'Dark Night Of My Soul'

... városi jelképünk.

Most hallottam először ezt az albumot, 30 évvel a megjelenése után. Egyből lenyűgözött, örömmel (!!!) hallgattam, hatalmas élmény volt, az első hangoktól kezdve, ahol azonnal felismerni a főhős hangzását, zenei világát. Egyből jött a nosztalgia is, hiszen gyermekkorom kedvenc zenekarának első két albumán hallani védjegyszerű játékát. (Érdekes, hogy én éppen a harmadik albumra kattantam rá igazán annak idején.) 
Nem sok említést tettem itt eddig a "magányos" "gitárhősökről". Ennek az az oka, hogy Satrianit szívesen meghallgatom, Marty Friedman műveinek többségét pedig csodálom, de rajtuk kívül szinte senki nem tudott úgy kitölteni egy szólóalbumot, hogy ne váljon unalmassá, magamutogatóvá számomra.
Ezzel a lemezzel nincs ilyen problémám. Az egyetlen gyengébb pontja talán a nem tökéletes hangzása, és a dobos. (Tudom, hogy ez már kettő, de ott van a "talán". :)
Egyrészt csak lágy szívvel tudok rá 10 pontot adni, másrészt viszont a hatalmas tudás, a teljesen egyéni dallamvilág, a kreativits és az, hogy süt az EMBER is a zenéből, szóval ezek miatt kevesebbre sem tudnám értékelni.
A rovat névadójával sokban különbözik a zenei ízlésünk, de majdnem biztosra mondom, hogy nem szállna vitába velem arról, hogy ez egy ZSENIális lemez. Még az is lehet, hogy megdicsérne, amiért felfedeztem.
Mindezzel együtt remélem :), hogy ennél közelebb nem kerülök a jazz-hez. Mert van egy olyan sanda érzésem is - és NAGYON remélem, hogy nem a nem létező sznobságom mondatja velem -, hogy bizonyos szintű zenei hozzáértés, képzettség, rálátás (az meg mi?) kell ahhoz, hogy hallja az ember ennek a zenének a nagyszerűségét.
Kicsit fura, hogy Chris-nek (egykori Megadeth gitáros) és a Death gitárosának mennyire hasonlított alapjaiban a stílusa.

Chris Poland: Return To Metalopolis (1990.)  (a video a 2002-es változat két extra dallal)

Lehet, hogy túl sokat olvasok mostanában. :) De komolyan.
Erről az "újkori" King regényről azt tudom írni, mint újabban oly' sokszor: érdekes, semmiképpen nem gyenge, egynek elmegy, de nincs benne semmi kiemelkedő. Nem túl véres, mérsékelten természetfeletti, nem túl "bekaki". Hozza a kingi szintet (ez azért nagy szó végül is), de... És egy King könyvnél nem jó, ha van "de".
Ismerkedésnek tudom ajánlani - ha éppen egyik "klasszikus" könyve sincs kéznél -, a rajongói úgyis elolvassák, és tulajdonképpen nincs bajom vele. A Mr. Mercedes trilógia zárókötete, de - csakúgy, mint a másik kettő - önálló sztoriként is megáll. A női főszereplő A kívülállóban folytatja pályáját - adott tehát a folytonosság az életműben.
Magyarul olvastam, így kb. 3-4-szer gyorsabban haladtam, mint az előző könyvével.

Jó a hangzása, hangulta, a klip is.

HAKEN - Canary Yellow