'Dark Night Of My Soul'

Annyira égett az arcom (önmagam előtt) a Les Préludes-ról írott dolgaim miatt, hogy
- noha időarányosan nagyon jól állok hangverseny látogatásban - úgy gondoltam,
tarozom annyival Lisztnek (egyébként, Liszt év van!), hogy adok Neki még egy esélyt.
Ráadásul a Les Préludes is műsoron volt!
Első meglepetésként a zenekar összetétele ért. Olvastam én, hogy kedvenc szimpatikus
zenekarom "és a Bartók Béla Zeneművészeti Intézet Hallgatóinak közös hangversenye", de nem raktam össze fejben, hogy a fél zenekar (!!) 18-20 éves fiatalokból fog állni.
Pedig így volt!
Mókás (?) - legyünk komolyak: Szívderítő - látvány volt a profik között a sok "kicsi", akik cseppet sem voltak megilletődve. Komolyan, fegyelmezetten (egyik kedvenc hangszerem szekciója sokkal fegyelmezetlenebb szokott lenni egy mosolygósabb napjukon, mint a "kicsik" voltak most) és HIBÁTLANUL játszottak!!
(Nem is: az első meglepetésem az volt, hogy a ruhatári sorban megtetszett szőke lány ült
mellettem. A ruhatárnál még kedvenc szólamvezetőmmel (köszi az olcsóbb jegyet!!!)
beszélgettem, de aztán volt közös leejtett ruhatári biléta és koncertjegy keresés.
(Hogyan lehet hangversenyen ismerkedni??) Mindegy, túl fiatal volt.)
A koncert előtt a szimfonikusok karmestere mesélte el a saját, hasonlóan fiatal
korában történt hasonló történetét. Kedves volt.
A műsor első két eleme a zongorára épült. Haláltánc és Magyar fantázia.
Mindkettő tetszett. Jól megírt érdekes darabok.
Sok mindenhez nem értek az életben, a zongoraművészek játékának megítélése is
ilyen, de hogy a tegnap este hallott Oravecz György a legjobbak között van, azt
bátran leírom.
Aztán (György remek ráadása után) jött a mumus :), a Les Préludes.
Ha elfogadom (és lassan kénytelen vagyok, bár még csak 82%-ban vagyok meggyőzve),
hogy egyik fő téma sem hasonlít senki más művére, akkor el kell ismernem, hogy
rendben van, élvezetes zenemű.
(De még az üstdob is a 2001: Űrodüsszeia-ra hajaz! :)
Szép gesztus volt, mikor kedvenc szólamvezetőm cintányérra váltott (a triangulum
komplikált lett volna!? :), az egyik fiatal pedig beült az üstdom mögé a helyére az egyik
zongorás műben. A végére a triangulumos kis hölgy is csépelhetett egy jót
(precízen!) a pergőn.
A legmókásabb (és a legnagyobb elismerésemet kiváltó) az a szemüveges, hosszú
hajú kislány volt, aki a második kedvenc szólamvezetőm (R., hegedű) mellett,
közvetlenül a karmester orra előtt ült. Már most profi! (Tudva, hogy R. civilben punkosan (is) öltözködik, jót derültem, amikor elképzeltem egy szólampróbát.)
      A nap jócselekedete is megvolt, mert "fagott kettőt" hazavittem, nem hagytam,
hogy éjjel bandukoljon a hidegben, távol a tömegközlekedéstől.
Hihetetlen, de ex-gitáredzőmet Ő is ismeri. Kicsi a zenész világ. :)
(A felesége, sok-sok gyermeke anyja az egyik legkedvesebb nő, akit valaha
ismertem, innen az ismeretség.)
Ennyit röviden Liszt-ről. :)
u.i.: erkély közép, jobb, 7. sor, 9. szék: ha idősebb vagy 25-nél, keress meg,
mert szívesen behajtanám a sört, amit kértem. :)

