'Dark Night Of My Soul'

... kaptam képeket egy ismerőstől, aki Münchenben járt. Jó (volt) az ismert várost más szemén/képein keresztül is látni.

Írtam, hogy a róluk szóló könyv kapcsán ismét meghallgatom a lemezeiket. Több bejegyzésben be is mutatom ezeket, szépen, időrendben.

Kill 'Em All (1983.): lendületes, fiatalos, ötletes, jó a basszus. Ahhoz képest (is), hogy a stílus nagyon korai lemeze, egészen muzikális. Mai füllel is simán vállalható.
A szólók is tetszenek, de lehet, hogy csak azért, mert erősen Dave Mustaine stílusában fogantak.
Akkori kedvencem: Motorbreath. Mostani kedvenc: Anesthesia, Motorbreath és az újrakiadáson a Blitzkrieg feldogozás dal - utóbbi a szóló utáni beindulás miatt (bár a nyitó riff is király). A 2:20 és 3:20 közötti rész 100%-ban az én világom. Mindegyik hangszer ötletesen játszik, az összkép pedig olyan húzós, amilyen csak lehetett akkoriban.
6,4/10 pont

Ride the Lightning (1984.): az általam - méltatlanul - legalulértékeltebb lemezük. Pusztán azért, mert később hallottam, mint a Mastert, amelyet nehéz verni, így a a Ride nálam elsikkadt. Max. 5-ször hallottam eddig.
Pedig "újságírói" ""karrieremet"" is ennek a lemeznek köszönhetem.
Mai füllel hallgatva is kemény, mégis kellően muzikális. Bár a(z azóta meg)szokott dalstruktúrát nem rúgják fel, a sok, főleg ritmusgitáron játszott ötlet kiszámíthatatlanná teszi.
Tipikus thrash metal album, a nyitott, műfajt tágító fajtából.
Akkori kedvenceim: Ride The Lightning, For Whom The Bell Tolls, Trapped Under Ice. Mostani kedvencek: Ride..., For Whom... és a Fade To Black, amely előrevetíti a zenekar '90-es évekbeli elcountrysodását, mégis remek. Régen nyálas disconak tartottam. :)
A nyolc dal közül talán egyedül az Escape nem telitalálat, de a refrénje és a zárása azt is elviszi.
Lars kezd kikupálódni, egészen jó dolgokat üt, a Creeping Death gitárszólója pedig kiemelkedő.
Alapmű.
Óriási a fejlődés az első lemezhez képest, de volt még egy lépcső a csúcsig.
8/10 pont, vagy még több.

Dementieva visszavonulása és Zvonareva sérülése óta nem igazán érdekel a tenisz, de nincs fél éve, hogy megemlítettem itt a fiatal angol lányt, aki akkor néhány napon belül megvert két nagy játékost.
Ma a szintén balkezes, világranglista 8. Kvitovát hozta össze vele a balsors. Robson nyert a nem kis meccsen 2-6, 6-3, 11-9 (!!!)-re az ausztrál Grand Slam-en.
Négy nappal a 19. szülinapja előtt.
Már az 50. hely körül jár az említett listán (89. volt négy és fél hónapja).

Szeretem az "anarchistákat", a rendszernek beintő embereket.
Így - noha elsőre fura az eset - teljesen megértem Depardieu húzását, hogy orosz állampolgárságot kért és kapott, a francia dolgairól pedig hajlandó lemondani.
Lehet persze köpködni, hogy milyen francia hazafi az ilyen, de attól, hogy valaki behány egy (tervezett) adótól, az egész rendszertől, még (gondolom) senki nem vitatja el, hogy Ő francia volt, és az is marad.
Tetszett a lépése, mert merész és provokatív.
Persze, Ő megteheti, monhatnánk, de meg is tette!
"Ha nem tetszik, el lehet menni" - ez lehetne minden EU-s ország mottója.
Mekkora jogdíjat kapnánk értte!? :)

"Egy eset kapcsán Morooka Hikoemont felkérték, esküdjön meg az istenek előtt, hogy igazat fog mondani egy ügyben. Ő viszont azt mondta: 'Egy szamuráj szava az acélnál is keményebb. Én magamba véstem ezt. Ennél többet még az istenek és a buddhák sem tehetnek.' Az esküt nem kellett letennie. Ez huszonhat éves korában történt."

