Hú, mennyi gondolatot ébresztett ez a film (Gettó milliomos)!
(Nem) voltam Indiában, és az Új-Delhi-i (ezt hogy' írják helyesen?) reptér
alapján éppen olyannak képzelem, mint amilyennek ez a film ábrázolja.
Szeretem Ázsiát (NAGYON), de Indiába semmiképp nem mennék. A film is
megerősített abban, hogy jól sejtem, milyen lehet az az ország.
Viszont, a filmek "hazudnak", nem hiteles képet festenek egy-egy országról.
Több ismerősöm, barátom is volt Indiában, és a beszámolóikból, képeikből
teljesen más arcát ismertem meg, mint ami bennem él... Fura ez.
Azzal, hogy filmipar lett a filmművészetbõl, oda jutottunk,
hogy egy rendesen megírt, összerakott, úgy-ahogy tartalmas film, amit 15 éve
"jó kis mozi"nak tituláltunk volna, most díj hegyeket söpör be. Teljesen megér-
demelten, teszem hozzá gyorsan.
Az utoló szó - amit a bal alsó sarokba írnak ki a végén, a film elején elkezdett
gondolatot befejezendő - teszik leginkább a filmben. Nagyon nagy egésszé áll
össze vele a történet.
Persze, semmi különös nincs benne, de ettõl (is) jók a nagy alkotások, hogy
egyszerű dolgokat mutatnak meg.
Láttam már indiai filmeket. Az életben NE nézzetek megy egyet sem! :) Olyanok,
mint a Slumdog Millionaire végén a stáblista alatti táncikálás.
Szerencsére csak ennyiben emlékeztet az ottani alkotásokra.
Továbbra sem vágyom Indiába (majd, talán, ha már az összes többi érdekes ázsiai
országba eljutottam :), de ez egy remek film. Minden filmnek legalább ennyire
tartalmasnak, igényesnek kellene lennie!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.