'Dark Night Of My Soul'

     Két egymástól zeneileg teljesen eltérő, más megközelítés szerint viszont teljesen rokon lemezt hallgattam a napokban. (Kellett, mert a munkahely...)
Mindkettő egy-egy "őskövület" aktuális, új (na, jó, lemaradtam, mondjuk, hogy legutóbbi), a többi előadóhoz képest rövid lemeze. Egyik sem tartalmaz meglepetést, mégis mindkettő jó, engem viszont csak mértékkel állítottak maguk mellé.
      Kezdem az AC/DC tizenhatodik lemezével, az elsővel, melyen nem játszik Malcolm (Young), aki a dalok megalkotásában még részt vett.
Phil Rudd dobos a lemezen még szerepel, de a turnét a nem gyenge balhéi miatt már nélküle kezdi az ötös.
     Hogy milyen az album? Olyan, mint sejthető. Pontosan. Vagyis, kicsit jobb. Az énekes nyávog, a dob kő egyszerű, a dalok pedig semmi újdonságot nem hordoznak - de így megy ez már vagy 40 (!!!) éve.
Ez is egy szellős, remekül szóló, jó lemez. A közhiedelemmel ellentétben a zenekarnak semmi köze a metalhoz, a 11 szerzemény nagy része egyértelműen a blues-hoz áll közel, abból ered, magán hordozva persze a kultikussá vált csapat (jellegzetes hangzását és) egyedi jegyeit.
Nekem leginkább Angus (1 hónap múlva 60 éves lesz!!) rövid, de ízes szólói tetszenek.
     Hogy mennyire nem foglalkoznak a trendekkel: eddig sem a 70 perces albumaikról voltak híresek, ez pedig az eddigi legrövidebb lemezük, a 35 percet sem éri el a játékidő. Megtehetik, ráadásul hiányérzet sincs a hallgatóban a végén.
     Az utolsó három dal számomra gyenge, de ezekkel együtt is azt mondom, hogy ez egy jó album.
Az lesz a sorsa, mint a zenekar általam hallott többi alkotásának, egyszer-kétszer figyelmesen meghallgatom, aztán háttérzene lesz belőle. Elismerem őket, nagyon szimpatikus, amit eddig letettek az asztalra, de nem az én zenémet játsszák.
Pontszámot nem illik írni egy ilyen csapat esetén, ugyanis belekötni nem lehet abba, amit és ahogyan csinálnak, pusztán az ízlés határozná meg. (Egyébként pedig: hetes. :)

AC/DC - Rock Or Bust (2014.)

A leginkább tetsző dal (katt a linkre, ha érdekel):
https://www.youtube.com/watch?v=aGrEYa159Go

 u.i.: (Sz.S.E. = Sz@rra Sem Emlékszem :)

     Mivel a főhős az előző (egyben első szóló) lemezét a rock/metal világ vezető énekeseinek (is) a segítségével vette fel, most mindenki az énekesről (is) beszél.
Kezdem tehát én is azzal, hogy Myles Kennedy hangja elsőre nem igazán tetszett, de aztán megszoktam. Nem volt nehéz, nem különösebben irritáló vagy jellegzetes ugyanis, viszont egészen jó. Helyenként Eddie Vedder-es (We Will Roam, Far And Away), olykor Johnny Rotten-es (One Last Thrill), egyébként egy biztos amerikai rock-torok.
Az 54 perc (Deluxe: 61) ízig-vérig amerkiai rockzenét rejt. Nem igazán kedvelem a stílust, azt sem mondom, hogy minden dal telitalálat (a Bad Rain kifejezetten középszerű, de a Hard & Fast is lényegében csak egy Mötley Crüe utánérzés), ennek ellenére - túlzás nélkül - ÉLMÉNY hallgatni minden percét.
      A főhős szólózása és ritmusozása is éredeti, érzéssel teli, már régen legendás státuszba emelkedett. Megérdemelten.
Laza és technikás egyben. Az élmény ott kezdődik, hogy bekapcsolja a gitárt és játszani kezd. Ha jól hallom, még tremolót sem használ, nem hogy kölönböző effekteket, trükköket. Minden úgy hallatszik, mint ha a szobában játszana - ez az album egyik legnagyobb erénye.
Csak annyit tudok róla írni, hogy egy őstehetség, hiszen véleményem szerint így gitározni NEM LEHET (meg)tanulni, ezt ÉREZNI kell.
A zenének alárendelve magát - 13 (15) DALT hallunk -  de végigsziporkázza a játékidőt. A JÁTÉKidőt.
     Mindenki a főhősről és az énekesről beszél, pedig a másik gitáron is remek dolgokat játszik valaki (ha Kennedy, akkor pláne emelem kalapomat!!), Todd Kerns basszusa is ötletes és élő, ráadásul ragyogóan szól és Brent Fitz dobolása is illik a zenéhez.
A teljes csapat rendben van tehát, bőven átlag feletti az összkép. (Összhang.)
Állítólag élőben rántották fel stúdióban a dalokat. Elhiszem.
Az életmű értékes darabja, pedig ott sorakozik benne az összes legendás Guns N'Roses album is, a Sweet Child O'Mine csodálatos nyitódallamával és még gyönyörűbb szólóival (49,6 millió megtekintés!!!), a You Could Be Mine talán nem is verhető riffjével (bár azt talán Izzy játszotta) és... és... és....
A pontszám hallgatásról hallgatásra emelkedik.

Slash featuring Myles Kennedy and The Conspirators: Apocalyptic Love

Kedvenc riffem:
https://www.youtube.com/watch?v=9FAsmtgZTfE

Megkerülhetetlen, áll leejtő/bepisi, Bach ihlette:
https://www.youtube.com/watch?v=G49s6t6Bj5E

8/10 pont

A végére egy kis csemege (ex-edzőm: szakmailag?):