'Dark Night Of My Soul'

     1982-ben vagyunk, mindössze egy évvel az első lemez után. A felállás a mai hármas (!!). Vince Clark (Yazoo, Erasure stb.) kiszállt, és ez a zenére is hatott. A két szinti főként már nem dallamokat játszik, hanem megjelennek a kis zörejek, hangfoszlányok, melyeket annyira profin pakolnak egymás mellé, variálnak később.
Az akkor még mindig csak 20-21 éves Martin Gore írta az összes zenét és szöveget.
     Előbbi már nem tiszta szintipop, hanem kellően kísérletező - bár az A oldalt záró kedvencem, a "Peti áll a ház előtt"-ből ismerős dallamot is tartalmazó See You, a The Meaning Of Love és az A Photograph Of You is pop.
Hallatszik, hogy még nagyon az út elején jár a zenekar. Erősen újító lemez volt akkoriban, illik a mára nehezen verhetővé teljesedett életműbe, de még a gyermeki báj is benne van.
Sokkal tartalmasabb és előremutatóbb, mint a sorozatomat indító Alphaville lemez, de az pontszámban több, mert ott a dalok erősebbek.
A záró, csoda hangulatos és 10 pontos The Sun & The Rainfall-ra a Bonanza Banzai egy teljes életművet épített 6-7 évvel későbbi kezdettel.
     A lemez régóta az enyém, de fogalmam sincs, hogyan került hozzám.
És persze - mint minden a zenekartól - NAGYON Hi-Fi!
A festménnyé retusált borító fotó kiemelkedő, a lemez tasakján a tagok fotói és a dalok szövegei szerepelnek.

Depeche Mode: A Broken Frame

8/10 pont

Mute Records, RTVL, Jugoszlávia, 1982.

A lemez borítója a tegnapi videóban látható.

Most, hogy megnyerte a Forma-1-es szezont, eszembe jutott, hogy amikor a nyáron kompoztunk Svédországból Finnországba, éppen futam (vagy időmérő edzés) zajlott. Sokan nézték is a TV-ben és szurkoltak, de mindenki Räikkönen-nek, Rosbergnek senki. Mikor kérdeztem, hogy miért van ez, az volt a válasz, hogy Rosberg német, "miért szurkolnánk egy németnek?!".
Gondoltam, az apja, a finn - szintén világbajnok - Keke Rosberg miatt, de tévedtem. Az ilyesmi ott nem szempont.