'Dark Night Of My Soul'

Endless Pain (1985.): Hú-ha! :) Azt nem mondom, hogy végtelen fájdalom, de igazi ősi, kapkodós thrash metal, a trióban játszott fajtából.
Érdekessége - azon kívül, hogy Mille (ének/gitás) és Ventor is 18-19 évesek voltak a megjelenésekor (!!) (és vélhetően Rob Fioretti is az a korosztály) -, hogy Mille csak a páros számú dalokat énekli, a páratlanokat Ventor (a dobos!!!) kiabálta lemezre. Nincs minőségi különbség a két hang között :), nekem Ventoré még jobban is tetszik. Ő hörgősebb, Mille bénább, black metalos károgásszerű hangon nyomja.
Van húzása, érdekes album - de mai füllel nem jó lemez.
A Flag Of Hate és a Tormentor a mai napig koncertjeik része. (Ne vegye el a kedvét senkinek a többi lemeztől, az ismertetők elolvasásától ez a dal, mert nagyokat váltottak, változtak az idők folyamán!)
5,3 pont

Pleasure to Kill (1986.): A hangulatos, tercrokon (!?), NAGYON muzikális intro (Choir of the Damned) után elképesztő csépelés veszi kezdetét. Jobb a hangzása, mint az első albumnak, kidolgozattabb is, de a fel-felbukkanbó zeneiség helyett inkább a sodrás, a sebesség jellemzi.
Ventor már csak három dalban énekel, ezek közül a Riot Of Violence az első olyan Kreator szerzemény (időrendben), melynek felépítése, szerkezete van, és érdekes (,jó) megoldásokat is tartalmaz. Az utána jövő The Pestilence állat riffel és dobolással indít, és majdnem 7 perces.
Kemény, kíméletlen lemez, tekerős szólókkal. Körvonalazódik rajta a kezdeti stílusuk, hangzásuk, amely hírnevet hozott nekik. Nem az ilyen alkotásaikat szeretem.
Kevés rajta az igazán jó pillanat, de van stílusa, lendülete.
5,7 pont

Terrible Certainty (1987.): Három év, három album. Ez az első, melyen már négyesben játszanak. Jörg "Tritze" Trzebiatowski az új tag. Ventor már csak egy dalban énekel, Mille "éneklése" viszont itt vette fel a sokáig klasszikus jegyként viselt acsarkodó ugatást.
Igazi, kiforrott Kreator. A tempó a kezdetektől adott volt, itt már a hangzás is megvan.
A címadó zseniális dobritmussal indít, majd bejön a basszus és a gitárok is, ugyanarra a riffre. A dal utolsó harmadában megismétlik ezt a jó kis ötletet.
A Toxic Trace-ben a kiállás is rendben van a közepén és a One Of Us is remek riffelgetéssel indul, és 1-2 kiállás, dallam-kísérlet hallható ugyan még a lemezen az említetteken kívül, de zeneinek nem nevezném őket - a záró Behind The Mirror introját leszámítva.
Egy egyéniséggel rendelkező zenekar vérbeli, klasszikus európai thrash metal albuma. A stílusnak megfelelő doboláson kívül másra nem igazán tudom felhívni a figyelmet róla.
Haladtak, fejlődtek, de nem az én ízlésem irányába. A szólók pl. még mindig csak üres tekerések és a klisés csépelésből is túl sok.
5,6 pont

Lesz jobb. Hamarosan.
(Az aláhúzott dalcímekre kattintva megnézhető/-hallgatható az adott szerzemény.)

Olykor túl sok is.

"Két évvel ezelőtt, amikor elgondolkoztunk, milyen színházat szeretnénk Miskolcon, én olyat szerettem volna...."

Mondta (a színház igazgatója? a főrendező? egy színész? nem, hanem) az országunkba szakadt (ideiglenesen (??) itt tartózkodó) polgármesterünk. Civilben orvos. Aztán kirúgta a vezetést, és idegeneket hozott ide.
Itt tartunk.

