HTML

'Dark Night Of My Soul'

Gondolatok. Sajátjaim és melyek Benned ébrednek. Thoughts. The ones in me and the ones generated in you.

Friss topikok


2022.09.16. 07:58 Krap

18. CineFest (2.) - Keleti Ágnes

Aki legyőzte az időt – Keleti Ágnes (2022.)

    Keleti Ágnes a legidősebb élő olimpiai bajnok a világon. 35 évesen nyerte olimpiai (arany) érmeinek nagy részét, ami tornában ma már elképzelhetetlen; soha nem azért tornázott, hogy nyerjen valamit, hanem, hogy utazhasson, világot láthasson, zsidóként megélte a második világháborút, ott volt az ’56-os Budapesten, de abban az évben nem jött haza az olimpiáról, csak néhány éve él ismét Magyarországon, 101 (100?) évesen műtötték, mert eltörte a csípőjét, így azóta már nem spárgázik, de jól van. A műtétről nem a dokumentumfilmből értesültem, hanem a tegnap esti premier után a fia mesélte el a jelenlévő érdeklődőknek. Ágnes is szeretett volna jelen lenni a bemutatón, de az esés miatt erre nem kerülhetett sor. Nagy élmény lett volna nekünk, nézőknek is.
78 percbe összesűríteni egy ilyen hosszú és ennyire tartalmas és kalandos életet nem egyszerű, de az alkotók megoldották. A gördülékeny történetmesélés archív felvételek és három különböző életkorban készített riport keverékéből állt össze. A legfrissebbet a Covid első szakaszában készítették az alkotók.
     Ágnes egy gondolkodásában fiatal, vidám, életigenlő, de az elmúlással tisztában lévő, azt elfogadó, kedves, bölcs ember, ez pedig egy remek dokumentumfilm róla.

keletiagnes.jpg

8/10 pont

 

Szólj hozzá!

Címkék: film CineFest


2022.09.15. 08:54 Krap

18. CineFest (1.), találkozásom a Star Trek-kel

Star Trek II.: Kahn haragja (1982.)

Sok mindenre jó egy CineFest. Arra is, hogy megnézzem életem első Star Trek filmjét. Korán érkeztünk, hogy biztosan legyen hely – felesleges volt az igyekezet, pangott a nézőtér. Ez gyanús lehetett volna, de csak utólag tűnt fel.
Nem lettem Star Trek rajongó, még csak meg sem érintett. A történet kis jószándékkal még csak-csak elment egynek, de úgy általában az egészben nincs semmi kiemelkedő. Tény, hogy 1982-ben került a mozikba, de a Birodalom visszavág 1980-as, a Jedi pedig 1983-as. Azokhoz képest ez csak egy TV sorozat gyengécske nagyképernyős változata.

startrek2-thewrathofkhan.jpg

4/10 pont

Szólj hozzá!

