'Dark Night Of My Soul'

"Kár lenne tagadni, hogy aki útra kel, annak oldottabb lesz a kedve. Az agyunkban az utazás a szökéssel függ össze. A történelem, az elnyomás, a törvények és a fölös kötelékek elől. A teljes szabadság."

"Utazunk akkor is, ha egy helyben állunk,
 belülről változunk.

 Keresünk egy jó dalt, egy szép napot,
 egy nekünk való érzést, egy mondatot.
 Utazásunk jelenti az Életet,
 itt megérkezni soha - soha nem lehet.

 A lelkem keresi a lelkedet,
 hogy tisztán lássuk egymást és a lényeget.
 Utazásunk jelenti az Életet,
 itt megérkezni soha - soha nem lehet."

/Paksi Endre: Soha nem lehet; Ossian dalszöveg részlet/

Azt nem írtam, hogy meg is komolyodtak! :)))

- I will wrestle you anytime you want. - And I will destroy you. :))))))))))))))

Netes rádiókra kattanó időszakom van. Döbbenetes, hogy gyakorlatilag MINDEN van a neten. Az angol punk adótól (!!!) kezdve a Beatlest nyomatóig (sejtitek, hogy ez nem érint).
Nagyon tetszik ez a világ.

Első körben természetesen alter és rock/metal adókat kerestem, hallgattam, de az idő teltével a föld feletti kedvencemen (Fun Radio, Pozsony) kívül gyakorlatilag három adóra redukálódott az érdeklődésem, figyelmem:
- Rockban/metalban a KNAC gyakorlatilag verhetetlen. (Ráadásul a "-KNAC dot orgasm!? -KNAC dot com!! -WHAT? -KNAC dot com!!! Ááááá." bejátszáson folyton felröhögök, olyan jó hangsúlyozással van megcsinálva.)
- Legnagyobb újkori kedvencem a "Goth/Industrial/Darkwave Channel", a Sanctuary Radio. Nagyon jól keverik a borongós új és régi zenéket az EBM-mel (electronic body music), így a tematika ellenére nagyon változatosak.
- Ha pedig teljesen más világba szeretnék csöppenni, akkor a japán (!!) anime rádió segít jó eséllyel. (AnimeNfo) a jellegzetes képi világhoz kapcsolódó zenékkel.

"Isten áldja az Internetet!"

     Olyan érzésem van a zenét hallgatva, mint a borítót nézve. Hogy ez vinyl. Azaz szól, mint az álom, szellős és kissé régimódi is. Annyira, hogy sokszor hiányzik a sercegés a csendesebb részeknél.
ÉLMÉNY hallgatni, olyan a hangzása. Minden a helyén van, nincs túlpolírozva, nincs cicoma, extra hangszerek, hangsávok sem, az egész valósághű (Hi-Fi), de a lábdob mindezeken felül valami tökéletes.
A régimódiság nagyon halvány hippi beütések képében van jelen. (Kivéve a The Hunter, amelyhez csak annyit írtam a jegyzetembe, hogy "gombás". :)
Fura is a lemez, mert nem ilyesmit vár az ember a négyestől. Nincsenek bevadulások, eszement, "gyógyszer elgurulásos" dalok vagy részletek. Mint ha le lennének nyugtatózva. A 13 dal mindegyike hasonló tempóval és szerkezettel rendelkezik.
     Az első négy csak nyugodalmas zenélgetés. A Goodbye Angels élénkül kicsit, a basszus is feléled benne. A Detroit-ban is van egy kis élet (és hippi feeling! : ), a This Ticonderoga-ban még az erősítőt is átöblítik egy kis árammal, de az összkép egy nagyon erős RHCP stílusjegyekkel és már ismert hangszeres megoldásokkal megtámogatott nyugis (merengő??) zene. Annyira, hogy a Sick Love-ot akár bárzenének is aposztrofálhatnám.
Mindezekkel együtt van hangulata és egyénisége.
Nekem leginkább a fura, discos beütésekkel is kísért Go Robot és a hangulatos Encore tetszik, de nincs gyenge vagy a sorba nem illő szerzemény az albumon.
Ki kell emelnem, hogy a refrének nagyon erősek, húzzák, mentik a barátkozást igénylő, könnyen befogadható zenét. Nem a megszokott, stadiont beindító módon erősek, hanem... Na, EZT nehéz leírni. Hanem lelket, tartást, hitelességet adnak a zenének.
Noha Flea basszusa itt-ott hozza a megszokott szintet, sajnos semmi kiemelkedően virtuózt nem csinál. Ugyanez (pláne!) igaz Chad Smith dobolására. A két zseni teljesen kikapcsolta magát, alárendelte hangszerét a zenének, Esetükben nem egyértelműen tartom ezt pozitív húzásnak.
     Ha van banda, akiket nem tudtam volna elképzelni megöregedve (legyen inkább: éretten), lenyugodva, bölcsen, akkor az a RHCP. Aztán elém rakják az elképzelhetetlent.
Jó LEMEZ! Tetszik.
Bár tiniként tuti kiröhögtem volna.