Sok dolgon el kellene gondolkodnia, a színházzal kapcsolatban nem kellett volna.

"Kérdeztem a feleségem, hogy színlelte-e tegnap, de azt mondta, nem - tényleg aludt."

Azt szeretem az Anthrax-ben, hogy nem veszik magukat komolyan. A zenét viszont nagyon:

Itt az eredeti is :) : https://www.youtube.com/watch?v=tqC3BjIyq_0

Könnyed - már amennyire a téma engedi -, sztorizós, mesélős könyv Szabó Győzőről, Szabó Győzőtől a fiatalon drogossá lett színész drogos korszakáról, aki állítása szerint leszokott a heroinról.
Gördülékeny. Olvastatja magát. Úgy szövi egyik történetet, egyik gondolatmenetet a másikba, hogy mégis megmarad a vezér szál, a valahonnan valahová eljutás érzése.
Amit hiányolok, az a tanulság, a mélység (bár a szemléletes belövés leírás(ok) nagyon ott van(nak)!). Az egész így csak egy "jó sztori", egy olvasmányos történet, melyből a jól tudott tények köszönnek ránk: ma (is) Magyarországon (is) bármilyen drogot be lehet szerezni, és csak az nem él velük, aki nem akar.
Hogy a rendőrség mit (nem) csinál a tárgykörben, az is elgondolkodtató.
"A drog rossz, értem?", de erről alig szól a könyv, ezt úgy kell kikövetkeztetni, belelátni az írásba.
Dr. Csernus Imre be( és meg)jegyzései tesznek hozzá a tartalomhoz. Számomra Győző felesége a legnagyobb talány az egészben.
Nikki Sixx könyve nálam verhetetlen a témában, de két délutánt Győző alkotása is megért.

"I called home and checked my answering machine. I had two calls. One was a wrong number and one was some girl (don't know who) saying, Hey Nikki, fuck off.

That pretty much sums up my life back home."
/Nikki Sixx/

... a tegnapi zúzdáért (mimózáknak -:-).
Legalább ennyire szép hétvégét kívánok mindenkinek:

Hinnétek, hogy ez ugyanaz a banda (ének!, gitár!), mint a tegnapi, ÉS UGYANAZ A DOBOS?!!!

"Why must we cry to feel alive?"

Eszméletlen!!

Az egyik kedvenc dobosom. Főleg a lábmunkáját és a ritmusképleteit csodálom (bár túl sokszor követi a gitárt (védjegye?) mint itt is), de amit ebben a dalban kézzel leművel...
Már az első 8 másodpercben is azt üti kézzel, amit általában lábbal szokott :) (és fordítva), de 2:27-től 20 másodpercen keresztül...
Talán még ebben a minőségben is átjön, mit tud.
Szégyen, hogy ki kellett lépnie (belső(?) kényszer) a Fear Factory-ből. (Mellesleg: a felvételen az a Christian Olde Wolbers gitározik (egyedül), aki a Fear F-ban sokáig basszusozott, majd az utolsó két ottani lemezére átváltott "rendes" gitárra. Az sem kis zenei mutatvány ezen a szinten.)
Annak idején megkaptam ezt a lemezt, csalódtam benne, írtam róla, aztán el is felejtettem. Most elővettem, és úgy kaptam fel a fejem az említett dobolásra, hogy majdnem meghúztam a nyakam. :)

u.i.: Idén Fear Factory pólóban voltam a Dobos Gálán, hogy hangsúlyozzam a sok jazzes pirickálónak, hogy a lábmunka nagyon fontos. :)

"Olyannyira egyéni lett a Kreator zenéje, hogy már magukra sem hasonlítanak!"