Címkék: film CineFest


2021.09.18. 13:55 Krap

17. CineFest (2.): Tina (2021.)

     Na, gondoltam, az a-ha mozi után nézzünk valami hasonlót egy másik világból. Úgy a közepéig nem is volt vele semmi gondom, sőt, kifejezetten tetszett. Addig elmesélte, remek zenékkel, archív felvételekkel bemutatta, hogy hogyan indult az Ike & Tina Turner zenekar révén a karrierje, alaposan kitért a házassága megromlásának okaira, a válásra. Innen kezdve viszont a film nem a sztorit vitte tovább, bemutatva a szóló karriert (amire, én kis naiv, gondoltam, fókuszálni fog a film), hanem a nyakamba öntött még egy órányi rinyálást arról, hogy ez az Ike milyen rossz ember volt, mennyire kihatott hősnőnk életére. Ez tény és sajnálatos, de nem biztos, hogy a film felében (!!!) ezzel kellett volna „szórakoztatni” a nézőt.
      EMLÍTÉS SEM ESETT az első négy szólóalbumáról, amelyek a ’70-es években készültek (igazság szerint összesen talán két szólóalbum kerül említésre), a dalszerzéseiről (mondjuk, ez nem meglepő, mert 0 (azaz NULLA) darab dalt írt a dicső újrakezdéstől (1986.) napjainkig), arról, hogy miért és hogyan hagyta abba a turnézást, az éneklést, hogy miért adta vissza az amerikai állampolgárságát (!!), hogy hogyan készültek az albumai, hogyan és ki választotta ki a kísérőzenészeit, ki és hogyan tervezte meg a show-it... Ezek talán fontosabbak lettek volna, mint azt nézni egy órán keresztül (a film második fele), hogy a hősnő annyira, de annyira meg akart szabadulni a férjétől és annak emlékétől, hogy a válóperben semmit nem kapott, egyedül ahhoz ragaszkodott, hogy az említett férj családnevét (Turner) és a férj által (állítólag a tudta nélkül) kitalált keresztnevét (Tina) megtarthassa. Ez mennyire életszerű és mennyire szánalmas!?
Azt még bevettem, hogy nyilvánosságra hozta (People magazin) a bántalmazásokat és a rossz dolgokat, hogy ezzel végleg lezárja a múltat, az viszont már nagyon nem tetszett a begyemnek (de a film megpróbálta letolni a torkomon), hogy a People interjú után x évente kiadott valamit (könyvek, játékfilm, és most ez a dokumentumfilm), ami szintén a múltról szól – a nagy felejtés jegyében. Gáz.
      Ha ennyi ez a nő, akkor semmi értelme róla filmet készíteni, ha viszont énekesnek tekintjük, akkor ez a film nem állít méltó emléket neki.
Dobálóztak nagy számokkal a filmben, ment a parasztvakítás, de pl. az a-ha (ők ráadásul időben ugyanakkor) vagy az Iron Maiden simán hozta amerikai show és marketing nélkül is azokat a számokat, amelyeket Tina. Hogy azt a 6-8 női előadót ne is említsem, akik Tina előtt vannak lemezeladásban.
Azt, hogy Ike Turnertől interjú részleteket tettek a filmbe a halála után, egyenesen gusztustalannak tartom.
      Az első fele egy jó kis dokumentumfilm, a második fele pedig előbb untatni kezdett, majd rendesen felbőszített. Nem hiszem, hogy egy 81 éves nő, pláne Tina Turner életében és munkásságában az a 16 év (az életének kevesebb mint ötöde) lenne a legfontosabb, érdeklődésre leginkább számot tartó, amíg a férjével élt, aki gyakran (?) bántalmazta. Ha igen, az kellemetlen.

4/10

tina.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: film Tina Turner CineFest