(Most olvasom a Wikipedian, hogy 5000 példányban kiadták 180 grammos vinylen is, amelyhez az első single kazettán (!!) is jár.)

Red Hot Chili Peppers: The Getaway (2016.)

Encore:
https://www.youtube.com/watch?v=lnfHYMBXq4E

Go Robot (élőben!! Ezek szerint színpadon még hajlandóak virtuózan zenélni):
https://www.youtube.com/watch?v=Gq-bn5YsmnM

7,4/10 pont

     Hajnal kettőkor aludtam el, de ötkor felkeltem. Mondtam, ez hülyeség, és visszaaludtam. A lakás jó hűvös lett sok kánikulai nap után. Aztán fél hétkor felkeltem. Adott pillanatban jó ötletnek tűnt.
Kávé (semmit nem használt), borotválkozás (én! reggel!!), újság olvasás, majd - hogy magamhoz térjek, meg aztán a kondimra is hamarosan szükség lesz - elmentem futni. Reggel 8-kor.
     Kellemes idő volt és kellemes hölgyek is voltak a pályán. Az agyam viszont össze-vissza járt. Nem a szokott, kikapcsolódó, pihenő módban, hanem próbált bootolni, de sehogy' nem ment neki. Szerintem a köröket is elszámoltam, többet futottam a szokásosnál. A végére azt hittem, működik (az agyam), de amikor hazafelé összefutottam egy ismerőssel, csak néztem ki a fejemből értelmes társalgás helyett. Zuhany, reggeli.
Készítése közben meghallgattam a Maidentől a The Loneliness Of The Long Distance Runner-t, de inkább (gondolom) a szövege illik a futáshoz, mint a zene. (Feltűnt, hogy noha annak idején (is) az albumot, amin szerepel kifejezetten puhának tartottuk (én és a közvélemény), és ez áll a mai napig, önmagában hallgatva pl. ezt a dalt kifejezetten keménynek tűnik. Zeneileg viszont csak Dickinson énekét, a nyitó dallamot és Nicko dobolását tudom dicsérni. Az is köztudott és elfogadott, hogy a Maiden hangzása minden (korai) lemezre kapott egy jellegzetes soundot, gitár hangszínt. Ez a dal (ismét csak: önmagában hallgatva) azonban sokkal jobban hasonlít a '84-es Powerslave hangzására (a zárása teljesen!!), mint valaha feltűnt volna.)
Aztán - mivel előző nap említette valaki, hogy ez a kedvenc In Flames albuma, én pedig szégyenszemre nem tudtam hozzászólni, mert a korai műveik nem mindegyikét ismerem - megfüleltem a The Jester Race-t.
Nagyon északi. Annyira - és ez nagyon meglepett -, hogy több helyen a (későbbi?) Amorphis dallamvilága is felsejlik benne.
Nyers, kemény, itt-ott nagyon nagy zenéléseket is tartalmaz és hallani rajta, hogy szívből készített lemez (és egy YouTube hozzászólónak is igaza lehet, hogy "stílus definiáló album"), de 6 pontnál többet nem adnék rá, mert a refrének nem erősek, és a dallamos ének is hiányzik belőle. Nekem.
     A napomról még annyit, hogy 11-kor már veszett álmos voltam. Nem éjjel, hanem délelőtt!!
Maradok hát a minap pólón látott idézetnél, hogy "a korai madár lehet, hogy elkapja a kukacot (angolban ez az aki korán kel...), de a második egér szerzi meg a sajtot".

