'Dark Night Of My Soul'

Két dologra jöttem rá az imént, a városban sétálva (sétálván?).
Az egyik, hogy hideg van, hülyeség kimozdulni a délre néző, napsütéses szobámból :), a másik, hogy hosszú  évek óta ez az első január, amit itthon töltök.
Kezdetben vala :) K., aki ki nem állhatja a telet, és jött a spontán, kihagyhatatlan last minute ajánlataival, és húztunk délre, dél-keletre, aztán két éve bejött a síelés a képbe.
A sí remek, de egy hét bőven elég belőle. Az első évben megtanultam (úgy, ahogy), az kötött le, a másodikban pedig az, hogy a nem kis mennyiségű összfüggő francia sípályákon szinte bárhová kalandozhattam. Az utolsó 1-2 napban azonban már untam azt is.
A nagyobb utakat - még a síelésest is - sokkal előre le kell foglalni, de nem tudtam, a vállamat mikor műtik és milyen állapotban leszek utána. Így idén az szolgáltatja a változatosságot, hogy itthon maradok.
Nem panaszkodom, eddig tetszik. :)

"Zenehallgatásban, kritika írásban, mozizásban .... bővelkedő, békés, boldog új
évet kívánok 2012-re!"

Na, ez nem nagyon jön be.
Ezer éve nem írtam kritikát.
Már amikor a lap megszűnt (a mi csapatunkkal tovább menni), akkor szomorú lettem,
hiszen egy jó csapat hullott szét, és sok jó zenéről maradtam le. Ezen túl, nagyon
jó a saját művét nyomtatásban látni az embernek.
A "munka" is nagyon hiányzott, ezért gyorsan beszálltam, több energiát szenteltem
egy teljesen másik csapatnak, és a netre írtam kritikákat.
Az, hogy nem annyira kötött a stílus és a terjedelem, új volt. Lubickoltam benne.
Aztán belefáradtam, hogy gyakorlatilag egyedül csinálom, rajtam múlik, él-e az
oldal vagy hal. Amikor már arra sem vették a fáradságot az alapítók, hogy át-
olvassák aktiválás, netre pakolás előtt az írásaimat, akkor úgy döntöttem, ennek
így semmi értelme, és kiszálltam.
Először nagyon hiányzott az írás, hiszen valahányszor zenét hallok, van róla
véleményem (hiszitek vagy nem, de mindössze ennyi kell az "újságírósághoz",
a többi jön magától a sok gyakorlással). Most is hiányzik, de azon kaptam magam,
hogy már hetek teltek el anélkül, hogy a témára gondoltam volna.
Mivel ez nekem csak hobby, és nem vagyok egy kopogtató, törtető típus, valószínű-
leg nem fogok a jövőben publikálni.
Véleményem viszont továbbra is van zenékről, így azt hiszem, itt sűrűbben írok majd zenéről.
Ez ismét más stílust követel, és ez jó.
Remélem, szívesen olvassátok majd, még akkor is, ha adott esetben nem a kedvenc
stílusotokban alkotó zenészről, zenekarról írok.

"Az indulás vagy megkönnyebbülés, vagy teher, asszerint, hogy mi van a szívünkben
vagy elménkben."

"Csak néhány nagy csillag küzdött a hajnallal."

"Szerencsére nem hosszú az élet. Hamar végére ér az ember. Hej, dehogynem hosszú,
nagyon is hosszú. Néha-néha, hogy el ne veszítsük a kedvünket, elég hülyék legyünk
tovább élni, elvesztegessük a pompás alkalmakat, mikor felköthetnénk magunkat,
hiszen kötél, szeg van eleg, a természet úgy tesz, mintha kissé törőnék az emberrel.
Ma ugyan nem. Növeli a búzát, érleli a szőlőt, dalra készteti a csalogányt.
A természet alattomos. Néga egy-egy hajnalhasadás, egy jó pohár pálinka, s az ember
azt hiszi: boldog."

/Victor Hugo: A nevető ember/

"A kombinált, teljes árú bérletek ára viszont átlag alatt, csupán 7,7 százalékkal
emelkedett. Mindezzel a Zrt. kedvezőbb helyzetbe kívánta hozni az ilyen bérletet
vásárlókat.
Az elővételben vásárolt jegyeknél az emelés 7,1 százalékos. A járművezetőnél váltott
jegyeknél több mint 10 százalékos az emelés."
/Részletek a helyi közlekedési Zrt. PR-főmunkatársától/
Sehol egy "a pofánk leszakad, hogy ezt próbáljuk lenyeletni Önökkel, de értsék
meg..." vagy egy "elnézést kérünk, kérjül ennek ellenére ne intsenek be ennek a görény
cégnek". Semmi.
Idén sem sikerül jegyet vagy bérletet vásárolnom, ha minden jól megy.
Ennyit tehetek nevelő célzattal.
És figyelem, mikor üresedik meg a PR főmunkatársi állás.

Noha rengeteg gitárost hallottam már, és sok játékát szeretem is, talán már írtam
itt, hogy igazi nagy kedvencem nagyon kevés (10-15-20?) akad.
Olyan pláne nagyon ritka, hogy egy zenekaron belül legyen két eltérő stílusú szóló-
gitáros, akik közül legalább az egyik játéka mindent visz nálam.
Az Iron Maiden-nél ez a helyzet, a Megadethben is, talán még a Judas Priestben is,
bár utóbbinál nem emlékszem, hogy jelentett-e akkora örömöt, mint a másik kettőnél
és a csak 11 évig két gitárossal játszó Motörhead esetén a szólók hallgatása és
annak megtippelése, melyik szólót éppen ki játssza, majd a tipp leellenőrzése a
szövegkönyvben.
Würzel 1984-ben került a Motörhead-be. "Lemmy mondta, hogy ismeretlen gitárost
keres. Azt válaszoltam Neki, hogy nálam ismeretlenebbet nem talál."
Ez volt a belépő poénja, de ezt követően is zseniális történeteket mesélt igazi
sztorizós stílusban.
A legnagyobbat azon nevettem, mikor turnén elment piáért és visszafelé futni
kezdett egy domboldalon, begyorsult és nem tudott megállni. Esett egy nagyot, az üveg(ek) szanaszét gurult(ak). Mikor összeszedte magát és a piát, rájött, hogy az üveg(ek) nem tört(ek) el. "Ezt isteni jelnek vettem, és megittam az egészet."
A trióból azért lett négy tagú a Motörhead, mert Lemmy nem tudott dönteni Würzel
és a mai napig a bandában játszó Phil között, így mindkettőt bevette.
Rögtön talán legelső dalként megírták a zenekar legnagyobb slágerét,
a Killed By Death-t.
Würzel 1995-ös kiválása óta ismét trióban játszanak.
Würzel nem volt pengés, virga játékos, de vele lett igazán kemény, lendületes
a Motörehead, rövid a szólói pedig hamar a nagyon kevés kedvencem egyikévé tették.
Jött még hozzá a madárijesztő frizura az örök mosollyal.
Csak most olvasom, hogy a nyáron meghalt.
Hihetetlen, de már 61 éves volt.
Fazonjára jellemző, hogy az igazi nevét (Michael Burston) nem is tudtam, vagy
ha tudtam, nem jegyeztem meg.
Chuck Schuldiner után Ő a második, aki elhunyt azok közül, akik játéka meghatározó
volt a hallásom, zenei ízlésem alakulásában.
Nyugodjon békében.