2021.09.14. 10:42 Krap

17. CineFest (1.): a-ha, a film (2021.)

     Fura, hogy az északi „nagy” popzenekarok közül csak és kizárólag az a-ha-ban éreztem és érzek bármi hozzám közel állót. Annak ellenére, hogy a magas hangú (férfi) énekesek hangjával finoman szólva is vannak problémáim. A tegnapi film óta ezt is tudom: falzett a mumus neve. : ) Az ABBA és a Roxette a „hagyjuk!” kategória, a Europe nem alkotott elég jó dalt, aztán kb. ennyi, ami északi és nem metal. Az a-ha-ban viszont határozottan ott van a tartalom a jó dallamok, a hangulat a popzene mögött. A régi dolgaikat is hallottam – ki nem? –, egy dupla koncert CD-jük (How Can I Sleep…) nagy kedvencem, de az újabb, „felnőtt” dolgaikat is követtem, az egyik késői albumukról még írtam is a Rockinformnak. (Ha megtalálom, ideteszem – érdekel, mennyire tartom jó írásnak a saját művemet.)
      A zenekar tehát jó, a korral sem csináltak bohócot magukból és az életműből, ami nagy szó. Az is – és itt már kanyarodom a tegnap látott (dokumentum)filmre -, hogy soha nem volt tagcseréjük, nagyon korán, fiatalon összekerültek, semmi botrányuk nem volt, a szépfiú énekesen kívül rendezett házasságban éltek és élnek, a szintis ráadásul a középsulis szerelmével.
Kívülről nézve fel sem tűnt, hogy mennyire hirtelen (első kislemez a veszett nagy világsiker Take On Me dal a szenzációs videoklippel) és mennyire természetesen (utána újabb és újabb slágerek, remek albumok, bár utóbbiból nem készült annyi, mint készülhetett volna) mekkora (címlapok, ügyeletes tinisztárság) siker szakadt a nyakukba. Ez a siker egyébként tart a mai napig. Véleményem szerint azért, mert tudott a zenéjük velük együtt változni, a hullámvölgyekben is önmaguk maradtak, nem ültek fel trendeknek, nem hajszolták a sikert. Hogy milyen lehetett ezt megélni, abba nem igazán gondol bele a zenehallgató.
     A film első fele túl nagy hangsúlyt fektet az említett Take On Me-re. Ezt csak akkor tartanám indokoltnak, ha a zenekar közvetlenül utána nem írt volna kapásból 3-4 legalább akkora dalt. A történet második felében aztán már elkanyarodik a dal árnyékából a sztori. A film kizárólag a három zenész és minimális számú egyéb szereplő elbeszéléséből, gondolataiból áll össze. A nagy előnye az, hogy nincs semmi önfényezés vagy a társak sztárolása az anyagban, és hogy van egy természetes folyása. Lazán, de egymáshoz kapcsolódva szövik a történetet, miközben kialakulnak a nézőben a három eltérő, de mégis összeillő személyiség főbb vonásai.
Éppen a hetekben hallgattam a valahol északon egy faházban felvett (MTV) unplugged felvételüket. A filmben van egy rész, ahol rendesen egymásnak feszül a három zenész (plusz manager) nagyon eltérő véleménye egy témában a felvétel, koncert előtti próbák egyikén, a hegedűs hölgy pedig csak ül és pislog a vita közepén. Nekem talán ez a rész tetszett leginkább.
      A teremben egy sima sztereo rendszer volt, amely nem szólt kellő hangerővel, így a tér sem igazán volt jelen a hangképben, ezért kár.
Picivel több zene elfért volna benne, bőven lett volna miből meríteni, Norvégiáról is érdekeltek volna dolgok, az viszont nagyon tetszett, hogy észrevétlenül, de az lett a film mondanivalója – számomra mindenképp -, hogy milyen emberek, hogyan áll egymáshoz, a zenéhez, a zenekarhoz, az élethez a trió. Érdekes, de a személyiségükből adódóan normális, hogy a hírnévről alig, a vagyonukról, életmódjukról pedig egyáltalán nem esett szó. Mindezeken felülemelkedni nem egyszerű dolog. Az a-ha-nak ez szemlátomást sikerült, és – ami a lényeg – a zenéjükből is ez (is) sugárzik.
     Hárman háromféle választ adtak arra, hogy lesz-e még új albumuk (kedvencem „nem”, „miért?”, „mert nem akarok darázsfészekbe nyúlni”), de amíg ez a hármas zenél, addig érdemes figyelni rájuk. Az életművük pedig önmagáért beszél.

7/10

a-hathemovie.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: film a-ha CineFest


2018.09.20. 11:54 Krap

Waterloo Sunset

Zajlik a filmfesztivál. Legjobban a Juliet, Naked - Nick Hornby regényéből - érdekelt a felhozatalból. Nem is okozott csalódást.
A filmben pedig ez a dal hatott leginkább.
Elsőre azt hittem, Beatles az eredeti, de nem, a The Kinks írta. Nem az eredetit, hanem a filmben elhangzó verziót mutatom meg, mert Ethan Hawke (amerikai színész) szerintem inkább hozzátesz, mint elvesz a dalhoz.

Szólj hozzá!

Címkék: CineFest


2017.09.15. 08:05 Krap

14. CineFest Nemzetközi Filmfesztivál, 2017. (2.)

A Good Time (Jólét) (2017.) a versenyprogram része volt. A történet egy testvérpárról, egyetlen balul sikerült napjukról szól. Az egyébként agyas főszereplő minden ötlete balul sül el, helyzete egyre nehezebb lesz. Blöff/A ravasz, az agy...-féle koreográfia. Itt azonban nincs humor, egymásba szőtt szálak a történetben, csak a kétségbeesett menekülés, kármentési törekvések.
Jó kis mozi, egyedül régi ellenségem, a kézi kamerahasználat, illetve az ezzel együtt alkalmazott sok közeli rontott az élvezhetőségen.

7/10

cinefest2017goodtime.jpg


The Sense Of An Ending (Felfelé folyik, hátrafelé lejt) (2017.)

