'Dark Night Of My Soul'

     A fesztivál záró vetítése volt, előtte a rendező, Erik Poppe (és a norvég nagykövet is) szólt néhány mondatot a megjelentekhez. Felhívta a figyelmet, hogy Európában most is jelen vannak a szélsőségek és diktátorok is akadnak, mindannyiunknak van egyéni felelősége, hogy hallassuk a hangunkat, tegyünk ezek ellen. Mókás volt látni a beszéde alatt a mintegy szemléltető figuraként működő fideszes fazonokat (polgármester, államtitkár, volt államtitkár, hasonlók) mögötte a színpadon és a nézőtéren is.
     Maga a film az elején nem igazán tetszett, de aztán hamar berántott. Nagyon be.
A norvég miniszterelnök letartóztatásától a (talán nem lövök le semmit) kivégzéséig tartó néhány hónapról szól a történet Quislingre fókuszálva, a (kirendelt) lelkészének nézőpontjából. Az előzményről – hogyan lett miniszterelnök, miket tett az ötéves regnálása, a világháború alatt – minimális dolgokat tudunk meg, a történet az emberről szól. Arról, hogy – mint mindannyian – szentül hisszük, hogy a saját nézőpontunk, véleményünk a helyes, és ha aszerint cselekszünk, akkor helyesen járunk el. Nagyon nehéz belátni, ha tévedünk. Minél erősebb a hitünk az igazunkban, annál nehezebb. Quisling – lelkészek leszármazottja, hazafi – pedig nagyon mélyen meg volt győződve, hogy tetteivel a norvég nép javát szolgálta, azt óvta a nagy(obb) bajoktól.
A film nagy erénye, hogy gyakorlatilag kizárja a külvilágot, az előzményeket, csak az embert mutatja, Quisling gondolatait, érzéseit. Nem ítél – arra ott a bíróság -, nem befolyásol, nem prédikál, nem von le tanulságot, csak bemutatja a magabiztos, stabil alapokon álló, majd önmagával küzdő embert.
     Nyilván egyszerű, de olcsó lenne jelenlegi vezetőnkkel párhuzamba állítani – nem teszem, de nem mondom, hogy nem jutott eszembe a vetítés alatt.
Nálam nagyon hatott az alkotás – úgy láttam, másoknál is. Érzelmileg is és el is gondolkodtatott rendesen.