'Dark Night Of My Soul'

Hallgatom az 1001 albumot - amely a valóságban majdnem 1100 egyébként -, és az első ötven után azt mondom, hogy alapjában jó dolog, megérte belekezdenem.
A zenék nagy általánosságban egészen jók, kb. 50%-ban olyan előadók, akiket ismerek és 50-ben olyanok, akiket most hallgattam először. Három pont körül mozog a kiosztott pontjaim átlaga, ami nem rossz. A '60-as, '70-es évekbeli zenék között sok két pontos van, és a hip-hop, rap vonalon sem sok jó dologgal találkoztam itt (Kanye West, brrrr, Public Enemy).
Noha szigorú vagyok, mindössze két album kapott minimális, egyetlen pontot tőlem az adható ötből - még a The Beatles sem. Az Everything But The Girl amennyire jó név, annyira langyi zenét játszik, Captain Beefheart muzsikája pedig annyira zizi, hogy élvezhetetlen.
Az ötpontos albumok között igazán csak a The Doors és a már említett X lemeze a meglepetés. Az X a derült égből jött, The Doors nyilván hallottam már, de meglepett, hogy ez az alkotásuk ennyire jó, a The Dandy Warhols-nak pedig egy későbbi albumát ismertem, ezt a korábbit nem. A Metallicától ez a '86-os alkotás hatalmas kedvencem, a Guns N'Roses első albuma annak idején nem tetszett különösebben, de mostanra maximális pontszámúra érett bennem, ezt a korai Van Halent pedig talán most hallottam először, de a későbbi lemezeik közül sokat ismerek - nem vitás, hogy zseni (volt :( ) a tag és a zenekar is.  

X: Wild Gift (1980.)

     Ezt dobta elsőként a tegnap említett generátor. Örültem, hogy nem ismerem a zenekart, soha nem hallottam róluk, így az albumot sem, így nem zavart, hogy egyből láttam a nevüket és a borítót, az viszont igen, hogy az évszámot is.
     Jó kis - erősen a Ramones-ban gyökerező - női énekes punk zene fogadja a hallgatót az első két dallal, de aztán a harmadik annyira eltávolodik ettől, hogy csak lestem. A hölgy mellé megjön a férfi énekes - marad is későbbre - és egy sanzon? reggae?? beütésekkel megáldott/átkozott tingli-tangli szenvedést kapunk. Igen, annyira nehéz leírni, mint elképzelni. Nem tesz jót a lemeznek, de ez csak pillanatnyi kisiklás.
A folytatásban aztán eltűnik a Ramones és marad a nyers, egyszerű, de eredeti földhözragadt rockzene. Szeretem az ilyesmit. Nincsenek nagy megfejtések, sem különösen emlékezetes dalok, de az attitűd simán 10 pontos.
A nő hangja, stílusa a The B-52s (egyik?) énekesnőjének érdekes (pimasz?) hangképzését juttatja eszembe, a férfié pedig nagyon illik mellé - teljesen egyenrangúak és sokat tesznek hozzá a végig lendületes zenéhez.
Annak ellenére változatos az anyag (van kb. két, a '60-as éveket idéző rock 'n' roll szám is), hogy a dalok zöme rövid, 2(!!)-3-4 perc alatti, 33 perc alatt lemegy a 13 darab, a hangszerelés és a cicomázatlan hangzás viszont homogenitást adnak az egésznek.
     Kifejezetten tetszett ez az album, kellemes meglepetés volt egy nagyon jó kis zenekartól, nagy örömmel hallgattam. Nem tömeg zene, de örülök, hogy egészen napjainkig alkottak, volt tehát közönségük. Az utolsó, 2024-es albumuk is legalább ennyire jó, mint ez, a karrierjükben a második. Az attitűd és az eredetiség fontos dolgok.

8/10 pont

/Független, ellenkező nemű, az enyémtől nagyban eltérő zenei ízlésű kritikusunk gyakori fejcsóválás mellett fülelte - szintén életében először - a zenét, mely "nagyon a '70-es évek elején" készülhetett szerinte. "Annyira nem jó, hogy nagyon, nem az én stílusom és az énekesek sem jöttek be annyira" -foglalta össze röviden a hallottakat és 4/10 pontra értékelte az albumot./

Ne nekünk, hanem a fületeknek higgyetek! Ha csak 2 perc 17 másodperc esélyt adsz a csapatnak, akkor az a Some Other Time legyen 19:29-től:

Mialatt olvasgattam itt-ott a tegnap említett 100 magyar lemezes könyvről, tudomást szereztem az 1001 lemez amit hallanod kell, mielőtt meghalsz című kiadványról is. Hirtelen megragadta a képzeletemet - ezt hamarabb beszerezném, mint a másikat -, de inkább csak az érdekelne, hogy mennyit hallottam, mennyiről hallottam az 1001 közül. A végighallgatás csak azoknak tűnhet jó ötletnek, akik túl nyitottak és/vagy nem tudják, hogy az élet túl rövid ahhoz, hogy nekünk nem tetsző zenéket hallgassunk - vagy esetleg nincsenek túl a kétezer hallott albumon. Kevés dologra vágyom kevésbé, mint 60-as évekbeli Bee Gees nyávogást vagy mondjuk Beatlest hallgatni - olvashatjátok, utóbbi zenekarral mekkorát és mióta küzdök -, hogy csak az általam ismert kerülendők közül említsek kettőt. Persze, én egy rigolyás öreg trotty vagyok. :)
Aztán - "Isten áldja az internetet!" - olvastam a https://1001albumsgenerator.com/ oldalról, amely (hétköz)naponta kiválaszt egy albumot a könyvben szereplő 1001 közül, és felajánlja hallgatásra, véleményezésre. Na, ez rendesen hatott a kíváncsiságomra. Ha lehet úgy csinálni, hogy csak hetente vagy havonta hallgatok meg egyet közülük, akkor élni fogok a lehetőséggel. Ha nem, akkor hetente/havonta új néven újrakezdem a kihívást - milyen leleményes a mi népünk. :) Nyilván nem jutok el 1001-ig, de amíg meg nem unom (a felhozatal miatt), addig szívesen ismerkedem új zenékkel, illetve írok pár gondolatot olyan albumokról, melyeket a generátor nélkül is ismertem már.
Az első delikvenst szombaton rá is küldtem a hi-fi-re.

Az mekkora vicc, hogy a könyv borítóján Sid szerepel egy szólógitárral, aki életében legfeljebb néhány számban játszott egyetlen albumon, ott is basszusgitáron, és arról is erősen megoszlanak a vélemények, hogy basszusgitározni milyen szinten tudott, ha egyáltalán!