A Mester nem a régi. Ez a regény nem hogy nem horror, de kriminek is meglehetősen lightos. (A borító ne vegye kedvét senkinek!)
A mesélő Devin Jones visszatekint 1973. nyarára, amikor 21 évesként egy szezonon keresztül egy vidámparkban dolgozott. Egy régi King regényben már ez poéngyilkolás lenne, hiszen egyből tudná az olvasó, hogy David túlélte a rá minden bizonnyal váró borzalmakat.
Itt viszont semmilyen borzalom, gonosz erő, túlvilági kapcsolat, jelenés nincs. Na jó, hangyányi akad, de tényleg csak jelzés szinttel az életmű első 20-30 kötetéhez képest.
Emiatt a sorok közé szúrt
dőlt betűs, hátborzongató,
a főhős fejében kavargó gondolatokat leíró sorokat is nélkülöznünk kell. Cselekmény nincs sok - nem árulok el nagy titkot, egy régi sorozatgyilkossággal kerül kapcsolatba a főhős -, bonyodalom, borzongás semmi, izgalom is csak az utolsó harmadra marad.
Mégis élmény volt olvasni. Hogy miért, azt igazán nem tudom. Talán néhány mondata, egy-egy különösen életszerű jelenete, gondolata miatt, talán azért mert ismét ráhangolódtam King stílusára. Megváltozott, talán a kor hozza, de én sem vagyok már 19, amikor sorban faltam a könyveit.
Eredetiben, angolul olvastam, kevesebb mint egy hét alatt, de gyakorlatilag 3-4 nekifutásra.
Magyarul is Joyland a címe.
A Mester nem a régi, de még mindig (Ő a) király.
Azt hiszem, ideje felülvizsgálnom az alap igazságot, mely szerint nem olvasok.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.