Minden ellene szól. Egy (nem létező) lépcsőn lesétál a szereplő, és a múlt egy adott pillanatába kerül ugyanott... Ha akar, vissza is jöhet, és ha legközelebb lesétál, ugyanoda és ugyanakkor kerül. Szóval, időutazás. Kevés ennél gagyibb alapötletet tudok elképzelni egy regényhez. Ehhez jön még az amerikai (brrr) történelem egy emlékezetes pillanata...
Minden ellene szól. Még a bőséges terjedelme is.
Mégis a felén túl járok, és nagyon tetszik. Igaz, most közeledik a tényleges esemény, amiről a könyv vélhetően valójában szól, és itt már nem annyira érdekes, kicsit leül. (Hogy én a nőt választanám a kaland helyett, az tuti.)
De eddig egy jó kis Stephen King regény.
Horror nélkül.

Nem kell mindent túlbonyolítani.!

..., melyet annyira szeretek, és nem tudok megunni.

Nem én fotóztam, de láttam már ilyesmit. Sőt, ettem is bambuszt.

Azt nem mondom, hogy jó helyre fókuszáltam, de a növény azért hálás a törődésért.

Az idei első csúcs. És az út addig.

Az EB-n résztvevő csapatok keretében 140 (!!!) olyan játékos van, aki az angol bajnokság valamelyik osztályában szerepel.

Ma az Anglia-Wales meccsen pályára is lépett vagy 25-27 közülük.

Sok koncert(felvét)e(l)t láttam már, de ez lesokkolt. Több értelemben is. A minap akadtam rá véletlenül.
Csak a linket teszem ide, a videókat nem, annyira durva némelyik.
Történt tavaly a Foo Fighters göteborgi stadion-koncertjén, hogy a frontember Dave Grohl kb. az első dal alatt (!) elindult a színpad széle felé, megbotlott, és legalább két métert esett gitárral a nyakában, a semmibe. A legdurvább rész az, ahol az esés után megpróbál ráállni a - mint utóbb kiderült - nem gyengén eltört lábára, de nem tud.
Ott is marad fekve. Orvosok, hordágy érkezik és egy mikrofon, melybe bemondja, hogy eltörte a lábát, de tényleg, és sajnálja. Azt is mondja, hogy elmegy a kórházba, helyreteteti a lábát, de visszajön majd. Hordággyal elviszik - mint kiderült, nem a kórházba -, a zenekar pedig a dobos éneklésével elkezd feldolgozás(oka)t játszani. Aztán Dave-et visszahozzák bekötözött lábbal, egy székbe teszik a színpadon, egy hangfalra felpolcolja a törött lábát (utóbb kiderült, hogy a bokája szanaszét tört, négy napja volt, hogy megműtsék), egy ORVOS/MENTŐS néhány szám alatt A SZÍNPADON FOGJA A TÖRÖTT LÁBÁT, HOGY EL NE MOZDULJANAK  A CSONTOK A KÖTÉS ALATT, AMÍG MEGJÖN A KÓRHÁZBÓL A RÖGZÍTÉS, mialatt Ő énekel és gitározik. Akkor ismét levonul (ölben leviszik) a színpadról, begipszelik/rögzítik a lábát (a többiek zenélgetnek), majd ölben, egy székben visszahozzák, és felpolcolt lábbal, de immár egyedül végignyomja a koncertet.
És a műtét után a turnét is, gipszben, ülve. Ott már a műtétről és a röntgenről is mutogat felvételeket.
Mindez premier plánban, sok kamera/telefon által jó minőségben rögzítve. Az esés/törés közelről is.
Tapasztaltam, hogy egy törés adrenalin löketet ad, de ez ezzel együtt is hihetetlen!

https://www.youtube.com/watch?v=yDacj5QW3xw

https://www.youtube.com/watch?v=xioh6zrOVCo

A második kép: "Köszönöm, Göteborg, elképesztő volt!"

Kb. egyszerre zárt be a hentes és a kenyérbolt a környékemen.

Kb. a tizedesvessző használatával egy időben tanultuk meg, hogy így nem írunk le egy számot. Képzavar, de szegénységi bizonyítvány.

A csodabérlet, a stadion, telt ház egy magyar (másodosztályú) bajnokin, és az ünneplés.