'Dark Night Of My Soul'

A könyvről már írtam itt, most a film is sorra került.
Ez sem jött be. A (táj)képek egészen jók, van is egyfajta hangulata az egésznek, de ugyanaz a bajom vele, mint a könyvvel. Logikátlan, céltalan és nem áll össze egésszé. És noha a filmen - meglepő módon - jobban, már-már érthetően előkerül, hogy miért választja a megtörtént eset (!!) főhőse a társadalmon kívüli életet és végül Alaszkát, nem érzek benne semmilyen tanulságot, mondanivalót, mélységet.
Nem a főhőst ítélem el (a No Ceiling "klip" legvégén és ezen bejegyzés alján Ő látható a busznak támaszkodva, nem az őt játszó színész!), hiszen az motivációi valószínűleg tiszták, érthetőek voltak. A könyv és a film azonban ezekből sajnos nem sokat ad vissza. Legalábbis számomra.
(Lehet, hogy sznobság, de a vadon közepén lévő iskolabuszt, amit a főhős magic bus-nak (csodabusz, varázsbusz) nevez el, hiszen szürreális és tájidegen, a filmben "bűvészbusz"nak fordítani, vagy a "no game" (nincs vad(ászzsákmány)) naplóbejegyzést "ez már nem játék"-ként olvasni, hogy a "tramp" szóról nem tudja, hogy csavargót jelent... Maradjunk annyiban, hogy nem emelt az összképen.)
Ha valaki látta a filmet, érdekelne róla a véleménye!!

     Az előző két bejegyzésben nem akartam beszélni, de most több gondolatom előtört.
Néztem a filmet (Út a vadonba), és hallgattam a zenéjét - egyben Eddie Vedder első szólólemeze - és azon agyaltam, hogy különösebben soha nem szerettem az amerikai zenéket, de mostanra kifejezetten irritálnak. Természetesen nem mindegyik, de van olyan stílus, szerzői megközelítés, amely annyira alátámasztja az amerikaiakról kialakult sztereotípiát, hogy már nem bírom tolerálni.
Jó példa erre a film zenéje is. Country, folk, inkább csak felszín (és butaság), mintsem eredeti vagy tartalmas. Kicsit meglepett vele Vedder, mélyebb dolgokat vártam.
Az itt megmutatott No Ceiling a dal kivétel, elsőre hatott és csodálom, ahányszor hallom.
     Megadeth, Guns 'n'Roses, Suzanne Vega, Fear Factory - gyakorlatilag a nagy kedvenceim közül csak ez a négy amerikai (ráadásul az első három igazából csak egy-gy gitáros/zeneszerző zsenihez köthető). (Hopp: The Smashing Pumpkins!!!) Rajtuk kívül olyan tengerentúli zenekar sincs, akiket rendszeresen hallgatok. (Oooops: The Killers első 3 lemez, esetleg: Ramones) A britektől (és a svédektől), írektől viszont rengeteg banda betalált nálam az évek során a Maidentől a Prodigyn át akár a Pet Shop Boysig :), számtalan (!). A két legnagyobbal - The Cure, Depeche Mode - az élen.
(New Model Army, Toy Dolls, Pistols, Clash, Motörhead, korai U2, Clannad, Mission, (Enya), Sisters Of Mercy, Paradise Lost... - erősen túl van reprezentálva a Szigetek környéke és Svédország (In Flames, The Cardigans) a kedvenceim között. Nem véletlenül.)

Én ugyan nem tartozom közéjük, de tudom, hogy sokan vannak, akik jobban szeretik a stúdióban felvett zenéket, mint az élőben játszottat. Mivel ez esetben a kettő igencsak összevethető, megmutatom az "eredetit" is.
Ritka jó a fickó orgánuma.

((Ez is káprázatos, a szó teljesen más értelmében, mint az előző videó.))