- Amikor kb. egy órán át 3550 és 3400 méter között síeltem, belegondoltam, hogy akkor
   benne voltam az 1000 (500?) Európában éppen a legmagasabban lévő ember között.
   Hülyeség, semmi, de eszembe jutott.
- Amikor a "lánctalpas" átvontatott minket a világ végén túl lévő pályára, dán (!!)
   lányokkal váltottam néhány szót.
- Tud valamit az utazási iroda, ha úttal, szállással, síbérlettel együtt 235 Eurot kért
   az útért, miközben a hat napos síbérlet 195 Euroba kerül, ha valaki odatipeg a
   pénztárhoz! Ügyes.
- Rájöttem, hogy csakúgy, mint a bicajozásban (de pl. az autóvezetésben nem), a síelés-
  ben is a sebesség érdekel. Szóval jó, hogy (a piskótára hajazó, de nem a legmodernebb)
  az idei léccel már az első nap lejöttem a piros pályákon is, és a harmadik naptól a
  térdem kezdtem érezni, nem a combizmomat (azaz, javult a technikám), de az igazi
  élményt az jelentette, mikor a negyedik napon kb. nyolc kis bukósisakos gyerkőc
  elzúgott mellettem "tojásba" beülve. Akkor ugyanis rájöttem, hogy a meglévő tudá-
  sommal már olyan sebességgel is repeszthetek lefelé, amilyenről tavaly, kezdőként
  nem is álmodhattam. Na, onnan kezdve kezdődött az élmény. Ráadásul (tavallyal
  ellentétben), csak egyszer dobtam el magam úgy igazán.

Nem egy nagy szám ez a '93-as a könyv, egy estés, bármelyikünk tudna ilyet írni,
lévén a Guns klasszikus felállásak aranyköpései, interjú részletei vannak benne
összeollózva. Szerencsére főleg Slash-é.
Noha nagy részük egy rajongó számára ismert, csakúgy mint a történetek és a képek
többsége, jó volt (újra)olvasni őket. Jókat nevettem. Tetszett.
Nagyon szerettem a bandát, Slash-sel az élen.

"Világos, hogy a kritikusok alig várják, hogy megbukjon (a Use Your Illusion), de
 én tudom, hogy nem fog megbukni, mert egyrészt nagy az arcom, másrészt mert
 imádom az anyagot, ami rajta van, harmadrészt meg a szívünket-lelkünket
 beletettük." /Duff/

"Los Angelesben elég nehéz feleséget találni." /Duff/

"Axl?... Az Ajatollah pepitában." /Slash/

"Észak-Angliában másféle dolgokat tisztelnek az emberek. Sokkal keményebb az
 egész, az iskola is más. Az USA iskolarendszere baromi sz@r...
 Aztán elkezdtem gitározni, és ezzel kezdetét vette a vég." /Slash/

"Van nekem kígyóm, macskám, kutyám, meg egy alligátorom, meg tigrisgyíkjaim,
 meg mindenféle más állatom. Ezért nem megyek haza. Túl zsúfolt a házam.
 Túl nagy a nyüzsgés. Tele vagyok dinoszauruszokkal is. Persze nem igaziakkal.
 Igazit nem találtam. Mintha megritkultak volna mostanában." /Slash/

"Lélekvándorlás? Túlságosan nem nyomaszt, maradjunk ennyiben." /Slash/

"Ha hiszed, ha nem, egyetlen egy olyan képünk van, amin mind a hatan rajta
 vagyunk. A Guns n'Roses összes tagját egy szobába terelni kész művészet". /Matt/

"Egyszerűen fogjuk magunkat, és kiállunk a színpadra. Ha jól megy, f@sza, ha
  meg sz@r, akkor sz@r. Ez benne a varázs." /Slash/

"Nem semmi út volt a nulla pénztől meg rossz hírnévtől a vagyonig meg a
 még rosszabb hírnévig." /Izzy/

"Amit ők csinálnak, az minden este felér egy-egy Cápa folytatással." /Keith Richards/

A Camerata Miskolc kamarazenekar fellépését néztem, hallgattam meg tegnap este.
Kedvenc szimfonikus zenekarom tagjai közül jópáran ebben a zenekarban is jáétszanak,
így nem volt nagy hiányérztem.
Respighi: Antik táncok és áriák (III. szvit) című műve eredetileg lantra írott szerze-
mények átiratai. Szívesebben hallgattam volna őket klasszikus gitáron, de így sem
voltak rosszak.
Nagyon jól szólt a 16 tagú zenekar, de lehet, hogy ez csak azért szúrt fület, mert egész
délután a nemrég megjelent Motörhead albumot hallgattam ("szakmailag" és örömmel). :)
J.S.Bach: D-moll zongoraversenye (BWV.1052) nem hatott meg túlzottan. A harmadik, záró tétel egészen figyelemre méltó, egyébként semmi különös.
Ha van szó, ami a mumusom komolyzenében, az a könnyed. Ki nem állhatom az ezzel a
jelzővel illethető műveket.
Mozart: Serenata Nottura (D-dúr, K. 239.) könnyed, de van benne tartalom, ötlet is,
így kifejezetten jó darab. A két üstdobot is rendesen megdolgoztatta.
Britten Symple Symphony-ját (OP.4.) egyszer már hallgattam. Írtam is róla itt:

"Benjamin Britten 1934-ben (21 évesen !!!) néhány gyermekkori zongoradarabját
átírta vonószenekarra, így született meg a Simple Symphony,
melyet tegnap este élőben hallhattam.
Átlagos első tétel, majd a második valami elképesztően szuper !!!!
16 vonós az egész tétel alatt kézzel penget (vonó letéve), nem ritkán
mindannyian "akkordoznak" (kettes-, hármas-, négyeshangzatokat játszanak).
Ez csak az újszerű része a dolognak, maguk a témák is, melyeket játszottak
szuperek voltak.
A harmadik tétel is totálisan bejött. Mindenképpen meg kell szereznem
ezt a művet ! (Egyetlen gitár edzőm, itt vagy ?!!)
Itt jegyzem meg, hogy nem gyenge gitár átiratot lehetne készíteni belőle."
/http:/krap.blog.hu/2007/03/20/komoly_zene/

A négy tételből hármat (az első kivételével valamennyit) kiemelkedőnek tartok.
Kb. így kellett a XX. században komolyzenét komponálni.
A második tétel (végig pengetik a vonós hangszereket) mindent megtesz a hangszerek
elhangolódásáért.
Volt is nagy hangolás utána.
Érdemes megnézni, meghallgatni, mert ötetes és jó! :

https://www.youtube.com/watch?v=VuJfIQM9hGo 

Noha sok kiemelkedő albumot nem hozott (a Korn véletlenül lemaradt a tízes listámról)
az elmúlt év, rengeteg remek zenei hatás ért.
Rögtön az utolsú Kaukázus koncerttel kezdődött. Szuper volt, csak ugye, az apropó... :(
Aztán jött a legnagyobb LÉLEKkel, szabadságvággyal, szenvedéllyel zenélő rockzenekar,
a New Model Army a Hajón. Mázsás britekkel pogózni - sok minden kijön belőlem jó zene hatására.
Az idén először látott csapatok közül a Motörhead vitte a pálmát. Gyilok hangerő,
jó zene, természetesség. Joe Satriani is emberi (leszámítva a játékát) és meggyőző volt.
A két "állatkerti érdeklődésből" megtekintett csapat közül Ozzy rendben volt, bár a
sok régi (Sabbath) dal helyett szívesebben hallgattam volna az újabb dolgait; a
Metallica is hozta, ami sejthető volt. Egyszer nézhetőek, de nem véletlenül nem szeretem őket különösebben, metálkedvelő létemre. Zeneileg erősen behatároltak, populárisak, de annak idején letettek ezt-azt az asztalra, az is tény.
Elraktározok még 2-3 fesztiválos Péterfy Bori fellépést - idén szülni fog, így egy
ideig nem koncertezik majd.
Nagyon hangulatos, kellemes megleptés volt Harcsa Veronika jazz zenekarával
összefutni.
A Kispál búcsúturnéjának egyik állomását is elmondhatom, hogy láttam és kár lett
volna kihagyni.
Nagyon nagy sajnálatomra kimaradt viszont a Megadeth és a lengyel progrockos Riverside
koncertjei. Főleg utóbbit sajnálom nagyon, hiszen MegaDave-éket már sokszor láttam.
Ott volt még a sok-sok komolyzenei hangverseny, a szimfonikusokkal adott Tarja koncert, a próbák felejtehetlen emlékeivel, a Republic hasonló köntösben adott fellépése.
      Az év végén rátaláltam egyetlen kedvenc műsorvezetőm, Csiszár Jenő rádióműsorára is. Sokat változott, nem olyan, mint régen, de mindennel együtt még így is szívesebben
hallgatom, mint bárki mást. A zenei ízlése még mindig rendben van.
Kb. ennyi. (Mit hagytam ki?) Várom, mit hoz 2011.