Mikor írom ezt a bejegyzést, 409Ft egy liter benzin, az Euro valutaKÖZÉP árfolyama 291Ft, egypárti alkotmány-utánzatunk van. Törvényeket is egyetlen párt hoz, az Áfa az egekben. Az már biztos, hogy a jövőben olyanok is szavazhatnak a választásainkon, akik egyetlen percet sem tartózkodtak az országban életük folyamán. Az a kísérlet (ideiglenesen éppen) megbukott, hogy csak ők szavazhassanak.
Nevünkben nem vagyunk köztársaság többé. Csak tudnám, akkor ezek miért érvényesek!:

A minap rácsodálkoztam (sőt, kétségbe vontam) egy beszélgetésben, hogy Mozart írt szimfóniát. "Kulturálccsági müvvelccségem" ismét alkotott, a memóriámmal karöltve.
Az volt tehát a minimum, hogy itthom meghallgattam (mert persze találtam Mozart szimfóniás CD-t) hármat ezen művei közül.
Rögtön a 35-ös (D-dur, 'Haffner') egy király nyitó tétellel indul (Allegro con spirito), a 40-es (g-moll) pedig az egyik legismertebb komolyzenei dallammal.
A 41-es (C dur, 'Jupiter') pedig bátran ajánlandó, odapakolható a jó szimfóniák közé.
Mondom én, akinél Haydn a minden.

Szerencsére véletlenül elcsíptem Piers Morgan műsorát este. Mondanom sem kell, hogy végignéztem.
Először csak lestem, hogy "ekkora egy bukó parasztot!!!", aztán röhögtem, hogy Piers mennyire profin és Úriemberhez méltóan kezeli a helyzetet, most pedig írok, mert az ilyen arrogáns, militáns bunkó taj parasztok miatt hiszi (joggal?) a fél világ, hogy ez az általános arrafelé, és ebből fakad az USA külpolitikája és háborús attitűdje.
Amint egy amerikai kilép az országából, csodálkozik, hogy vannak más vélemények is, mint az övé, a nemzetéé, és nem hogy a világ megmentőjének, hanem a legagresszívabb államának tartják őket sokan. És le vannak döbbenve ezen.

Ha egy szót sem értetek belőle, akkor is érdemes megnézni, amint az amerikai CNN brit (!) műsorvezetője "beszélget" (az automata fegyverek betiltásáról, tartásának szigorításáról - bár ez nem derül ki az "interjúból" - a véleménye miatt személyét ért provokáció kapcsán) egy... Nem is tudom, minek nevezzem.

A végén vagy egy rész, ahol a tufa amerikai az "én vagyok a világ közepe" kiejtésével (az angol nyelv megcsúfolása) gúnyolja és utánozza Piers brit kiejtését. Na, az a legszánalmasabb az egészben.

- Do you know the answer?
- No, I don't.
- You said hundreds.
- It's very low.
- It's actually 35.
- Well, the point is....

- Próbáljuk újra! Hány embert lőttek halálra Britanniában tavaly? Tudja a választ?
- Nem.
- Azt mondta, százakat.
- Alacsony szám.
- Valójában 35-öt.

- Why do you have bodyguards?
- I don't have a bodyguard.

Előnye is van a feledékenységnek, rendetlenségnek. Például az, amikor váratlanul talál az ember valamit a holmijai között. Ezen a héten egy ezrest találtam az egyik nadrágom zsebében, illetve finoman szólva is jelentős mennyiségű szegfűszeget, egész és por fahéjat a konyhaszekrény egyik hátsó részében. Úgy látszik, minden ősszel vettem, hogy legyen.
Mivel jó kis vörösbor szinte mindig van itthon, újabban kellemes, forralt boros, mosolygós estéim vannak.