Ismét egy remek példa arra, miért nem kell (szerintem nem is szabad) az eredetitől merőben eltérő magyar címet adni egy alkotásnak. Borzalmas.
Brit film, Londonban játszódik. Nem kifejezetten a királynő angoljával, de jellegzetes íz nélkül beszélnek benne a szereplők. Sajnos rávilágított arra, hogy sehol nem vagyok szövegértésben.(50% alatt. :( )
Tony egy elvált nyugdíjas, békésen éli mindennapjait, egy kis fényképezőgépboltot visz. Mechanikus karórát hord, abban is alszik, leveleket ír, nincs Facebookon, nem közvetlenkedik a postással. Egy nap levelet, benne értesítést kap, hogy egykori szerelmének anyja rá hagyott egy naplót. Később kiderült, hogy nem is a sajátját. Az említett ex azonban nem hajlandó odaadni az örökösnek a naplót.
Kb. ennyi a történet. A film attól erős, hogy a régmúlt felidézett képsorain keresztül fokozatosan kirajzolódik Anthony (és a másik néhány szereplő) múltja, érdekes és szövevényes viszonyrendszerük. A múlt pedig sok dologra hat a jelenben is. Szokásokra, életvitelre, de leginkább az érzésekre.
Lassú ritmusú, kellemes film. Tetszett.
Ma reggel Yorkshire teát ittam. Tejjel. Ahogy D. mondta: "Putoltam a kettölt on." :))

7/10 pont

A főszereplő első nagy szerelme Veronika. Nem volt nehéz azonosulnom Tony szerepével. Sokadszor írom, hogy a sorsnak van humora: a film után a mozitól 300 méterre az én ezer éve nem látott első szerelmem futott szembe velem a villamoshoz, ráadásul vörösen, mint a filmbeli főhősnő. Biccentettem neki mindenféle érzelem vagy gondolat nélkül.
Mert nem ő az én Vr-m.

cinefest2017thesense.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: CineFest


2017.09.13. 08:09 Krap

14. CineFest Nemzetközi Filmfesztivál, 2017. (1.)

Gyakorlatilag 24 óra alatt több filmet néztem meg a fesztiválon, mint tavaly egy hét alatt. Az említett borzalom meccs után beugrottam programfüzetért és egyből ott is ragadtam a

The Square (A négyzet) (2017.) vetítésére.
Svéd. Ezt vettem felhívásnak a beülésre. Stockholmban játszódik, de sajnos nem mutat sokat a városból. És maga a film is... Az tény, hogy felvet (társadalmi, morális, általános) kérdéseket, beindít gondolatokat, az is,hogy humor is van benne, de rám a nehezen értelmezhető részek (az estély) és a befejezetlenség hatott leginkább.

5/10 pont

cinefest2017square.jpg

Másnap következett a Placebo: Alt.Russia (Placebo: Az orosz turné) (2016.)
Kezdem azzal, hogy a magyar cím nem szerencsés, mert tény, hogy a 67 perces film a zenekar 10 állomásos turnéját követi végig Szibériától (!!) gyakorlatilag az egész országon át Moszkváig és Szentpétervárig, mégsem a zenekarról, pláne nem a zenéről szól. Az országban élő egyéni, újító művészek közül mutat be néhányat, főleg a basszusgitáros készítette riportokon keresztül. Ott vannak a koncertek, de csak mintegy keretet, vázat adva az utazáshoz, a helyszínekhez. Az mekkora ötlet, hogy két VIP vagont hozzákapcsoltak a Transzibéria vasúthoz és azon tettek meg ezer kilométereket!! Az viszont kicsit visszás volt, amikor Mercedes konvojjal előzgették a tehergépkocsikat, a bérelt luxuskocsikból mutogatták a Lada Nivakat.
"Érdekes módon" a szereplők mindegyike szabadnak és függetlennek vallotta magát.
A srác, aki hol szögesdrótba tekerte magát, hol odaszögezte a heréit (!) a Vörös Térhez és a népi hangszeren torokéneklés közben játszó férfi kifejezetten elgondolkodtatott, de az egész film jó volt, összességében tetszett.
Agyaltam, hogy mit csináljak a következő vetítésig hátralévő egy órában, de már a Placebo film előtt kiderült, hogy utána van lehetőség kérdezni a rendezőtől, így problémám megoldódott, maradtam. Ez is egy remek program volt, sok érdekes háttér információval.

7/10pont

cinefest2017placebo.jpg

Charlie Tergett-Adams

Szólj hozzá!

