'Dark Night Of My Soul'

     Remek könyv. Pedig semmi különös nincs benne. Volt egy nem gyengén balul elsült expedíció, mely után kb. 40 évvel (1959. a megjelenés éve) a szerző leült beszélgetni a még élő résztvevőkkel, elkérte a naplóikat és összerendezte a történetet egy kötetté. Ennyi.
      Olvasmányos, de nagyon. Nem szeretném a megtörtént sztorit lelőni, így csak annyit írok, hogy 1914- ben elindult Angliából egy hajó azzal a céllal, hogy elsőként a történelemben keresztülgyalogoljanak az Antarktiszon. Már az indulás sem volt egyszerű. Közvetlenül azt megelőzően Nagy-Britannia hadat üzent Németországnak. Így a kapitány táviratot küldött a tengerészetügyi miniszternek (bizonyos Winston Churchill), hogy felfedezzen, vagy harcoljon.
      Az expedíció a Déli-sarkra nem jutott el. A hajó a jég fogságába került és egy teljes telet (fél évet (!), sötétben, hidegben) mozdulatlanságban töltöttek. Már ez embert próbáló volt, de a helyzet innen kezdve egyre rosszabb és rosszabb lett. Mintha csak a sors akarta volna bizonyítani, hogy mennyire hihetetlen helyzeteket képes az ember túlélni, ha összefog, gondolkodik, nem veszti el a sorsának jóra fordulásába vetett hitét.
      Ha úgy vesszük, kalandregény, más szempontból ismeretterjesztő, sokak szerint pedig az egész leginkább a kapitányról, vezetési módszeréről, rátermettségéről szól. Napjainkban olvasva még élvezetesebb, hiszen a koordinátákat beütve műholdas térképek segítségével könnyűszerrel követhetjük a szereplők aktuális helyzetét, láthatjuk, mennyire vannak éppen a kiindulási helytől vagy éppen a céltól. Nekik akkor csak órájuk, iránytűjük, térképük, vonalzójuk és szextánsuk volt.
Döbbenetes dolgokat éltek át. Csak önmagukra, az ismereteikre, ötleteikre, sorsdöntő döntéseikre hagyatkozhattak.
Hibátlan könyv egyszerű emberekből lett hősökről.

„A hajóács vérbeli mesterember volt. Soha senki nem látott vonalzót a kezében; egyszerűen jól megnézte a készítendő munkadarabot, aztán nekilátott lefűrészelni a szükséges elemeket, amelyek végül tökéletesen összeillettek.”

„Shackleton tudta, ha széthúzás támad, pontosan az a mákszemnyi többletenergia fog hiányozni, ami válsághelyzetben élet és halál között dönthet, így bármire hajlandó volt, csak hogy fenntartsa a társaság egységét és irányíthatóságát.”

     Na, az ILYEN fazonokat bírom, de nagyon. Állítólag mindössze 4 évvel a lemezt megelőzően kezdett gitározni. Írta a dalokat, vett néhány énekórát, és itt az eredmény. A Metallicara azt írtam legutóbb, hogy meglepett. Ez a muzsika legalább annyira váratlanul ért.
      Könnyed, nagyon hangulatos, szellősen hangszerelt, halvány country beütéssel megáldott, nem kiemelkedő énekhanggal, de remek orgánummal előadott egyszemélyes album. „Egyszemélyes” a szó azon értelmében, hogy a szerző/előadó zenei egyéniségét, gondolatait fejezi ki. Nem mainstream, de könnyen befogadható. Meglehetősen amerikai, de nem irritálóan.
Mindig kétkedve fogadom, ha egy más területen ismert/sikeres ember lemezt ad ki, így nálam hátrányból indult a lemez. Ez a hozzáállásom hamar eltűnt. Az első néhány dal egyből maga mellé állított a kisugárzásával, frissességével. Később sem ül le, így annak ellenére hallgattatja magát, hogy nincsenek nagy refrének vagy hangszeres bravúrok. Van viszont remek - többnyire kissé borongós - hangulata, ami legalább annyit ér. Röviden: egyszerű, de laza, belülről jövő zene.
Bármit kiadhatott volna, nyilván a pénze is megvan rá, hogy bárkivel dolgozhatott, dolgoztathatott volna. Ehhez képest másfél hét alatt felvette, „Berkleen tanult” zenészekkel. Nos, ezek a zenészek (is) tudnak keveset játszani. Éppen annyit, amennyi az adott gondolat, érzés kifejezéséhez kell.
Koncz Zsuzsa rajongóknak egy fontos (NAGYON fontos) tény: ’All songs written by David Duchovny’ – az összes dalt az előadó szerezte.
Pozitívum még, hogy – ellentétben azzal, ahogyan az X-aktákban beszél – érteni, mit énekel.
      Nem világmegváltó, nem forradalmi vagy újszerű muzsika, viszont nálam nagyon bejött. Remek kezdés. Van folytatása is.

David Duchovny: Hell Or Highwater (2015.)

Itt meghallgatható a teljes album:

 7,5/10 pont

Ahhoz képest, hogy mióta élek a városban, nem rémlik, hogy ezt megelőzően lettem volna tízemeletes tetején.

Csoda ez a Horváth Ferkó. Tavaly - első olyan bajnoki idényében, amikor nem rúgták ki, nem félidőben érkezett, hanem a kezdettől a végéig ő irányított egy csapatot - kiejtette a Balmazújvárost. Idén a Haladáshoz hívták. A Haladás harmat gyenge játékkal tök utolsóként esik ki a bajnokságból. EBBŐL a bajnokságból. A múlt heti szögletből érintés nélkül kapott gól után - nem hittem a szememnek - a bakizó Király Gábor ismét a kezdőcsapatban kapott helyet szombaton, hogy aztán a 20. percben sérülés miatt lecseréljék. Úgy, hogy gyakorlatilag semmit nem kellett addig csinálnia.

Szóval, csoda ez a Horváth Ferenc. A legnagyobb "csoda" viszont az, hogy előbb-utóbb ismét kap egy NB I-es csapatot.