A magyar Metal Hammer összeszedte a Kreator lemezkritikái( jelentős részé)t, ott olvastam ezt a mondatot.
A Kreator mostanra (az elmúlt 10-15 évben) nagyon előkelő helyre emelkedett a kedvenc bandáim listáján. Már itt is mutattam be nem is egy lemezüket.
Változatos, tartalmas életművük van, ráadásul termékenyek is - ilyen névvel ez alap! :)
Kedvet kaptam az összes albumuk meghallgatásához - annál is inkább, mert a kezdeti ('90 előttiek) lemezeiket max. egyszer hallottam, és rendszeresen csak kb. nyolcat pörgetek/pörgettem a 14-ből.
Szóval, keménységre felkészülni, nyitottságot edzeni! Kíváncsi vagyok, mikorra érek a végére.

... a legjobb Wagner tétel!"
Hanem ez:

És komolyzenében nem is találtam eddig ízlésemnek jobban megfelelőt.

(u.i.: ex-edző bőszítés: nem az a kimondott Négy évszak :) Komolyabban: a "refrén" :) simán játszható gitáron. Éppen az én sebességem :), és nagy hangközöket sem ugrál.. Csak ajánlani tudom pengetésre.)

The world we live in tears apart the only thing we have.
                                              /Arkaea (Jon Howard)/

A világ, melyben élünk széttépi az egyetlen dolgot, amink van.
                       /Arkaea - Gone Tomorrow, dalszöveg részlet/

Bicajozni is jó volt, a táj sem volt csúnya, sok szocreál épületet/gyárat láttunk és a hétvége elment volna sörkóstoló túrának is, annyifélét ittam, de az egészben az a fél óra volt a legjobb, amikor egyedül ücsörögtem a pizzéria teraszán és bambultam a felhőket.
Nem kell mindig aktívkodni.
Telgárt - mennyire skandinávnak (norvég?) hangzik. Pedig csak Garamfő szlovák neve.

A hétvégén tekertünk egy keveset (szumma 170km) Szlovákiában.

Olyan ez, mint a könnyű-/pop zene. Sok (volt) a megélhetési kókler, másoló, de néhányan nem kis dolgokat alkottak.
És nem is ez (nálam) a legjobb Wagner tétel!

Where do I take this pain of mine
I run but it stays right by my side

So tear me open and pour me out
There's things inside that scream and shout
And the pain still hates me
So hold me until it sleeps

Just like the curse, just like the stray
You feed it once and now it stayes
Now it stayes

So tear me open but beware
There's things inside without a care
And the dirt still stains me
So wash me until I'm clean

It grips you so hold me
It stains you so hold me
It hates you so hold me
It holds you so hold me
Until it sleeps

So tell me why you've chosen me
Don't want your grip, don't want your greed
Don't want it

I'll tear me open make you gone
No more can you hurt anyone
And the fear still shakes me
So hold me, until it sleeps

It grips you so hold me
It stains you so hold me
It hates you so hold me
It holds you, holds you, holds you
until it sleeps

I don't want it, I don't want it, want it, want it, want it, want it, noo

So tear me open but beware
There's things inside without a care
And the dirt still stains me
So wash me 'till I'm clean

I'll tear me open make you gone
No longer will you hurt anyone
And the hate still shames me
So hold me
until it sleeps

/Metallica: Until It Sleeps/

Meghalni nem dicsőség, bárki képes rá.
                                   /Johnny Rotten/

Jogos a csalódottság, persze. Először az lepett meg (első rész), hogy egy ekkora és ennyire egyszerű filmes alapötlet eddig/addig senkinek nem jutott eszébe.
Második meglepetés az volt, hogy sikerült másodszor is (Másnaposok II.) megröhögtetniük (de rendesen) ugyanazzal az ötlettel/csapattal.
A harmadik rész csalódás.
Számomra a legnagyobb, hogy nincs Mike Tyson... :(
Esküvő sincs, (a negyedik részben lehetne, feldobták a labdát, de nem lesz negyedik rész), másnaposság sincs. És még Stu sem énekel.
A régi csapattal (+ John Goodman) egy közepes, néhány poénnal megtámogatott kalandfilmet kapunk a trilógia utolsó epizódjaként. Nem rossz, nézhető (ez nálam még mindig bók), de sok szót nem érdemel.
vegyük inkább a dumákat!