Címkék: CineFest


2016.09.29. 08:02 Krap

CineFest (13th, 2016.) 3. Versenyen kívüli filmek

Szerelem és barátság (Love & Friendship, 2016.)
Egyértelműen Kate Beckinsale miatt néztem meg. Érdekelt, mit alakít és hogyan néz ki egy kosztümös filmben. Érdekes látvány volt. Rajta kívül a komikus Stephen Fry volt ismerős a szereposztásból.
Szerencsére nem tudtam, hogy egy Jane Austen írás a film alapja, mert akkor nagyon meggondoltam volna a megtekintését.
Angliában járunk kb. 200 évvel ezelőtt. Egy dekoratív és fondorlatos ifjú özvegy munkálkodását kísérhetjük figyelemmel, amint saját és lánya jövőjét igyekszik elrendezni választékos és ékes angolsággal, a rokonság és környezete manipulálásával.
Sajnos az angolom ezen a szinten nem sokat ér, így gyakorlatilag folyamatosan olvasnom kellett a terjedelmes párbeszédeket, ez - és a ki-kicsoda a történetben fejben tartása - elvonta figyelmem magáról a fimről. Az azonban nem annyira jó, hogy ismét megnézzem.
Austen, Kate és a korabeli Anglia, az eredeti angol nyelv rajongóinak csemege, egyébként egy jó, de nem klasszikus film.
6/10 pont


cine2016loveand.jpg

Vonat Busanba - Zombi Expressz (Busanhaeng, Train To Bushan, 2016.)
Nagyon nagy ötlet volt a szervezőktől éjszaka (olykor éjféltől) klasszikus horrorfilmeket vetíteni. A sorozat záró filmje volt ez a friss dél-koreai alkotás. És ezzel minden érdekességet el is mondtam róla. Csak az ázsiai szereplők és az amerikaitól kis mértékben eltérő környezet, a szereplők egymáshoz való viszonya, magatartása az, ami miatt esetleg érdemes volt megnézni. A rohanó (!), sötétben inaktív (!?) zombik, a biztonságosnak mondott városba tartó szerelvény története minden, csak nem eredeti. És nem is félelmetes vagy ijesztő. A képi világ viszont profi, így a fesztivál zárásának elment.
5/10 pont

cine2016busan.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: CineFest


2016.09.28. 08:09 Krap

CineFest (13th, 2016.) 2.

A semmiből (From Nowhere, 2016.): Már-már dokumentum jellegű, valós társadalmi kérdést, helyzetet bemutató film három fiatalról, családjukról és különös helyzetükről. A főszereplők végzős középiskolások, akik kiskoruktól - amióta a szüleik oda telepedtek - az USA-ban élnek. Önhibájukon kívül nincsenek papírjaik, nem részei a "hivatalos" társadalomnak, holott abban élnek. Realisztikus, cseppet sem hollywoodi alkotás. A főszereplők sorsával törődő tanárnőt játszó Julianne Nicholson pedig kifejezetten az esetem. A pontszám azonban nem miatta magas. A film nyert díjat a fesztiválon.
8/10 pont.

cine2016fromnowhere.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: CineFest


2014.09.24. 08:08 Krap

11. CineFest (4), a magyar filmek (közül kettő)

Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan

Van-valami-furcsa.jpgKedves, mai, magyar, szerethető, humoros, gördülékeny. Tetszett.
Azt minden mozis bejegyzésemhez odaírhatnám, hogy olyasmiről írok, amihez nagyon nem értek, hiszen a film még a zenénél is összetettebb, sokoldalúbb művészeti ág, amelyet csak élvezek, de soha nem tanulmányoztam.
Laikusként akkor tartok jónak egy filmet, ha valamiben teljesen egyedi, vagy nagyon jó a története. Ilyen egyszerű vagyok.
Ebben a filmben vannak egyéni ötletek, képi és forgatókönyvi gegek, a történet pedig nagyon jól van elmesélve.
Kifejezetten tetszett benne, hogy homogén a zenéje. Az egyetlen Szécsi Pál dalt leszámítva (ha jól figyeltem) valamennyi betétdalt azonos gárda szerzett és adott elő. A képi világa változatos, de a legkevésbé sem elvont. Nem csodálom, hogy fesztiválról fesztiválra jár, ugyanis amellett, hogy könnyen befogadható és naprakész, "szakmailag" is friss és ötletes.
Nem értek hozzá - nem ragozom: tetszett és gratulálok az alkotóknak!

