncsi vagyok, ha nem a politika szele hozta volna városunkba (a férjét), akkor hogyan éreznék a játékával kapcsolatban. Ciki, hibám, de nem tudok elvonatkoztatni ilyen dolgoktól.)
A fiú átlagos, a férjet ebben az előadásban gyengébbnek éreztem a többieknél.
     Kortárs német szerző írta (Roland Schimmelpfennig). Ügyes, mert szerintem mindenki talál kapcsolódást benne a saját életében történtekkel.
A fejünk felett elrepülő repülő, és a jelenet, melyben U.Mónika elénekli az említett dalt (főleg a vége!!) magyarul voltak a kedvenceim.

A képek forrása: www.mnsz.hu

     Nagyon jó színdarab!!
(Igen, észrevettem: kezdek "színházjáró lenni. A nem változó emberek is változnak.?)
      Leginkább a miliője (szeretem ezt a szót) tetszett. A két háború (nem a Falkland és az iraki! :) közötti Budapest, Magyarország. A ruhák, a cipők, a frizurák, a magázódás, a tetszikelés, a pengő, az olykor megszólaló zene, a ma is létező utcanevek emlegetése... Mivel nagyjából ismerem a fővárost, még el is tudtam képzelni, mikor a kerékpáros küldönc mesélte, hogy honnan hová ment a hóesésben.
      Nem tudom megmondani, miért tetszett nagyon. A történetben egyszerre van ott a szerelem és a csalódás, a nem látni és szeretni, a látva nem látni... A "csavar" kiszámítható, előre sejthető, de ez semmit nem von le a "forgatókönyvből".
A humora szinte hibátlan. Semmi blőd, erőltetett vagy felszínes.
Közel ültem a színpadhoz, így a "finom" dolgokat is jól láttam. Az is tetszett, hogy a megfázott főhősnő piros orráról a festék/smink ("hetekig") ottmaradt a főhős köpenyén. Baki, de ettől csak emberibb lett az egész. Ullmann Mónikát most láttam először (ha a Színház büféje nem számít! :) és nagyon jó volt. Az illatszertár tulajdonosát játszó Szegedi Dezső pedig egy olyan biztos pont a Színház életében, akit minden komolyabb szerepében élmény látni. 1982-től a társulat tagja!
      "Szakmailag" nem tudom, milyen a darab, de szórakoztat, úgyhogy nem is agyaltam alatta máson - vitt magával a történet.
Karácsonykor végződik, de egyáltalán nem szirupos vagy giccses. A fő szál (vidám) befejezését például nem is mutatja - pedig kézenfekvő, happy-end, csúcspont, záró jelenet lehetne -, csak tudja mindenki, hogy meg fog történni. Jó ötlet. Majd' elfelejtem: László Miklós írta, 1937-ben volt a bemutatója.
     NAGYON jól szórakoztam, nevettem, gondolkodtam, és noha nem kerül be a 10 pontos (12 dühös ember, Portugál, Prah) darabok közé, semmi kivetnivalót nem találtam benne - csak ajánlani tudom.
Azon gondolkodom, hogy jobb volt-e, mint Az eltört korsó, de arra jutottam, hogy mindkettő másban erős, másképpen ad másféle dolgokat.

A képek forrása: www.mnsz.hu

"egy finom humorú, békebeli szerelmes mese, az egyik legkedvesebb történet, amit valaha magyar színpadra írtak."

Heinrich Von Kleist színműve.
Vígjáték a javából. A vidéki bíró(ság) ellenőrzést kap, éppen aznap, amikor megviselten ébred, ráadásul az első (és egyetlen) peres ügybe nyakig bele is keveredik.
Hogy minden ügyességét bevetve sikerül-e kikeverednie szorult helyzetéből - ez a történet egyik szála, a humor fő forrása.
Shakespeari szócsavarással, nyelvi humorral indít, de hamar átvált "köznyelvre".
Minimális díszlet, korhű jelmezek, nagy ötlettel a hátsó falon: a szereplők krétával rajzolják, alakítják az előadás folyamán a hátteret, a tárgyakat - így halad az óra, készül a jegyzőkönyv, az ételek, fogynak a borok.
Hat néző a színpadról (esküdtként) nézhette végig az előadást. A hatból három - véletlen! - az ismerősöm volt.
Gáspár Tibor jutalomjátéka, de rajta kívül is van 2-3 hálás szerep az előadásban, melyekben megmutathatták tudásukat a színészek, főleg a színésznők.
Könnyed, de nem tartalmatlan, jó előadás. Jól szórakoztam.

A képek forrása: www.mnsz.hu