Stephen King egy zseni, korunk egyik legnagyobb írója, ehhez kétség sem férhet. Tini koromban borzongva faltam a regényeit. (22-t és egy angol nyelvű novellagyűjteményt számoltam a polcokon.) Aztán a '99-es Tim Gordon, segíts! annyira gyenge volt (ráadásul az elején ki lehetett találni a "csavart" benne), hogy azóta máig nem olvastam semmit a szerzőtől.
Dream Theater szindrómát állapítottam meg Kingnél, azaz forradalmian új dolgokat csinált nagyon magas színvonalon, de túlságosan termékeny (és befutott) szerző, és ez a minőség rovására ment.
Az e-book olvasó rám szabadította a világirodalmat, és adtam Neki még egy(-két) esélyt. Jól tettem.
A 2011-es Mile 81 egy mindössze kb. 50 oldalas kisregény. Csapnivalóan rossz. Egy gyenge Christine (1983.) utánzat, pedig már az a regény is sokaknál kiverte a biztosítékot szürrealizmusával. Gyakorlatilag csak nyelvgyakorlásnak jó, de inkább még annak sem ajánlom.
A - nem csak terjedelmileg (2500 oldal) - másik véglet a Végítélet. 1978-as, nem tudom, mikor fordították magyarra, és hogyan hagyhattam ki annak idején. 1988-ban átírta, visszatette bele az eredetileg kihagyott részeket - ezt a változatot olvastam most, magyarul.
Ha nagy szavakat akarnék használni, azt mondanám, hogy King megírta a saját Gyűrűk urát, Ószövetségét, Elveszett Paradicsomát, Isteni színjátékát és még néhány nagy jelentőségű művét egyetlen nagyon hosszú regényben.
Nagyon sok Poe, Shakespeare, Bibliai és egyéb utalás, áthallás, idézet színesíti. Csodálatos a hangulata, csont profi és gördülékeny a szerkesztése, a közösség és az egyes szereplők történeteinek a bemutatása. Rengeteg filozófiai, vallási, erkölcsi, szociológiai, jogi kérdést vet fel, mintegy mellékesen, egyáltalán nem tolakodva.
A befejezéstől féltem, hiszen az is kingi védjegy, 4-5 regényének olvasása után ki lehet találni, hogy mi az a meglepő, de "kinges" fordulat, ami a végső kifejletet követően bekövetkezik egy-egy művében.
A Végítélet úgy felel meg ennek a hagyománynak, hogy cseppet sem csorbítja a regény egészét, a történet tartalmát.
Kifejezetten tetszett, hogy a szó nincs "megfoghatatlan", az emberekben lakozó, felettük az irányítást átvevő gonoszról, zsigeri félelemről, megmagyarázhatatlan "rossz"ról. Igazából ez nem is 100%-os Stephen King, hanem azt mondanám, hogy egy nagyon jó, enyhén Stephen King stílusában, profin kitalált és megírt regény.
Alap bibliai tudás, érdeklődés nem árt hozzá, de azt sem tartom kizártnak, hogy van olyan, aki a Végítélet olvasása után kezd ismerkedni a Testamentumokkal.
A (nálam verhetetlen) Ragyogás a "vérbeli" King mestermű. A Végítélet noha stílusában más kissé, hasonló (ha nem nagyobb) magasságokba ér fel.
Nagy élmény volt olvasni.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.