When a man lies he murders some part of the world
These are the pale deaths which men miscall their lives
/Metallica: To Live Is To Die, részlet/

Mikor az ember hazudik, a világ egy részét megöli
(De ezeket az ember nem veszi észre/Ezeket a kis halálokat hívja tévedésből életnek)

'90? '95? Később? Nem is tudom, mikor robbantak és arattak a Green Day-jel karöltve.
Kb. azóta nem is hallottam róluk. Aztán tavaly hallottam egy dalt a rádióban, melyről rögtön az első ütemektől tudtam, hogy ők játsszák.
Hiába változtak (poposodtak rendesen), a dalról sütött, hogy ők azok, már a jellegzetes hangú énekes megszólalása előtt, aztán pedig végigmosolyogtam, bólogattam, fütyörésztem az egészet.
Belegondoltam, hogy (főleg manapság) hány ilyen, azonnal felismerhető zenekar van...
Nem az én zeném, de tisztelem őket, mert a mai napig tolják, hallani, hogy nem veszik magukat komolyan (az a szöveg! :), annyira messze áll tőlem ez az életérzés, mégis tetszik), és végülis jók.
Azért jutott eszembe, mert tegnap ismét hallotam a dalt a rádióban.
Soha rosszabb, butább (amerikai) zenét!
"my friends are drinkin' " :)

"A tervezet szerint az önkormányzat 2013. évre tervezett bevétele 29 milliárd 275,9 millió forint, kiadása pedig 33 milliárd 471,9 millió forint."

"Végre sikerült eljutni oda, hogy nem költünk többet, mint amennyi bevételünk van..."
/hazánkba szakadt polgármesterünk/

"We are not bound by the passing of time.
  Underneath every layer of the vessel that we call the body, there lies only the soul, where memory lives on."
 /from the CD booklet of Japanese band Mono, 2009/

Az idő múlása nem köt minket.
A testnek hívott edény rétegei alatt csupán a lélek lakozik, ahol az emlék tovább él.
/A japán Mono együttes 2009-es CD borítójáról/

Happy New Year.

Idén már dec. 26-án délután észrevettem, hogy hosszabbodnak a nappalok.
Ez nyilván hülyeség, de jól esett.

Eljött ez a nap is.
Nem csak Chuck Norris karácsonyozik tehát idén.

Már illatra is remek - kesernyés, de van egy lágyabb "valami" is benne. És ilyen az íze is: testes, keserű, erős, "harapós", egy kis (elképzelt?), a keserűvel nagyban harmonizáló utóízzel.
Szeretem az ilyen söröket.
Cseh. (Köszi, Á. a kóstolóért!)
Alk. 5%.
8/10 pont

Este ismét odaszögezett a képernyő elé az On The Spot egyik adása.
Nagyon tetszik, amit a két fiatal leművel.
Felmenni magasra a Himalájában, vagy elmenni Japánba, az is egy dolog, de láttam már olyat, aki megcsinálta :). Ők azonban hozzám hasonlóan, mégis teljesen másképp élik meg (és filmezik) a világ megismerését.
Nem is emlékszem, láttam-e olyan epizódot Tőlük, amely nem kötött le teljesen.
A tegnapi a gázai helyzetet ábrázolta palesztin nézőpontból.
Van véleményem a helyzetről, de ez nem egy olyan blog, így csak annyit írok, hogy nem hétköznapi, amit két, Istenben mélyen (?) hívő nemzet leművel egymással.
(Számomra) az a legkülönösebb az egészben, hogy az egész egy mesterségesen kreált helyzet, melynek kifejlete előre látható volt a létrehozásakor.

Várj még hátha csak
Álmot láttál
Tombolsz, látod a
Másik a helyeden

Esik az eső és szemetel az ég,
Nézem az ablak vizes üvegét,
Valaki a téren a motoromon ül,
Nevet az eső és belemenekül.

Ugyanaz a haj, ugyanaz a szem,
Az is én vagyok és nem egy idegen.
Ugyanaz a haj, ugyanaz a szem,
Az is én vagyok és nem egy idegen.

Valamit hallok a szobafalon át
Nevet a kilincs mer’ a fele belelát,
Ugyanaz a hang liheg odaát,
Benyitok, az ágyon ugyanaz a hát.

Mozog és hajlik a közös ütemen,
Az is én vagyok és nem egy idegen

/Péterfy Bori & Love Band: Kettő/

A 2B lemezen (a zajos első fele/bevezetése miatt) elbújt, de mostanában nagyon rákattantam a hangulatára.

- Apu, segítesz majd a matekban, mert anyu nem oszt, nem szoroz?
- Kislányom, úgy látom, elvégeztél egy gyorstalpnyaló tanfolyamot.

