"Lelkünkben sokan beszélnek.
Beszél az ösztönünk, a sóvárgásunk, a szomjúságunk, valamennyi félelmünk és szorongásunk, fecseg bennünk minden ősi ösztönünk. És mindegyik azt súgja vagy kiáltja, hogy ő a valódi hangod."
"Minden életnek van egy vezérmotívuma.
Nehéz ezt kihallani belőle. Életünk meséje szövevényes. Teli találkozásokkal, elválásokkal, búcsúkkal, reményekkel, kudarcokkal, diadalokkal és látszólag váratlan eseményekkel; gyermekek vagyunk, felnövünk, megöregszünk, családunk lesz, apák, anyák leszünk, vagy éppenséggel magányosak... Mintha forgószínpadon élnénk, változik körülöttünk a történelem. Különösen az elmúlt évszázadokban hihetetlen gyorsulás érezhető: egyetlen életben olyan változásokat, szerepcseréket, jelmezcseréket, árulásokat és önárulásokat, divatokat, forradalmakat, háborúkat, katasztrófákat éltünk meg, annyiféle politikai zenére kellett táncolnunk, hogy nemigen tudjuk kihallani belőle, melyik a mi dalunk – mikor szólal meg az a muzsika, amelyre táncolnunk kellene, mert ez most csakis a mi zenénk... Nemigen halljuk a nagy hangzavarban, mikor szólal meg a mi sorszimfóniánk - vagyis az a külső-belső életfeladatunk, amelynek megoldására a születésünkkel vállalkoztunk."
/Müller Péter: Halhatatlan szerelem/
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.