A már említett életrajzi könyv tinikorom kedvenc gitárosától, gitárosáról.
Nagyon jó, de nem annyira, amennyire vártam.
Nagyon jó, mert gyakorlatilag az összes kérdésemre választ kaptam Vele kapcsolatban, amit még nem tudtam: heroinozott, de túlélte, hogyan?, elvált vagy sem?, a gyerekeit Ő neveli?, mennyire volt komoly/kamu a bal kezének idegi sérülése, ami a karrierjébe kerülhetett volna?
És kicsit csalódás, mert sok régi "balhé", sztori, beszólás, melyeket már ismertem, nincs benne.
Mustaine az egyik legjobb metal gitáros, dalszerző. Egyedi a stílusa, és azon nagyon kevesek közé tartozik, aki nem csak ritmusgitározni vagy szólózni tud, hanem mindkettőt, ráadásul énekel is mindezek mellett - olykor király, olykor komikusan gyenge hangon.
Teljesen az én stílusomban alkot, játszik, gyakorlatilag az összes lemezét (ja, és termékeny is) nagyon kedvelem, a zenéjén, játékán nőttem fel.
Ezeken kívül egy lázadó, öntelt, arrogáns, összeférhetetlen p.cs. Volt. Éppen olyan, mint én tiniként. :)
Soha nem érdekelte, milyen következményekkel jár, ha elmondja a véleményét, márpedig véleménye mindenről van.
Ezen kívül egy egyenes fazon, harcművész, alkoholista és drogfüggő. (Volt.) Megtért, megváltozott.
Azzal együtt adott el 40 millió lemezt a zenekara (Megadeth), hogy (ez a neve :) és hogy) a Metallicából még az első album előtt kirúgták. Utóbbit évtizedekig nem tudta feldolgozni.
Nem egy egyszerű figura tehát.
A könyv egy önéletrajz, természetesen bőven pakolva szakmai elemekkel és sok-sok őszinteséggel. 17-szer volt rehabon...
Az még számomra is új volt, hogy amikor belépett a Metallica-ba, Hetfield (még/éppen) csak énekelt, nem gitározott.
Azon felröhögtem, hogy már éppen nagy nehezen túltette magát (állítása szerint) a Metallica szakításon, és éppen kezdett józanodni, tisztulni, amikor bevette Marty Friedman-t a bandába, aki annyira jó gitáros (annyival jobb, mint Ő) volt, hogy ettől ismét maga mellé (és vissza)esett, és alig bírt megbírkózni a helyzettel. :) Tudtam róla, de vicces volt a saját tálalásában olvasni.
A könyből majd idézek még, mert sok jó/érdekes dolog van benne.
Eredetiben olvastam, és hogy összehúzzam a témában amúgy sem nagy arcomat, aláhúztam minden egyes szót, aminek nem tudtam a jelentését kapásból. Azokat is, melyekét a szövegkörnyezetből simán kitaláltam. Átlag 4-5 aláhúzott szó van oldalanként. Sok olyan, amit illene ismernem, tudtam is a jelentését, de...
Olyanok, mint (felütök egy oldalt): subsequent, pursuit, curfew, contribution, ostensibly, indictment, breed, upheaval. Durva.
Ezekkel együtt sem egy nagyon nehéz olvasmány, húzósabbra számítottam. Tudtam, hogy olvasott, választékos ember Dave, de a nyelvtana pl. egyszerűbb annál, amit vártam.
Jó kis könyv. Mint írtam, befaltam egy hét alatt. (369, rendesen teleírt oldal)
Ha valaki nem ismerné a zenéjét, itt az egyik legegyszerűbb szerkezetű, legpopulárisabb daluk (filmzene), egy tőlük egyszerűnek számító, rövid, de védjegyszerű szólóval:
https://www.youtube.com/watch?v=X5G_3W_Qsn8
Hősünk írta, énekli, ritmusgitározza, de a szólót nem valószínű, hogy Ő játssza - bár... kb. ezen a szinten van, és nem annyira agyas, rá lehet fogni, hogy belefér még az Ő zsigeri, nem díszítgető sílusába.
Pakolok egy progresszívabb tételt is, nehogy azt higgye valaki, hogy Metallica szintű popzenét :) játszik a négyes:
https://www.youtube.com/watch?v=ZjrK30diHws
Dave fehérben, tanítani való ujjrenddel és balkéz tartással (ugye, ex-edzőm!?) éppen az USAban akkor nagyon befolyásos cenzúra bizottságot osztja.
A heroint úgy élte túl, hogy vénásan (3-4 kivételtől eltekintve) nem használta; többször hajszál hiányzott hozzá, de nem váltak el (elismerésem a nejének!), együtt a család; a keze lebénulása, érzéketlenné válása húzós volt; a 14. Megadeth lemez pedig nyárra várható.
Óriási tisztelője vagyok a mai napig.
A könyv eredeti, amerikai kiadásának a borítója sokkal jobban tetszik, mint az én (európai) példányomé, de az enyém naprakészebb, mert a megjelenést követően írt még hozzá egy fejezetet:
St. Anger (2003.): Ismét egy éles váltás. 75 perc gyakorlatilag dallam- és gitárszólómentes értelmetlen keménykedés, olykor béna dallamokkal megszakítva.
Death Magnetic (2008.): Nem kevés év elteltével (17?, 22?) egy újabb hallgatható Metallica lemez! Nem kiemelkedő, de éppen elég jó és kemény ahhoz, hogy reményt adjon a régi rajongóknak, hogy nem kell még leírni a négyest.