8/10 pont - egyszer mindenképpen nézhető, nézendő, bármelyik magyar film mellé (elé) odatehető.

Free Entry

Két fiatal lány kalandjai a Szigetre ki-/bejutás előtt és a fesztiválon, az életben.
Szigetes filmet készíteni úgy, hogy az ott elhangzó zenéket nem használhatják az alkotók, (kevés kivételtől eltekintve) a fellépőkről nem mutathatnak képeket... nálam itt meghalt a hangulat. Persze, a Free Entry egy történet, nem pedig egy fesztivál film.
A sztorit viszont nem érzem kellően erősnek, érdekesnek, fontosnak, és több nem túl logikus "fordulat" is van benne. Nem az én filmem.

5/10 pont - Yvonne, lesz jobb!

FreeEntry.jpg/A kép forrása: www.cinefest.hu/

Szólj hozzá!

Címkék: CineFest


2014.09.23. 08:05 Krap

11. CineFest (3)

Der Anständige (The Decent One, A megfelelő ember)

    Ha valami érdekel a történelemből, akkor az a második világháború, így kíváncsian ültem be a vetítésre.
Heinrich Himmler naplójára és - főleg családjával folytatott- levelezésére építve mutat be a film egy embert, egy kort.
"Heini" a Hitler utáni legbefolyásosabb ember volt a náci Németországban. Úgy lett hírhedt egy háborúban, hogy gyakorlatilag nem is katona, hanem a táborok, a Gestapo, a rendőrség vezetője volt.
     Leveleket filmezni, a bennük leírtakat felolvastatni német nyelven nem egy nagy kunszt, korabeli filmeket keresni, összevágni sem lehetetlen küldetés, így a szememben a film csak a történelmi, dokumentációs értékkel bír. A némafilmeket hanggal, zenével ellátni, na az nem kis feladat lehetett, de remekül oldották meg - a film utáni beszélgetésen ez fel is merült, ki is emelték az alkotók.
    Kicsit több "szakmaiságot" el bírtam volna viselni, a munkájának, Hitlerrel való kapcsolatának bővebb részletezését, kifejtését szívesen néztem volna, de nem én mondom meg, miről és mennyit írt a családjának. Így viszont feleségéről, gyerekeiről, szeretőjéről és a "civil" Himmlerről tudunk meg többet.
    Nem bombasztikus, de erős, jó film, kb. a Spektrum, Nat. Geo. jobb alkotásainak szintjén.
Gyorsan ide is írom a pontszámot, mert a továbbiaknak nincs köze a filmhez, az alkotókhoz.

7/10 pont

TheDecentOne.jpg

A film után azonnal hazavágta az alkotás kiváltotta hangulatomat Izrael Magyarországi Nagykövete. BORZALMAS volt, hogy egy olyan ország állampolgára, politikusa, amely ország a megalakítása óta konfliktusok, HÁBORÚK forrása, gerjesztője, testőrök között (!!! egy filmfesztiválon!!!) kiáll és békéről, szeretetről, rosszul döntő erőszakos emberekről beszél.
Hihetetlen számomra, hogy 70 éve ott tartanak, "abból élnek", amit a nácik tettek velük. Az is döbbenetes, hogy most óvatosan kell fogalmaznom, mert bármit is írok, az rólam mutat (akár hamis) képet. Pusztán azért, mert a téma Izrael és a zsidóság.
Szóval, kedves Nagykövet Úr, hagyjuk meg a filmet a nézőknek, alkotóknak, a politikusok pedig foglalkozzanak a jelen kor problémáinak megoldásával. Ha ugyanis az izraeli vezetők csak fele annyira hinnének abban és annak megfelelően cselekednének, amit papolnak, akkor nem növekedne napról napra az áldozatok száma térségükben.
Himmler hitt egy szörnyű dologban és tette is. Izrael - és életben tartója, az USA - miben hisz, mit tesz?

