Na, gondoltam, az a-ha mozi után nézzünk valami hasonlót egy másik világból. Úgy a közepéig nem is volt vele semmi gondom, sőt, kifejezetten tetszett. Addig elmesélte, remek zenékkel, archív felvételekkel bemutatta, hogy hogyan indult az Ike & Tina Turner zenekar révén a karrierje, alaposan kitért a házassága megromlásának okaira, a válásra. Innen kezdve viszont a film nem a sztorit vitte tovább, bemutatva a szóló karriert (amire, én kis naiv, gondoltam, fókuszálni fog a film), hanem a nyakamba öntött még egy órányi rinyálást arról, hogy ez az Ike milyen rossz ember volt, mennyire kihatott hősnőnk életére. Ez tény és sajnálatos, de nem biztos, hogy a film felében (!!!) ezzel kellett volna „szórakoztatni” a nézőt.
EMLÍTÉS SEM ESETT az első négy szólóalbumáról, amelyek a ’70-es években készültek (igazság szerint összesen talán két szólóalbum kerül említésre), a dalszerzéseiről (mondjuk, ez nem meglepő, mert 0 (azaz NULLA) darab dalt írt a dicső újrakezdéstől (1986.) napjainkig), arról, hogy miért és hogyan hagyta abba a turnézást, az éneklést, hogy miért adta vissza az amerikai állampolgárságát (!!), hogy hogyan készültek az albumai, hogyan és ki választotta ki a kísérőzenészeit, ki és hogyan tervezte meg a show-it... Ezek talán fontosabbak lettek volna, mint azt nézni egy órán keresztül (a film második fele), hogy a hősnő annyira, de annyira meg akart szabadulni a férjétől és annak emlékétől, hogy a válóperben semmit nem kapott, egyedül ahhoz ragaszkodott, hogy az említett férj családnevét (Turner) és a férj által (állítólag a tudta nélkül) kitalált keresztnevét (Tina) megtarthassa. Ez mennyire életszerű és mennyire szánalmas!?
Azt még bevettem, hogy nyilvánosságra hozta (People magazin) a bántalmazásokat és a rossz dolgokat, hogy ezzel végleg lezárja a múltat, az viszont már nagyon nem tetszett a begyemnek (de a film megpróbálta letolni a torkomon), hogy a People interjú után x évente kiadott valamit (könyvek, játékfilm, és most ez a dokumentumfilm), ami szintén a múltról szól – a nagy felejtés jegyében. Gáz.
Ha ennyi ez a nő, akkor semmi értelme róla filmet készíteni, ha viszont énekesnek tekintjük, akkor ez a film nem állít méltó emléket neki.
Dobálóztak nagy számokkal a filmben, ment a parasztvakítás, de pl. az a-ha (ők ráadásul időben ugyanakkor) vagy az Iron Maiden simán hozta amerikai show és marketing nélkül is azokat a számokat, amelyeket Tina. Hogy azt a 6-8 női előadót ne is említsem, akik Tina előtt vannak lemezeladásban.
Azt, hogy Ike Turnertől interjú részleteket tettek a filmbe a halála után, egyenesen gusztustalannak tartom.
Az első fele egy jó kis dokumentumfilm, a második fele pedig előbb untatni kezdett, majd rendesen felbőszített. Nem hiszem, hogy egy 81 éves nő, pláne Tina Turner életében és munkásságában az a 16 év (az életének kevesebb mint ötöde) lenne a legfontosabb, érdeklődésre leginkább számot tartó, amíg a férjével élt, aki gyakran (?) bántalmazta. Ha igen, az kellemetlen.
4/10
