'Dark Night Of My Soul'

"Elvtársak, aki egyetért velem, az az egyik kezét leteheti."

Tudom, hogy kattanás, de döbbenet mennyire jó hangja, hangszíne van Dave-nek.
Ha azt hinnétek, ez egy Pet Shop Boys dal, megemlítem, hogy eredetileg még csak nem is Elvis Presley énekelte. Bár ő vitte sikerre.

/Dave Gahan & Soulsavers: Always On My Mind/  "Lélekmentők" - nem gyenge név egy zenekarnak.

A hangverseny után egy nappal nem egyszerű írni az elhangzottakról, de lássuk, mi maradt meg!
Bartók Béla: Divertimento: Bartóknak van egy stílusa, ezt nem lehet vitatni. Ez még akkor is igaz, ha én úgy keverem Kodállyal, ahogyan van. Sajnos. Ez az én hibám. A Divertimentónak ha csak a harmadik tételét írta volna meg, azt mondanám, hogy egy jó kis darab kísérletező jegyekkel. A második tételre a kísérletezés hatványozottan igaz - már-már avantgarde, hallgatót próbálóan borult hangözön, de például a szél eljátszása kifejezetten élethűre sikerült. A nyitó tétel nálam A Tenkes kapitánya, Tüskevár zenei világa. Bartókhoz képest
Richard Strauss II. kürtversenye (szólista: Zempléni Szabolcs) maga a rendezettség, egy dallam- és érzelemhömpöly. Kellemes darab, nagyon tetszett. Szabolcs hibátlanul, kellő átéléssel, kotta nélkül adta elő.
Johannes Brahms: II. (D-dúr) szimfónia: lehet, hogy én fáradtam el, de nem igazán állt össze egésszé, szimfóniává nálam ez szerzemény. A nyitó tételben van egy remek, vissza-visszatérő téma, talán az este legjobbja, a tőbbi tétel viszont csak "volt", ment, mendegélt, de nem sok kapaszkodót találtam benne. Rossznak nem rossz (sőt, egyértelműen jó), de a szimfónia mániám nem talált hatalmas barátra benne. Az is lehet, hogy szimplán csak túl hosszú.
Összességében kellemes, változatos este volt.
Haruka Nagao vendég koncertmesterként, Dubóczky Gergely pedig mint vendég karmester színesítette kedvenc szimpatikusaim játékát.

Olyanok jutottak eszembe tegnap, hogy vajon egy hegedűs gond nélkül át tudna térni brácsára, vagy az egy teljesen más szakág? Fordítva ugyanolyan nehéz lenne a helyzet, vagy még durvább? Hogy olykor a komolyzenészek is verik az ütemet a lábukkal (kettő ilyet is láttam – szia, Ágó! ;), hogy a tisztelt nézőknek talán a hangos részeknél kellene köhögniük (ha egyáltalán), nem pedig a halk szakaszokra időzítve. Hogy nem volt teltház. Hogy szép dolog kürtversenyt csodaszépen előadni, de valami gusztusos módja lehetne a nyál/pára ürítésének a hangszerből a mű közepén, a figyelem középpontjában állva, nem pedig a padlóra, ahová később a hegedűsök visszaülnek. Hogy jól láttam-e, hogy az öthúros nagybőgőn a plusz húr a magas tartományt szélesíti, nem pedig a mélyet? Hogy miért érkezik vendég koncertmester (első hegedűs) egy hangversenyre – ez mondjuk, lehet jó ötlet is és több logikus magyarázata lehet. Hogy a karmester mostohagyerekként kezelte az üstdobost, aki egy személyben a teljes ütős szólam volt, és kifelejtette a tapssorrendből. Hogy jól hallottam-e, hogy amit a szünet előtt ütnie kellett a timpanin, azt egy hét gyakorlás után én is meg tudnám csinálni. : ) Ezt speciel komolyan is kérdezem.
Persze, figyeltem az elhangzott művekre is. Azokról valószínűleg holnap írok.

    Belegondoltam, hogy mi annak idején Atyával, Istyuval, Surdával (!!! : ), Mészával és a Királyképző többi tagjával vajon kiálltunk volna a város főterére énekelni (!!!) felmentett igazgatóhelyettesünkért - vagy egyáltalán bármiért. Nem hiszem. Egyszerűen nem azok a típusok voltunk/vagyunk, illetve, ha valamit el szerettünk volna érni, akkor a megfelelő eszközöket választottuk volna az ügy érdekében.
    Városunk "elitgimnáziuma" (tudnék róla írni, mennyire elit, de most nem ez a téma) annak idején elindította/vezette a kockás inges akciót, ezzel országos figyelmet vívott ki magának, rávilágított egy fontos dologra, összefogásra szólított fel. Hogy az eltelt sok év alatt mennyi eredmény ért el a mozgalom, azt látjuk (zérus, de inkább kevesebb) - az egészségügyhöz és a teljes országhoz hasonlóan bedarálta a rendszer az egészet, meghajlott minden kollektív gerinc. Hosszú évek elteltével a mozgalom és a szóban forgó Herman Ottó Gimnázium olyan szélsőséges, vérfagyasztó, az ellent feladásra kényszerítő dolgokig jutott mára, mint - sorrendben a közelmúltból - élőlánc a saját gimnáziumuk köré (!! ez milyen produktív!?), vonulás, petíció felolvasás, petíció asztalra helyezés, most pedig az éneklés. Ha ezektől nem hátrál meg a nyakunkon élősködő, önmagát legálissá tevő bűnszervezet, akkor nem tudom mitől. Szerencsére a Herman nálam okosabb, kreatívabb, világosan látja a megfelelő eszközt, és a megfelelő időt a megfelelő csapásra, hiszen "ha nem változnak a dolgok, akkor lesz folytatás, de részleteket egyelőre nem árultak el". Komoly. 
      Az "elitgimnázium" (már ezen is röhögtünk volna annak idején középiskolásként és röhögök most is) tanárai, ha már - gondolom, a példamutatás jegyében - rendszeresen, kollektíve ittak bezárásáig a Compania-ban, igazán kérdezhettek volna engem, vagy bárkit a hatásfokról, szívesen abbahagytam volna a dartsozást arra az öt percre, amíg elmesélem nekik. Mivel ezt nem tették, a fenti akcióikkal viszont a városomat is égetik, innen kérdezem tőlük költőien: mi lenne, ha véletlenül a teljes tanári kar egyszerre produkálna egy hétfőre virradóan Covid jellegű tüneteket és a biztonság kedvéért otthon maradna orvosi igazolással egy hétre, esetleg az így kiesett hetet követő hétfőtől az iskolában tanuló összes gyermek ugyanarra a három napra kapna utólag igazolást a szüleitől? Rossz lenne belegondolni ilyesmibe. Az éneklés és az esetleges jövőbeli - hogy a tanárok számára elfogadható tippet is adjak - közös Alaptörvény bámulás (Borjú az új kapura mozgalom) járhatóbb útnak tűnik. A semmibe.

"Ne próbáld! Tedd, vagy ne tedd, de ne próbáld!"