Nem biztos, hogy szó szerint idéztem, de kb. ennél a résznél kezdtem el nevetni, ez pedig a nyitó jelenetben volt.
Voltam a L'art Pour L'art társulat új előadásán.
Hogy nincs olyan jó, mint az, amelyet legutóbb láttam Tőlük (vagy az Anyám tyúk..., vagy Svéd törpés, már nem emlékszem), azt csak abból tudtam kilogikázni, hogy most "csak" az arcom fájt a nevetéstől a két óra kimutatható hányadában, a hasfalam nem.
(Nekem, aki nagyon ritkán nevetek.)
Meglepő módon éppen az egyik eddig általam gyengébbnek tartott karakter, Naftalin Ernő tarolt nálam leginkább. "Maguk férj és feleség, vagy csak rabolják egymás idejét?"
Nem részletezem, látni kell!
NAGYON jó volt végignézni, ráadásul a második sorból ("L'art Pour L'art-on nem ülünk az első sorba"), így minden apró rezdülés, rontás, összenevetés ott volt az orrom előtt.
 Nagy köszi Herbnek és Dolák-Saly Róbertnak (Róbertnek?) a jegyért!

     Szakmai ártalom, igényesség, kekecség, sznobság? Nem tudom, de tény, hogy valóban nagyon kevés olyan album van, ami nálam 10 pontot ér. Ez (a tény) és maga a felvetés kedvet csinált, hogy olykor-olykor bemutassak itt egy-egy szerintem hibátlan és/vagy tökléletes lemezt.
      Kezdem is a legrégebbivel, a legmegosztóbbal, az egyetlen lemezzel, mely '80. előtt készült és szívesen hallgatom.Ez a zenekar egyetlen albuma (!!!) és szerintem (lehet vitatkozni!) a (könnyű)zenetörténet egyik legnagyobb hatású alkotása.
Szinte valamennyi dalát feldolgozták már, némelyiket csak az ismert zenekarok átiratait számolva is 10-nél is többször, és kevés rock vagy metal gitáros van, aki ne említené meg hatásként.
      Meneteléssel indul, és hamar kiderül, hogy az angol nyelvet egészen egyedien használja banda - ropogós r-ek, megnyomott szóvégek stb. Ez az érthetőségnek még jót is tesz.
Polgárpukkasztás, persze, a negyedik dalban aztán (God Save The Queen) mindenen túlmennek, amin akkoriban (nem) lehetett. Eleve a Himnuszuk első sora a cím és a nyitó sor, de rögtön a másodikban le "fasiszta rezsimezik" a hazájukat, Angliát...
     Zeneileg egy tökéletes punk lemez. Semmi hangszeres cicomázás, mellébeszélés, csak a "kiállok és köpök a világra" hozzáállás. Röpködnek a "négy betűs" szavak, de nem (annyira) öncélúan.
"We don't care", "No future (for you)", "I don't know what I want but I know how to get it" - korképek, melyek szállóigék lettek.
A Problems és a New York talán kicsit halványabbak, de a másik 9 dal mindent visz.
     A már említett God Save... és az Anarchy In The UK lettek halhatatlanok, de én inkább a Bodies-t és a No Feelings-(e)t ajánlanám meghallgatásra.
A elsőt az ÜVÖLTős, gyakorlatilag egyszavas refrénje (és sziporkázó :) nyelvi bravúrjai :), utóbbit a ritmusgitár és a pillanatra ( a szóló ellenére) el nem engedő tempó miatt.
Mindkettő húzása a mai napig erős.
A teljes lemez össze-vissza számsorrenddel (és a Submission dallal, ami eredetileg nincs rajta) itt egészen hallgatható minőségben (de nem eredetiben, hanem némelyik esetén dal frissebb keveréssel) található meg:
https://www.youtube.com/watch?v=Le8RGZVLck8

39 perc attitűd, lendület, történelem. 19-22 évesek voltak, amikor megalkották. Döbbenet.
Megjelent 1977. októberében. Ahogyan a zene, a borító is klasszikus és nehezen verhető (Ne törődj a balf@szokkal, itt a Sex Pistols - eredetiben többértelműbb, poénosabb).

Never Mind The Bollocks Here's The Sex Pistols

... van sok nagyobb esztétikai élmény, mint egy Norvégia-Dánia női kézilabda mérkőzés, de nekem most - a meccs után néhány perccel - egy sem jut eszembe.