'Dark Night Of My Soul'

 "Lelkünkben sokan beszélnek.
  Beszél az ösztönünk, a sóvárgásunk, a szomjúságunk, valamennyi félelmünk és szorongásunk, fecseg bennünk minden ősi ösztönünk. És mindegyik azt súgja vagy kiáltja, hogy ő a valódi hangod."

 "Minden életnek van egy vezérmotívuma.
  Nehéz ezt kihallani belőle. Életünk meséje szövevényes. Teli találkozásokkal, elválásokkal, búcsúkkal, reményekkel, kudarcokkal, diadalokkal és látszólag váratlan eseményekkel; gyermekek vagyunk, felnövünk, megöregszünk, családunk lesz, apák, anyák leszünk, vagy éppenséggel magányosak... Mintha forgószínpadon élnénk, változik körülöttünk a történelem. Különösen az elmúlt évszázadokban hihetetlen gyorsulás érezhető: egyetlen életben olyan változásokat, szerepcseréket, jelmezcseréket, árulásokat és önárulásokat, divatokat, forradalmakat, háborúkat, katasztrófákat éltünk meg, annyiféle politikai zenére kellett táncolnunk, hogy nemigen tudjuk kihallani belőle, melyik a mi dalunk – mikor szólal meg az a muzsika, amelyre táncolnunk kellene, mert ez most csakis a mi zenénk... Nemigen halljuk a nagy hangzavarban, mikor szólal meg a mi sorszimfóniánk - vagyis az a külső-belső életfeladatunk, amelynek megoldására a születésünkkel vállalkoztunk."

/Müller Péter: Halhatatlan szerelem/

     Hol nagyobb a nő-sűrűség, mint egy Bon Jovi koncerten? Egy Müller Péter előadáson.
Elkeveredtem egyre. Mondanom sem kell, hogy magamtól eszembe nem jutott volna. Nem volt rossz, jó, ha valaki a JÓ felé vezeti a (nőnemű) embereket...
Az egyszerre lepett és nyugtatott meg, hogy sok újat vagy az életvitelemnek ellentmondót nem említett.
     Ha már egy hétköznapi ügy(let) kapcsán összefutottam Müller Úrral, elolvastam legutóbbi könyvét, a Halhatatlan szerelmet.
A Biblia/Jézus és a reinkarnáció szépen megfér a szerző (hit) világában, ez legalábbis érdekes. A könyv Tolnai Klári életéről, lelkéről, annak előző inkarnációjáról és a művésznő ahhoz kapcsolódó küldetéséről, élet feladatáról szól... Nem kimondottan mérnök férfiaknak szóló olvasmány tehát. :)
Mivel nem szeretném elveszíteni kevés hölgy olvasómat, eltekintenék a részletesebb elemzéstől. Na, nem mintha bajom lenne a művel, vagy a fentieknél sokkal többet kellene róla írnom.

Már volt itt pár éve, de most ismét rákattantam.

Új műkincs a családban.

"Úgy csinálja, ahogyan azelőtt csinálta, hogy szóltam volna, hogy ne úgy csinálja!"
/Vásáry Tamás instruálja az egyik zenészt a főpróbán :) /

A hangverseny idejére ballagás volt beütemezve, de szerencsére a főpróbára eljutottam délelőtt. Élmény volt.
A neves zongorista és karmester meglehetősen sokszor szakította meg a próbát - főleg ahhoz képest, hogy az utolsó volt előadás előtt -, de nem bántam. A felét még értettem is annak, amiről beszélt.

Csajkovszkij: Rómeó és Júlia – nyitányfantázia
Most komolyan, mi az hogy nyitányfantázia?? Gyanítom, írt egy nyitányt a nagy semmihez.
Mondjuk, egy ilyen zenemű megkomponálása után én sem fárasztanám magam a folytatással, egy balett vagy szimfónia, (ne adj' Isten: opera) megírásával.
Ez a 20-25 perc ugyanis gyakorlatilag tökéletes. (Agyalok azon, hogy 10 pontos-e.)
8 percben felépít egy csodát jobbnál jobb ötletekkel, megoldásokkal, mégis teljesen természetesen; gyakorlatilag egy teljes, önálló zeneművet. Majd lezárja, lelassítja és elkezd egy újat a zenetörténet egyik (?) legismertebb, legszebb (már-már agyonjátszott, de erről nem a szerző tehet) dallamával. Majd ezt is hanyagolja (még csak a mű felénél tartunk), hogy aztán a végéig sziporkázzon a szó legjobb értelmében vett agyalás és az érzelmek áradása közepette, azok váltogatásával, egybeolvasztásával. A zárás pedig nem a kézenfekvő, nem az említett csoda-dallam felfokozása - ez korábban már megtörtént -, hanem egy szép, nyugodt (két öngyilkosságos? síron túli?), szerelmes (?) dallam. Ügyes.
10 pont. Simán beillene a Star Wars filmzenének is. :) De tényleg.
Pjotr volt. Még szép! :)

A hegedűversenyről majd legközelebb.