'Dark Night Of My Soul'

     Mint öreg rocker, őrzöm az emléket, és olykor emlegetem, hogy a már voklista-lányos, fúvósos, zongorás, de még a Slash-Axl-Duff fémjelezte Guns n'Rosest láttam koncerten.
Aki anno kihagyta, bánhatja, és már esélye sincs ilyesmire egyikünknek sem.
A tagok - szinte valamennyien - zenélnek, de hogy együtt már nem fognak, az szinte biztos.
Duff a Roses basszusgitárosa volt. Adott ki szólólemezeket, megalapította a Loaded-et, amiben ritmusgitározott, a Guns oszlása után Slash-sel (és Matt Sorum dobossal) maradt és életre hívták a Velvet Revolvert.
Több bandában zenél, a tegnapelőtti Walking Papers dalban is ő basszusgitározik.
Dobolni és gitározni is tud. Balkezes (volt), de jobbkezesként penget.
Ez az ő önéletrajza.
     Nem a balhékról vagy a drogokról szól, bár ez utóbbit és az ivást kénytelen volt hosszabban kielemezni, bemutatni, hiszen ezek vagy éppen az ezekről való sikeres leszokás végigkísérik életét, de az előbbiek említését, részletezését már-már szinte kerülni igyekszik.
     Nem is a Guns-ról szól a könyv. Súlyához mérten, de az ott eltöltött idővel arányosan szerepel benne a banda, de nem többet. Ügyesen van szerkesztve. Olykor ugrunk ide-oda az időben, de mindig gördülékenyen, indokoltan, gondolatmenetet követve.
A Gunst én azt hittem, hogy Axl vágta haza a primadonna viselkedésével. Ez igaz is, de a könyvből az is kiderül, hogy meg sem beszélte a zenekar a problémákat, gyakorlatilag a kommunikáció teljes hiánya lett a végük.
     Az is kiderül a könyvből, hogy miért volt őrületes szerencséje a drogokkal, hogy egyáltalán miért élhet még. Nem tudtam, hogy a hegyi (terep) kerékpározás és egy küzdősport oktató vezették vissza a tiszta életbe. Azt sem, hogy két lánya és egy ex-model felesége van.
Ráadásul Steve Jones-szal (Sex Pistols), Matt Sorum dobossal és a Duran Duranos (!!!) Johnny Taylor-rel is adtak ki egy atom jó lemezt Neurotic Outsiders név alatt. Éppen ezt hallgatom, míg ezt írom. (és éneklem, hogy 'You're a bitch I am a jerk, I don't think this is gonna work' :) MEKKORA örömzene!!!)
https://www.youtube.com/watch?v=qex9Jeq2PGw
Layne halála után, 2006-ban egy turnén ritmusgitáron (!) kisegítette az Alice In Chains-t. A zenén kívül is sok érdekes, értékes gondolat van a könyvben. Nagyon tetszett.
      Hogy miről szól? Az én olvasatomban a lenyugvásról, a dolgok átlátásáról, a felnövésről. Egy kalandos életű emberről, aki rengeteg dolgot átélt, és mára tudja, hogy mi fontos és mi nem az.
      2011-ben jelent meg, magyar fordításról nem tudok.
Az csak utólag tűnt fel, hogy - ennek természetesnek kellene lennie, de (zenész, sportoló) életműveknél ritkaságszámba megy - a könyvet Duff egyedül, "társszerző" nélkül írta.
Le a kalappal!

Ez az első könyv, amit elektronikus formában, einkes olvasóval olvastam, kb. négy nap alatt, mert az angolja remek, "középfokkal" simán érthető, élvezhető.
Az eszköz is megér egy bejegyzést.

Mivel nincsenek svédek, skótok, írek, egészen leegyszerűsödött a helyzetem.
Maradt Anglia, mint mindenkori kedvencem, nekik szurkolok leginkább. Japán (esetleg Dél-Korea), és ha úgy játszanak, ahogyan korábban, akkor Mexikó meccseit fogom még nézni, mert tetszik az a nyílt, futós, pörgős foci, amit ezek az országok játszanak.
Ecuadort pedig azért sasolom majd, mert egyik kedvenc játékosom (Antonio Valencia) ott játszik.
Aztán, kb. ennyi. Komplett csoportok vannak (Argentína-Bosznia-Irán-Nigéria, Német.-Portugál.-Ghána-USA, illetve Spanyol.-Hollandia-Chile-Ausztrália), ahol egyik csapat sem érdekel (sőt!) a legkisebb mértékben sem. Igyekszem tehát sok meccstől távol maradni.

Mekkora nyugalom, kisugárzás, profizmus, rutin!

When four "old", professional musicians start to PLAY together. Just for fun.

Eddig csak a városban totymorogtam, de végre elkészült a legutóbbi esésben rendesen megsérült hátsó kerék a bicajomon.
Úgy érzem magam, mint Han és Chewie közvetlenül azután, hogy sikerült megjavítaniuk a (hiper)hajtóművet, és képesek lettek fénysebességgel közlekedni.
Egy hegyi próbaút után tegnap meglátogattam a volt padtársamat, aki potom 60 km-re lakik tőlem.
Nem mondom, hogy jól esett a 127 km-es út utolsó 15 km-e. Altatni sem kellett este, és a lábaim sem vágynak ma semmilyen cselekvésre.
Puha vagyok - edzenem kell.
127 km, 5 óra 36 perc menetidő, 22,7 km/h átlagsebesség. Ha jól mér az óra, akkor elégettem 2470 kalóriát (vagy mit), ami 29 dekagramm zsírnak (?) felel meg.
Az átlag nem mérvadó, mert beleszaladtam egy kb. 5 km-es földútba is, ahol nem tudtam haladni.