'Dark Night Of My Soul'

     10 éve láttam utoljára a zenekart, akkor is fesztiválon - meg vagyok tehát nélkülük, de azért ilyen időközönként belefér még télvíz idején, szabadtéren is, hogy megnézzem, hol tartanak.
      Jelentem, megvannak, élnek, virulnak. Nagyszínpad, fő fellépő a fesztivál zárónapján, hatalmas tömeg. A látvány, a piro, a fények, a színpadkép teljesen korrekt volt, jól funkcionált, semmiből nem volt sok, nem volt kevés. Írom ezt úgy, hogy eléggé oldalt álltam, így a dobcucc fölötti fő kivetítőből semmit nem láttam. Az oldalsó kivetítők 80%-ban az általában a mikrofonnál álldogáló Lukácsot mutatták, de szerencsére Sidi oldalán álltam, így őt is láttam.
A hangerő korrekt volt a lehetőségekhez képest, a hangzást pedig nem nagyon lehet elrontani egy trió esetében. Mondjuk, a basszus az elején túl volt vezérelve, amikorra pedig beállt normálisra, kiderült, hogy (a basszushangzás) lágy, és nyilvánvaló lett, hogy nagyon szellős ez a zene ilyen kevés hangszerrel. Zene... Na, igen... Zeneileg gyakorlatilag elemezhetetlen a koncertjük. Mondjuk úgy, hogy nem bonyolult - ami egy punk irányból érkezett zenekarnál alapból nem hátrány. Én úgy fogtam fel, mint egy Sidi estet, annak pedig remek volt. Ő ugyanis stílusosan végigriffelte és -szólózta a másfél órát. Precízen, megbízhatóan és hibátlanul. Laza természetességgel vitte a hátán a showt. Ráadásul a wah pedált is úgy használta, hogy az hozzátett a játékához, nem pedig helyettesítette azt (Kirk Hammetnek üzenem, hogy így is lehet).
A Metallica koncerten sem hallottam annak idején, hogy bármi gond lenne a dobossal, itt sem szeretném Fejest bántani, mert nem szolgált rá. Teszi a dolgát a képességei szerint. Nagyon nem az én ízlésemnek megfelelően üt, de a zenéhez illik, innen kezdve részemről oké.
Lukács hozta önmagát, úgy az olykor poénos átkötésekben, mint az egyszerű ének+basszus témák előadásában. Elhiszem és valószínűsítem is, hogy civilben is ilyen, de a káromkodásról az a véleményem, hogy eleve egy szintet jelez, de egy kor fölött inkább kínos, mint vagány. Kibírtam, mert önazonosnak tűnt.
Tartom, hogy rengeteg remek slágert írt a zenekar, melyek közül sokat el is játszottak, de nekem kifejezetten csak három tempósabb, ütős, fogós riffel megáldott dal tetszett: a Rock a nevem, a lemezen nem szereplő Csajom a rúdról, és A Rock & roll rugója. A többi túl nyugisnak, kevésnek tűnt számomra.
     Az a balszerencséje a zenekarnak, hogy december közepétől sok zenét hallgatok, aminek kb. 80%-a Motörhead - most ezt a korszakomat élem, sok albumukat mostanában szereztem be -, és velük kb. akkor lennének partyban, ha mondjuk Lukács visszaváltana ritmusgitárra, bevennének egy basszert, és nyomnának egy kettes szorzót az átlagsebességen. A rajongótábor nagy, a zenészek hozzák a szintjüket, a show korrekt, minden más csak ízlés kérdése. A fentiek az enyémet tükrözik.
Külön kalapemelést érdemel a zenekar és a közönség azért, mert nem érződött semmi abból, hogy mínusz 2-3 fok volt a koncertkor a helyszínen.

     Új Tankcsapda lemez. Nem fektet meg, de a megfáradástól is messze vannak. Kb. ennyi elég, minden más csak szócséplés.
     Kiszámítható, profi, de sajnos belőlem leginkább azt hozza ki a zenéjük még mindig, hogy "bocs', de ez az egész Motörhead". Pedig nem is (annyira, mint régebben), de úgy látszik, bármit csinálnak, ez a stigma levakarhatatlanul ott van a zenekaron. (Mondjuk, az Egyedül a világ ellen egy az egyben Würzel (nyugodjon békében!) mini szólót az elején és hasonló társait hallva nem is érzem magam túlzottan skatulyázónak, sznobnak a Motörhead tárgykörben.) 10% a Motörhead tartalom, de az még mindig 10%-kal több az (esetükben) elfogadhatónál.
      A lemezt megítélése a hozzáállástól függ. Ez mondjuk sok dolog esetén így van, de ennyire karakteres és keveset változó zenekar esetén pláne egyszerű ezt érezni, belátni.
Lehetne tömjénezni is (joggal!!), lehetne mutogatni, hogy "itt Sabbath, itt Motörhead, itt Agregator, itt..." és le is lehetne húzni - a választás csak indíttatás kérdése.
     A tegnapi dalszöveg nálam nagyon bejött. A másik telitalálat (Köpök rátok) éppen a kritikusokról szól, egyben ki is fogva a szelet a vitorlájukból. És ez így is van jól. Tulajdonképpen örülök is a dalt hallgatva, hogy nem akartam "rendes" lemezkritikát írni.
A zenekar készítsen egy nekik maximálisan tetsző lemezt (gyanítom, hogy ez ilyen), a sajtónak, "megmondóknak" pedig fölösleges okoskodnia, magyaráznia. Van már akkora "brand" a zenekar neve, hogy mindenki eldöntse, meg szeretné-e hallgatni az albumot, majd azt, hogy tetszik-e neki vagy sem.
      "Semleges" szemmel, füllel ez egy átlagos, profi, de a helyenként a "megszokott", rendkívül ügyes szövegeket leszámítva semmilyen belső töltettel, plusszal nem rendelkező lemez.
Ez egy vélemény. Nyilván sok másik is van/lesz, és ez így van jól.

Tankcsapda: Urai vagyunk a helyzetnek

6/10 pont