Nu, ez is eljött, egy jazz albumról írok. Nem kell azonban megijedni – sem az írásomtól, sem a zenétől –, semmi elrettentő, kottagyilkos, agyhalott nem hallható a 45 percben, de más kategóriába még nehezebb lenne elhelyezni. „Csendes”, nyugodt, szellős muzsika ez, ahol nem a virtuozitáson, hanem a dalokon, az ének dallamokon van a hangsúly. Éppen nem bár-zene, de a hangulata hasonló, gyakran andalító. Zongora (naná), nagybőgő, és dalonként változó, többféle kiegészítő hangszer. Itt-ott kis blues-os, gospeles beütés is vegyül a történetbe.
Egyáltalán nem pörgős, de nem is unalmas (mint pl. Lana Del Rey újabban). A hangja – inkább a hangszíne – kissé (csak nagyon kissé, nagyon halványan) Katie Melua-éra és Adele-ére is hasonlít, a zenei stílusa (és talán a hangja sem) viszont nem annyira karakteres, azonnal felismerhető, mint Suzanne Vega-é, vagy a két említett hölgyé. Viszont hozzájuk hasonlóan kellemes hallgatni, és hozzájuk mérhető lemezeladásokat is produkál(t).
Az összkép homogén, egy egyéni stílusú, kellemes és jó hangú szerző hetedik szólóalbuma ez. Kikapcsol, lelazít, kellemes perceket szerez. És még mindig csak 41 éves…
Csak ajánlani tudom, hiszen az életmű erősebb, hallgatóbarátabb feléből való, ez elsőre is nyilvánvaló.
Valamennyi dalt Norah Jones szerezte (négyet mással közösen), de ez, ugye csak Koncz Zsuzsa rajongóknak érdekesség. -;-)
Norah Jones: Pick Me Up Off The Floor (2020.)
7/10 pont
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.