'Dark Night Of My Soul'

     10 éve láttam utoljára a zenekart, akkor is fesztiválon - meg vagyok tehát nélkülük, de azért ilyen időközönként belefér még télvíz idején, szabadtéren is, hogy megnézzem, hol tartanak.
      Jelentem, megvannak, élnek, virulnak. Nagyszínpad, fő fellépő a fesztivál zárónapján, hatalmas tömeg. A látvány, a piro, a fények, a színpadkép teljesen korrekt volt, jól funkcionált, semmiből nem volt sok, nem volt kevés. Írom ezt úgy, hogy eléggé oldalt álltam, így a dobcucc fölötti fő kivetítőből semmit nem láttam. Az oldalsó kivetítők 80%-ban az általában a mikrofonnál álldogáló Lukácsot mutatták, de szerencsére Sidi oldalán álltam, így őt is láttam.
A hangerő korrekt volt a lehetőségekhez képest, a hangzást pedig nem nagyon lehet elrontani egy trió esetében. Mondjuk, a basszus az elején túl volt vezérelve, amikorra pedig beállt normálisra, kiderült, hogy (a basszushangzás) lágy, és nyilvánvaló lett, hogy nagyon szellős ez a zene ilyen kevés hangszerrel. Zene... Na, igen... Zeneileg gyakorlatilag elemezhetetlen a koncertjük. Mondjuk úgy, hogy nem bonyolult - ami egy punk irányból érkezett zenekarnál alapból nem hátrány. Én úgy fogtam fel, mint egy Sidi estet, annak pedig remek volt. Ő ugyanis stílusosan végigriffelte és -szólózta a másfél órát. Precízen, megbízhatóan és hibátlanul. Laza természetességgel vitte a hátán a showt. Ráadásul a wah pedált is úgy használta, hogy az hozzátett a játékához, nem pedig helyettesítette azt (Kirk Hammetnek üzenem, hogy így is lehet).
A Metallica koncerten sem hallottam annak idején, hogy bármi gond lenne a dobossal, itt sem szeretném Fejest bántani, mert nem szolgált rá. Teszi a dolgát a képességei szerint. Nagyon nem az én ízlésemnek megfelelően üt, de a zenéhez illik, innen kezdve részemről oké.
Lukács hozta önmagát, úgy az olykor poénos átkötésekben, mint az egyszerű ének+basszus témák előadásában. Elhiszem és valószínűsítem is, hogy civilben is ilyen, de a káromkodásról az a véleményem, hogy eleve egy szintet jelez, de egy kor fölött inkább kínos, mint vagány. Kibírtam, mert önazonosnak tűnt.
Tartom, hogy rengeteg remek slágert írt a zenekar, melyek közül sokat el is játszottak, de nekem kifejezetten csak három tempósabb, ütős, fogós riffel megáldott dal tetszett: a Rock a nevem, a lemezen nem szereplő Csajom a rúdról, és A Rock & roll rugója. A többi túl nyugisnak, kevésnek tűnt számomra.
     Az a balszerencséje a zenekarnak, hogy december közepétől sok zenét hallgatok, aminek kb. 80%-a Motörhead - most ezt a korszakomat élem, sok albumukat mostanában szereztem be -, és velük kb. akkor lennének partyban, ha mondjuk Lukács visszaváltana ritmusgitárra, bevennének egy basszert, és nyomnának egy kettes szorzót az átlagsebességen. A rajongótábor nagy, a zenészek hozzák a szintjüket, a show korrekt, minden más csak ízlés kérdése. A fentiek az enyémet tükrözik.
Külön kalapemelést érdemel a zenekar és a közönség azért, mert nem érződött semmi abból, hogy mínusz 2-3 fok volt a koncertkor a helyszínen.