TheDecentOne1.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: CineFest Himmler


2014.09.22. 08:02 Krap

11. Cinefest (2)

Red Army (Vörös hadsereg)

     Tretyak, Krutov, Makarov, Fetyiszov, Larionov, Kaszatanov - 4-6 névre én is emlékeztem a legendás Szovjet Jégkorong Válogatott tagjai közül.
Elvarázsoltak kis koromban, annyira gördülékenyen, technikásan, elegánsan,  gyorsan (röviden: parádésan) játszottak. Élmény volt nézni őket a TV-ben. Ez a film róluk szól.
     Beszélnek (fiatalon, a "jelenben" és a kettő között is), felelevenítik a CSAPATuk történetét, közben pedig nézhetjük az archív képsorokat Ronald Reagan-től az olimpiai közvetítéseken át az edzésekig. Hogy milyen világban éltek és dolgoztak, azt még mi, "öregek" sem tudjuk felfogni, akik megéltük az előző egypárt rendszert, a maiaknak pedig szerencsére már csak mese az egész. Ezek a sportolók azonban megélték a legkeményebb szovjet diktatúrát, komoly próbákat álltak ki testileg, lelkileg.
     Volt egy meccsük, ahol egy gólt nem adtak meg a javukra, és az eredeti edzőjük (szövetségi kapitány) lehívta a csapatot a jégről. 40 percig állt a játék. Brezsnyevvel a lelátón. Hamar új szövetségi kapitányt találtak a politikai/katonai vezetés nagyon magas szintjéről.
RedArmy1.jpgValójában csak egy jégko- rongcsapat (a valaha volt legjobb!?) története, de rengeteg dolog van benne: hazaszeretet, kísértés, barátság, árulás, történelem, politika, fenyegetés, hazugság, összefogás, zsarolás, beilleszkedési problémák, elszakadás az otthontól, kommunizmus... nem tudom felsorolni.
    Nem csak (többszörös) olimpiai és világbajnokok, de megverték az éppen regnáló NHL bajnokot, a Gretzky-féle Kanadát és gyakorlatilag mindenkit, akivel játszottak.
Fetyiszov több mint 1800 meccset játszott pályafutása során. Larionov, Fetyiszov, Fedorov, Kozlov, Konstantinov 1997-ben (!! nem keresek utána, melyikük hány éves volt akkor) és (Konstantinovot kivéve)  1998-ban nyert játékosként Stanley Kupát (NHL bajnokságot) a Detroittal. Az edzőjük azt mondta, hogy nem tudja, hol tanultak meg így hokizni, de nehogy bármit is változtassanak.
      Tretyak (a kapus, legalább akkora legenda, mint a többiek) keveset szerepel a filmben. Ő az egyetlen, aki nem játszott az USA-ban (NHL), miután erre egyáltalán esélye lehetett egy szovjet sportolónak. Szinte semmit nem mondott a saját teljesítményéről, helyéről a csapatban, csak az öt "mezőnyjátékost" méltatta. Talán ez hatott meg először/leginkább a filmben.
     Fetyiszov hat éven át sport miniszter volt, Tretyak most is az Orosz Jégkorong Szövetség elnöke.
A 2012-ben meghalt Krutov is beszél a filmben.
      Fetyiszov egyszerre csibész, bunkó, komoly, hős és mindent (az életét is) egy lapra feltevő, egyszerű srác és jómódú politikus.
      Hogy milyen játékosok voltak, azt szerencsére láttam. A film kicsit rávilágít, milyen emberek.
Rengeteget írtam. Csak azért, mert nagyon nagy film, tökéletes alkotás. Szórakoztatott, megindított, emlékeket idézett fel.

10/10 pont

Szólj hozzá!