- Egyszer Carlosnak hívtak (téged). Ezt tudod?
- Nem.
- Pedig így volt. És őszintén: az jobban illik Hozzád.

- Nothing hurts Chow. I am invisible.
- It's invincible, and you are not. You're just out of you f@..ing mind.

Újra megnéztem a második részt:

- Stu, kelj fel! Helyzet van.
- A büdös pi...ba! Hol vagyunk?
- Alan, a fejed!
- Nem, a te fejed!
- Én is kopasz vagyok?
- Stu, ki fogsz akadni, de nem lesz semmi baj.
- Megint a fogam az?
- Nem, nem az.
- Biztos?
- Aha.
- Alul is megvannak?

Ezt nevezem (árnyalt) humornak!

Az eredeti festményben meglátni azt, hogy úgy néz ki, mint a kalózok, miután Asterixék sokadszorra szétverték/elsüllyesztették őket...! Teljesítmény!! :)

Ha Angol Válogatott, akkor UMBRO - evidencia.
Mióta az eszem tudom, gyűjtöm ezeket a mezeket. A cégnek 2018-ig volt szerződése. "Az elmúlt 60 év nagy részében" UMBROban játszott a csapat.
Erre most a Nike kilóra megvette az egész boltot. (Előbb az UMBROt (580 millió dollárért) - melytől már szabadulna -, majd a mez szerződést.)
Az írek elleni meccset inkább csak hallgattam, de most a brazilok ellen (a februári 2-1-es vereség után most 2-2-t bírtak összeszedni a dél-amerikaiak) már láttam is az új mezt.
Tiszta szégyen.
Mi lesz a következő? Rooney adidARSE-ban??? (Azt, hogy ezzel a nulla díszítéssel és kék gallérral mennyire hasonlít az egész adolfék mezére, már nem is említem.)
Lennie kellene meg nem vásárolható dolgoknak.

A fokhagyma.
Szedjük gerezdekre a fokhagymát (biztosan lehet direkt ültetni valót is venni, de én nem vesződtem ilyesmivel), majd a véknyabbik felükkel felfelé ültessük el őket egyenként, kb. 20 cm-re egymástól, éppen olyan mélyre, hogy már ne látszódjanak ki a földből.
Kb. ennyi. Hogy mikor kell kiszedni őket, azt nem tudom (majd olvasok a témában), de tény, hogy néhány hét alatt szépen szárba szökken a történet.
Nem egy nagy meló - ha már nagyon száraz a talaj, meglocsolom. Ennyit simán megér, hogy télen gyakorlatilag ez a növény tart egészségesen.
Közben a mentáim nagy bokorrá fejlődtek.

Azt hittük, nagy jelentősége lesz. Aztán...
Mivel mindent elfelejtek (és van, aki szobnak tart :), leírom, hogy az 1860 Munchen-Freiburg (1-1) és az Ehime-Giravanz Kitakyushu (2-2) meccseken voltam legutóbb. A hét végén viszont egykori padtársam kis falujának csapata az NB I-be jutást tervezte ünnepelni, vettem tehát az irányt Mezőkövesdre, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy együtt ünnepeljek/örüljek matyó barátaimmal. (A tervezett hogyant lásd: "Nagyon..." című bejegyzésem két napja :)
Egész nap esett - aztán a meccs teljes időtartama alatt zuhogott -, ráadásul a bentmaradásért (az életéért) küzdő Cegléd nagyon simán (0-1-es félidő után 1-3) verte a gyakorlatilag veszélytelen hazaiakat.
Jó volt Styipovics úrral ("logopéduss") találkozni, a meccsnek, "stadionnak" is volt hangulata, de még jobb lett volna, ha elmondhatnám, egy futball-történeti esemény szemtanúja voltam.
No, majd talán az első hazai NB I-es meccs alkalmával.
Bár, első osztályú meccsen nem tudnám megmondani, mikor voltam legutóbb. (Annál két BL meccs is később volt.)

(Az első és a harmadik kép forrása: boon.hu)