A Born To Die album egyszerűen PEPEC, a 2014-es Ultraviolence bárgyú, a Honeymoon pedig eseménytelen, unalmas.
Adott egy jó hangú, csoda-hangszínű énekesnő, aki mostanra zeneileg annyira leredukálta magát, hogy hozzá képest Enya (na, tessék, ismét Ő! :) Mike Portnoy a legjobb formájában.
Vagy elvesztette a fonalat, vagy ez a stílusa, melyre mostanra rátalált. Ha az utóbbi a helyzet, nálam egy hallgatásig jutnak majd az albumai.
Ez is.
Pedig a hangját élmény hallgatni!
Lana Del Rey: Honeymoon (2015.)
Egy feldolgozás az albumról, melyben van egy kis esemény:
https://www.youtube.com/watch?v=HLBXhdfab80
4/10 pont
u.i.: ilyen sem volt még, hogy egy lemezismertető megírásával az első hallgatás vége előtt elkészüljek.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
tizenkéthúr 2016.01.15. 09:53:53
Pláne nem ismertető írásához...
(Kedvencz lapunkban nem egyszer olvastam már, hogy 15-20 meghallgatás után bátorkodott csak objektív véleményt alkotni a kritikus.
A legkevesebb, amire emlészem, hogy közölték, három volt, ezért óvatosan is fogalmazott az illető.)
Krap 2016.01.15. 11:26:58