Címkék: CineFest Red Army


2014.09.16. 08:06 Krap

11. Cinefest (1)

Kezdjük az eddigi legpozitívabb élménnyel: Boyhood (Sráckor).
     Őrületesen egyszerű, mégis a filmipar korában senkiben fel nem merülő (?) szakmai ötletet valósít meg: 12 éven át forgatták ugyanazzal a szereplőgárdával (!!!!) (minden évben néhány napot/hetet), így a szemünk előtt természetesen öregednek, változnak a szereplők.
Annyira kézenfekvő az ötlet, hogy csodálom, hogy eddig nem készült semmi hasonló.
A két gyerek, a film elején öt éves Mason és tesója (akit a rendező lánya játszik) esetén természetesen drasztikus a változás, az anya (Patricia Arquette) alig változik, az apán (Ethan Hawke) jobban látszik az idő múlása.
Ez persze csak egy - nem kis - érdekességet ad a filmnek, ettől még lehetne bármilyen.
     A történet átlagos, semmi különös: az anya egyedül, majd rosszul választott férfiakkal neveli a két gyereket, az apa visszatér Alaszkából és keresi, tartja a kapcsolatot a gyerekekkel, akik fiatalkori szerelmének gyümölcsei.
A film (főleg) a fiúról szól, aki a szemünk előtt nő fel 165 percben. A majd' három óra lehetne unalmas is, de nem az. Sőt, a végére szippant be teljesen - nálam legalábbis ez volt a helyzet -, akkorra ragad ki a világból és indítja be a gondolatokat. Olyan egyszerű és leírva nevetséges dolgokat boncolgat, mint apa-fia kapcsolat, az élet értelme, tárgyakhoz való ragaszkodás, szerelem, a munka helye az életben és hasonlók.
     A vége is zseniális. Megy, mendegél a film kb. 165 perce, és egyszer csak a derült égből hopp, vége. Alapból ez így gagyi lenne, de egy egyszerre átlagos és sokatmondó pillanatban (majdnem egy beszélgetés közepén) "szakad meg", ér véget, hogy az ember "lendületből" gondolja tovább a filmet, és vele a saját életét.
     Nálam nagyon hatott, csak ajánlani tudom. Itt kezdődik a filmművészet.
8/10 pont

Boyhood1.JPG

Boyhood2.JPG

 

A másik véglet:
Én aztán tényleg és kimondottan kedvelem Kirsten Dunst-ot, de a Kétarcú januárt (The Two Faces of January) sajnos ő sem menti meg. Közepes sztori, átlagos zene, semmi különösebb hangulat vagy csavar... Nem művészfilm (tehát nem az a gond vele, hogy elvont vagy ilyesmi (mert nem az)), hanem egyszerűen egy gyenge hollywoodi alkotás.
Ahol észreveszem, hogy reggel a hősnő haja rövidebb és göndörebb, mint este, az nem lehet jó film.
Jajj, nagyon nem. Jobb, ha nem is részletezem.
4/10 pont

Kirsten.JPG

Szólj hozzá!

Címkék: film CineFest


2013.09.23. 08:01 Krap

10. CineFest - koncertek

A Pál Utcai Fiúk egészen jó formában adott egy jó kis koncertet. Szerencsére nem volt Fiatal lányok, de sok kedvencem is kimaradt. Mindennel együtt jó volt őket ismét látni. Éppen a koncert befejezésével egy időben kezdődött egy tűzijáték a szomszédos étterem kertjében (gondolom, esküvő volt). Lecsó előbb csodálta, mondott valamit a show-ról, majd (tettetett? :) riadalommal kérdezte a zenekart, hogy "Ezt mi fizettük?".:)

CineFestPUF.jpg


CineFestOdett.jpgOdett csont profin TÖKÉLETESre belőtte a hangzást. A hangja is jobb élőben (!), mint azokon a felvételeken, melyeket hallottam Tőle. A közönségen kívül a jó DALok hiányoztak a koncertről.
Három jó szerzemény kevés egy fellépéshez, többet pedig nem találtam.
Előtte egy fiatal csapat, az első lemeze előtt álló Vaultage játszott, és egyszerűen nem tudtam otthagyni őket, annyira jók voltak. FANTASZTIKUS dobosuk van (még dobszóló is volt), de a szólógitáros keze is kiemelkedő. A stílusuk még nem kiforrott, a Guns N'Roses és a keményebb zúzda keveredik zenéjükben, de kellemes nézni- és hallgatnivalóval szolgáltak.
A Magashegyi Undergroundból csak 2-3 percet láttam útban a moziba. A hangzásukkal volt gond, de ez később változhatott. Az új lemezük nagyon tetszik - legközelebb nem hagyom ki őket.
A Vad Fruttiknak nagyon kézben van a repertoár. Profi a frontemberük. Ha a kifelé gyakran hallható recsegés a fülesében is ott volt, akkor hihetetlen, hogy ilyen (magas) szinten lehozta a koncertet. Hangulatos, jó a zenéjük. Ügyesen játszanak a két gitárral nagyon keményen tolt, az egy gitárral és egy másikkal a háttérből színezett, illetve az alapjaiban elektronikus, de egy gitárral kísért hangzások között. Utóbbi esetben a frontember dinamikus mozgása is sokat dobott a bulin.
A képek forrása: cinefest.hu

Szólj hozzá!

Címkék: koncertek CineFest


süti beállítások módosítása