     A Beatles annyira elvette az ihletet és még az életkedvemet is, hogy kellett a hétvége, hogy ismét önmagam legyek. Egy koncert és egy meccs.
     Bérczesi Robi szóló fellépésén az "Idáig jöttem, most dolgozzon a lelkem" Kispál idézet és a semmiből jött (egyetlen?) kedvenc Zorán dalom, (Eső előtt) tetszettek/hatottak leginkább. És persze az élő zene hangulata. "Szakmailag" élmény volt nézni és hallani, hogy a saját dalai mennyire "kézben vannak", mennyire belülről jönnek. A feldolgozás dalok sem döcögtek, de volt különbség.
     A Biorobot érdekes zenekar. Három szólógitáros van benne, mint az Iron Maidenben (szumma 23 húron); a basszusgitáros hölgy, mint a The Smashing Pumpkinsban; két zenekar frontembere is játszik benne, mint a Kiscsillagban; két énekessel tolják, mint a (rossz példa, de) Linkin Park; a dobos vokálozik, mint a.....
És mégis egészen eredetiek. Meglepő módon a Hiperkarma hatása alig (10%?) érvényesül benne. Robi tud (énekben) lassú (!! önmagához képest) lenni, és zenében is visszahúzódni, "csak" egynek lenni az ötből. A Pluto nem csak Nemes András személyében, de teljes Pluto dalok képében és a zene hangulatában is erősebben jelen van (50-60%).
Hangulatosak a dalaik, némelyik nagyon jó, de az a legnagyobb erényük, hogy szemre és fülre is nagyon együtt vannak. Mindenki egyenjogú, egyformán fontos része az egésznek, melyhez így vagy úgy, de hozzáteszi a maga kis részletét. Klisésen hangzik, de élőben, zenében, látványban megtapasztalni nagyon jó volt.
Ráadásul még tökéletesen is szóltak, kiemelkedő lábdob hangzással.
Mint kiderült, ez volt az első koncertjük kis városkámban.
A képekért köszi h0mér művész úrnak! ;)

Legutóbb a bécsi The Smashing Pumpkins koncerten (2008.) éreztem úgy, hogy az intelligens lámpák simán megvernének sakkban. A pénteki Vad Fruttik koncerten is bámultam jókat. Pedig tudtam, hogy kb. mire számíthatok. Egy jó géppel csoda képeket lehetett volna készíteni. Ráadásul a hangmotyót is megküldték rendesen. Tetszett, na! A baki is remek volt: éneklés közben,szöveg helyett: "Hogy van? La-la-la. Megvan!" Nagyon együtt vannak, jó a zenéjük és adnak a koncertek minőségére. Le a kalappal!!

Az előítélet - sokadszor írom le - csúnya dolog.
A népdalokat sem kedvelem, ha népdalokra, arra a stílusra építve játszik valaki popzenét, az pláne nem hat meg... Az agyonjátszott Bánat utca a legjobb példa erre.
Nem sokat vártam a koncerttől.
Ehhez képest kellemeset csalódtam, jól éreztem magam. Pedig tettek ellene: gumi/elektromos cintányér, fülhallgató a "fő" énekesnőn (ez egészségi ok miatt indokolt volt).
A "második" énekesnő hangja nekem nem tetszik, a billentyűs hölgyé viszont - megítélésem szerint - sokkal jobb, kellemesebb, mint az első számúé. Érdekes zenekar tehát.
A zenéjük viszont jól ki van találva, jól össze van pakolva. Élőben is "easy listening", nem terheli szét az agyat :) (és rájuk is igaz a mondásom, hogy "a Fear Factory csúnyán megijesztené őket", főleg a dobost :), de ugyanakkor dallamos, ritmusos, relatíve változatos. Ennyi elég is a mai magyar mezőnyben.
A látványt nagyban megdobta a hat néptáncos, akik remek koreográfiákat táncoltak. Nem tudok rosszat mondani erről az operafesztiválos fellépésükről. Örülök, hogy összefutottam a zenéjükkel. A Tavaszi szél viszont egyszer elment, a Queen énekesétől. Ezt követően bolygatni nem szerencsés. Még egy egyébként egészen jó dalban sem (katt a linkre!). Éppen oda felesleges, de teljesen.
Kb. így kell őket elképzelni:

Kocsma koncert.
Egyrészt nagyon jó, mert azt jelzi, van (zenei) élet a városban, vannak helyek,
melyek szívügyüknek tekintik a(z élő) zenét, a színvonalas élő zenét, van lehetőségük
játszani a feltörekvő zenekaroknak; másrészt az Eclipse messze nem ezen a szinten
van (már).
Csapolt Zlaty Bazant, sok zenész a nézők között (négy ZENÉSZ és egy FRONTEMBER a
színpadon), tökéletes (hangos!!) hangerő, a helyhez képest jó hangzás.
Itt teszek egy kis kitérőt, mert a "kocsma" nem régen vett egy alap Yamaha dobszekót,
ami nem kis elkötelezettség tanúbizonysága. Ennyivel kevesebbet kell a fellépőknek
cipelniük. Azt nem tudom, a bazi Marshall ládák is a hely tulajdonát képezik-e, vagy
a zenekar hozta, de csengett a fülem reggel rendesen.
A nem ideális akusztikájú helyhez képest jól szólt az ötös. A ZSENI basszusgitár a
szokottnál előrébb, az Ibanez kissé halkabban, a dob kopogósan, de az összkép bőven
élvezhető volt.
Nem kedvencem a csapat zenéje (a honlapjukról letölthetők a lemezeik!!), túl komplex,
túl sűrű az én agyamnak, de hogy tudnak, az nem kérdéses. Lestem is nagyokat, gyakorlatilag folyamatosan.
Kedvenc szólamvezetőm az "új" dobos a csapatban, ezért tudtam a koncertről, sehol
nem láttam hírét, ehhez képest meglepett, milyen sokan voltunk.
Az is fura volt, hogy ott van egy rakat zenész, és egy negatív hangot sem hallottam a fellépőkre. Jó volt látni, hogy nem a nem létező hibákat keresték a nézők, hanem élvezték a koncertet, elismerték a csapat nyilvánvaló tudását.
5, 6 és 7 húros hangszereken játszottak.
A basszsugitár egyedül is elvitte volna a bulit, annyira tud a "srác". Káprázat.
(Olyan ujjrenddel, hogy ex-gitáredzőm is megkönnyezte volna!)
A legjobb az volt a játékában, hogy az egyszerűbb, "szimpla basszusgitáros feladatnak megfelelő", témák alatt indult be igazán, azt is legalább annyira szerette
játszani, mint a sűrűbb, sok keresztes :) hang hegyeket.
A két gitáros is zseniális - nagyon sok volt a "nyomogatós" (tapping?) technika a
játékukban (a basszusban is), de nem zavart -, de az anti frontember kinézetű
énekes produkciója tetszett még nagyon. Közvetlen, vicces, ironikus, a hangja pedig
a hörgéstől az üvöltésig - az éneken át - (fülre) könnyedén mozgott.
T-ra nagyon kíváncsi voltam, hogyan dobol "könnyűzenei" dobszerkón.
A lábdob nem kapott kellő megszólalást, pedig nagyon érdekelt volna (azért már
a koncert első harmadában lebukott, hallottam, hogy rendesen beletaposott a
duplázóba! :), kézzel viszont kemény (!), erős és (amennyire én ezt hallom) pontos
volt. Nem mondom, hogy felszabadultan és lazán ütötte ki a nem egyszerű dolgokat,
(a harmadik (!!) Eclipse koncertjén fura is lenne), de nem egyszer volt olyan
érzésem, hogy nem küzd a tempóval, ritmussal, hanem éppen ellenkezőleg, mintha
KIVÁRNA néhány századot (tizedet?) ((másodpercről beszélek)), hogy pontosan
üsse meg a cint.
Röviden: NAGYON kellemesen meglepett, csakúgy, mint a teljes zenekar.
/És nem azért írom, mert valószínűleg olvassa - simán "szétszedném", ha megérdemel-
né./
Progresszív rock a javából.
Mivel tudom, hogy legalább egy hard-core Eclipse rajongó :) olvassa ezeket a sorokat,
íme az este setlist-je (a Before The Rain tetszett talán leginkább. És az, hogy a Stonehands az általános sulim közelében található óriás szobrokról íródott):

u.i.: T. formában volt verbálisan is:
"A dobos az már nem közönség, még nem zenész."
Hogyan sikerült ilyen hamar betanulnia egy ilyen műsort, ehhez képest miért írnak három évig :) egy dalt: "A gitárosok lassan tanulnak."
Egy kisfiú nem döntötte még el, dobos vagy gitáros szeretne-e lenni:
"Dobolni két hét alatt megtanulsz, a gitár az hosszabb lesz." :)